„Lengyel–litván háború” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a clean up AWB |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
16. sor:
=== Diplomáciai előzmények ===
Lengyelország nem ismerte el a független Litvániát. A lengyel [[Józef Piłsudski]] remélte, hogy újjá élesztheti a [[Lengyel–Litván Unió]]t, amiért a versailles-i békekonferencián is harcolt. A katonai beavatkozást igyekeztek úgy feltüntetni, mint a litvániai lengyelek önrendelkezési jogának biztosítására való törekvést. Az 1897-es orosz népszámlálás eredményei szerint Vilnius lakosságának 30%-a lengyel volt, 40%-a zsidó, és 2% litván, de a város körül a litvánok voltak többségben
A lengyelek és litvánok nemzetközi megítélése nem volt azonos. Míg a nagy kiterjedésű, és népes Lengyelországot hamar elismerték függetlennek, valamint a párizsi békekonferenciákon is részt vett, továbbá a Népszövetség alapítója is volt, addig Litvániát először a szovjetek ismerték el 1920-ban, és az első világháborút követő konferenciára meg sem hívták.
28. sor:
Az első demarkációs vonalat június 18-án állították fel, amely nagyjából 5 km-re futott a Varsó-Szentpétervár vasútvonaltól, s inkább katonai, mint sem etnikai alapon húzták meg. Sem a lengyelek, sem a litvánok nem voltak megelégedve a határral. A lengyelek azért nem fogadták el, mert így körülbelül 35 km-nyire kellett volna visszavonulniuk eredeti helyükről, a litvánok meg természetesen nem fogadták el Vilnius és Hrodna demarkációs vonalon túlra való kerülését. Majd miközben a litvánok a szovjetekkel harcoltak az északi részeken, a lengyelek elindítottak egy offenzívát, a vonal mentén egy 100 km-es sávban, és 20–30 km-nyire benyomultak Litvániába.
Július 18-án került sor a második demarkációs vonal felállítására. Ennek javaslatát Ferdinand Foch tette, akiről később elnevezeték a Foch-vonalat. Ezt az antant is jóváhagyta. E második demarkációs vonal a lengyeleknek tovább kedvezett: a Suwałki-régió egészében lengyel kézre került, s mintegy 7 km mélyen a teljes vonal Litvánia felé mozdult el. Néhány helyi összecsapás utána
===A sejny-i felkelés===
A litvánok elfogadták a Foch-vonalat, s a Suwałki régióból vissza is vonták a csapataikat 1919. augusztus 7-én, habár az etnikailag vegyes lakosságú Sejnyben megálltak, és szándékukban állt hosszabb időre maradni. Ennek következtében a helyi lengyelek aggodalom tört ki, majd augusztus 12-én egy 100 főből álló csoport kifejezte csatlakozási szándékát Lengyelországhoz. A lengyel hadsereg hozzá is látott egy felkelés előkészítéséhez, melynek kirobbantását augusztus 22-e estéjére szervezték. Nagyjából 1000 fő csatlakozott a lengyel önkéntes erőkhöz, a felkelés kirobbant, majd a hadtest átlépve a Foch-vonalat, megtámadta a litván Lazdijai és Kapčiamiestis településeket, de szándékukban állt Simnas bevétele is. A litvánok néhány órára visszafoglalták Sejnyt augusztus 25-én, de másnap augusztus 26-án a hivatásos lengyel katonák csatlakoztak a felkelőkhöz, majd visszafoglalták Sejnyt. A litvánok szeptember 5-én beleegyeztek a visszavonulásra a Foch-vonalon mögé. A lengyelek megerősítették Sejny védelmét, s megkezdték a litván kulturális élet megtörését. A litván iskolákat és szervezeteket bezáratták.
===A lengyel puccskísérlet===
A lengyelek már július közepén tervezték a litván kormány megdöntését, és annak helyettesítését egy lengyelbarát bábkormánnyal, amely beleegyezne egy unióba. A lengyel Józef Piłsudski hitt abban, hogy terve kivitelezéséhez talál elég litvániai szimpatizánst.
==1919. szeptember - 1920. június: Kisebb incidensek==
A puccskísérlet után számos kisebb határ incidens történt. 1919. szeptember 19-én a lengyelek megtámadták Gelvonait és Ukmergė felé vonultak. Számos alkalommal összecsapások törtek ki hidak környékén a Šventoji-folyónál Vepriai mellett. Október 5-én a lengyelek elfoglalták Salakas-t és megtámadták Kapčiamiestis-t. Ezt követően a front vonal stabilizálódott. 1920
==1920. július: Szovjet előrenyomulás, lengyel visszavonulás==
===Diplomácia===
[[File:PL-RU war 1919 phase III.svg|thumb|300px| A szovjetek előre nyomulása (vörös nyilak) 1920. június - augusztusában.]]
