Hiraga Gennai

Hiraga Gennai egy Edo-korabeli japán gyógyszerész, orvos, geográfus, író, költő, festő és feltaláló volt, a Rangaku, vagyis a holland tudományok követője. Az elekiter (elektrosztatikus generátor), a kandankei (hőmérő) és a kakanpu (azbeszt ruha) feltalálójaként, valamint az "A Szellentésről" című szatirikus esszé írójaként ismert.

Szegény szamuráj családba született, apja Siraisi Mozaemon volt, anyja a Jamasita klánból származott. Számos testvére volt. Igazi neve Kunitomo, de számos írói álnevet használt, például Fúraiszan Dzsin, Kjúkei, Tendzsiku rónin, és Fukucsi Kigai. Ezek mellett azonban Gennai néven vált leginkább ismertté.

Élete

Szanuki tartomány Szangava kerületében született, a mai Kagava prefektúrában. A Hiraga klán egy elszegényedett katonacsalád volt, eredetileg Sinano tartományban éltek. A Hadakozó fejedelemségek korában Hiraga Gensin Takeda Nobutora és fia, Harunobu által súlyos vereséget szenvedett el, így az akkoriban még erős klánt Mucu tartományba költöztették a Date család fennhatósága alá, ahol felvették a Siraisi családnevet. Innen később Sikokura költöztek, ahol földművelőként éltek tovább.

Már fiatal korától kezdve falitekercsekre festett, az ő nevéhez fűzhető a "Omiki Tenshin" című festmény is. 13 éves korától kezdve gyógyszerészetet és konfucianizmust tanult. Emellett tagja volt egy haikaiokat, vagyis rövid, humoros, gyakran pajzán verseket író csoportnak is. Apja 1748-as halála után a han szolgálatába állt és raktárőr lett. 1752-ben egy évre Nagaszakiba utazott, ahol gyógyszerészetet, orvostudományt, olajfestészetet, és holland nyelvet tanult. Innen visszatérve otthagyta a szolgálatot, majd húgának férjet keresett, akit megtett családfőnek.

Oszakában és Kiotóban is tanult, majd 1756-ban Edoba ment, és Tamura Ranszui tanítványaként gyógyszerészetet kezdett tanulni. Második nagaszaki-i tanulmányi útja során kezdett érdeklődni a bányászat és a kohászat iránt. 1761-ben Izu tartományban érclelőhelyre bukkant, melynek kitermelését saját maga felügyelte. Gyakran nyitott kiállításokat, és ezidőtájt figyelt fel rá a sógunátus tanácsának egyik tagja, Tanuma Okucugu. 1759-ben ugyan újra kinevezték a Takamacu han hűbérurává, 1761-ben Edoba utazása előtt ismét lemondott róla. Ekkor büntetést szabtak ki rá, melynek értelmében nem állhatott más családok szolgálatába sem. 1762-ben ötödik kiállítását Jusimában, Edoban nyitotta meg "Tokiói Gyógyszerkiállítás" néven. Edoban eközben egyre híresebb lett, és összebarátkozott Szugita Genpakuval és Nakagava Dzsunannal.

Érdeklődött a holland természettudományok iránt, és bár igyekezett nyugati könyveket szerezni, Gennai nem tudott jól hollandul, ezért gondjai voltak a könyvek értelmezésével. Az irodalmi életben is részt vett, számos ponyvaregényt írt meg. A Meiva korszakban ipari tevékenységet is elkezdett folytatni. 1766-tól kezdve a Muszasi tartományban élő Akimoto Szuketomo felkérésére bányát nyitott az Okucsicsibu hegyekben (a mai Csicsibu város vízesése környékén), ahol többek között azbesztra is bukkant. Az itt kitermelt szenet az arakavai hajógyárban használták fel. Az épületet, ahol Gennai megszállt, ma "Gennai Palota" néven is ismerik. 1773-ban Szatake Josiacu a Deva tartományba hívatta, ahol megbízta az érckitermelés irányításával.

1776-ban Nagaszakiban egy sérült elekiterhez jutott, amit később megjavított, majd sajátot is készített. Három évvel később átköltözött Hasimoto városba. Elvállalta a daimjó kastélyának felújítását, majd egy alkalommal ittas állapotban tévedésből két ácsot vádolt meg a tervrajzok ellopásával, akiket halálosan meg is sebzett. November 21-én börtönbe vetették, majd december 18-án, 52 évesen, tetanuszban halt meg. Holttestéről Hedzucu Tószaku gondoskodott. Szugita Genpaku ugyan rendezett neki temetést, de mivel nem kapott sóguni engedélyt, ezért a holttest és sírkő nélkül temették el. Ezzel szemben egyes vélemények szerint azonban a gyilkosság után elmenekült, és életét rejtőzködve élte le, de erre azonban nincsenek egyértelmű bizonyítékok.