1920. április 20-án megindította nagyszabású hadműveletét Kijev ellen. A kezdeti sikerek utána
Eközben július 12-én aláírták a Szovjet-Litván Békeszerződést. Az oroszok elismerték a litvánok függetlenségét, s visszavonták területi követeléseiket. A béke értelmében megállapították Litvánia keleti határait, valamint a Vilnius-régiót is Litvánia részeként ismerték el. Augusztus 6-án az oroszok kivonták csapataikat Litvániából.
56. sor:
=== Litván semlegesség ===
Lengyelország azzal vádolta a Litvánokat, hogy a szovjet-litván békével szovjet szövetségessé vált.
==1920. augusztus - október: Harcok a Suwałki-régióért==
===Lengyel előrenyomulás, szovjet visszakozás===
[[File:Suwalszczyzna.png|thumb|300px|A Suwałki-régió térképe.]]
Az oroszok hatalmas vereséget szenvedtek 1920. augusztus közepén a varsói csatában és elkezdték a visszavonulásukat. Augusztus 26-án Vilniust átadták a litvánoknak. A litvánok sietve megkezdték a határ védését. Augusztus 26-án egy lengyel delegáció érkezett Kaunasba, élén Mieczysław Mackiewicz-csel. A delegáció tagjai katonatisztek voltak, akikkel a politikai kérdéseket nem tárgyalhatták meg a litvánok. A delegáció is inkább katonai kérdésekkel foglalkozott. Engedélyt kértek lengyel csapatok áthaladására Litvániában, valamint hozzáférést A Varsó-Szentpétervár vasútvonal egy részéhez, továbbá követelték a litván csapatok visszavonását a Curzon-vonal mögé. A litvánok nem voltak hajlandóak megtárgyalni a katonai ügyeket egy tisztázott lengyel-litván határ megléte nélkül. Néhány nappal a tárgyalások megkezdése után, augusztus 30-án a tárgyalásokat befejezték.
67. sor:
===Közvetlen tárgyalások és a Népszövetség===
[[File:BnN 2.png|thumb|300px| A niemen-folyói csata térképe.]]
Szeptember 6-án a litván külügyminiszter, Juozas Purickis közvetlen tárgyalásokat kezdeményezett Marijampolė-ben. Szeptember 8-án a niemen-folyói csata tervezésekor a lengyelek eldöntötték, hogy egy manővert hajtanak végre litván területen, hogy
Szeptember 5-én a lengyel külügyminiszter Eustachy Sapieha kézbesített egy levelet a Népszövetség számára, amelyben kifejti, hogy Litvánia megsértette semlegességét és kérvényezi a beavatkozást a lengyel-litván háborúba.
=== A niemen-folyói csata===
1920. szeptember 22-én a lengyelek megtámadták a Suwałki-régióban állomásozó litvánokat. A nagy túlerőben lévő lengyeleknek megadták magukat a litvánok. A lengyelek a szeptember 8-án megtervezettek szerint, tovább nyomultak előre, és átlépték a Niemen-folyót Druskininkai
=== A Suwałki-egyezmény===
[[File:Border-Lithuania-Poland-1919-1939.svg|thumb|300px| Demarkációs vonalak Lengyelország és Litvánia között. A Suwałki-egyezmény által jelölt vonal sárga színnel; végleges határ narancssárga színnel.]]
A tárgyalásokat lengyel részről Mieczysław Mackiewicz, litván részről pedig Maksimas Katche vezette, amely szeptember 29-én vette kezdetét. Mindkét fél fegyverszünetet fogadott el a Nieman-folyótól keletre eső területek. A harcok a nyugati parton, Marcinkonys, Zervynos, Perloja, és Eišiškės körül folytatódtak. Legvitatottabb
A demarkációs vonal kérdése is nehézkes volt. A litvánok hosszabbat szerettek volna, hogy jobban védhessék Vilniust. A lengyelek csak egy rövidebbe egyeztek bele, azért hogy végrehajthassák a tervezett támadásukat Vilnius ellen. Annak ellenére, hogy Vilnius kérdése nem szerepelt a napirendek között, mindenkit csak a város foglalkoztatott. Október 4-én a Népszövetség ellenőrző bizottsága megérkezett, melynek vezetője a francia Pierre Chardigny volt. Október 7-én éjfélkor aláírták a felek az egyezményt, amely semmi utalást nem tartalmazott Vilniusról. A demarkációs vonal mentén megszűntek a fegyveres konfliktusok, és a litvánok megnyugodtak, hogy Vilnius mégis a litván oldalon marad.
93. sor:
A litvánok nem voltak felkészülve a támadásra. Mindössze két zászlóaljuk állomásozott Jašiūnai és Rūdninkai mellett, a Merkys-folyó mentén. Csapataik nagy része még mindig a Suwałki-régióban állomásozott, nyugatra Druskininkai és Varėna-tól. Az elvesztett vasúti kapcsolat miatt ezen egységek átcsoportosítása Vilnius térségébe sok időbe telt volna. Miután világossá vált, hogy Żeligowski nem fog megállni Vilniusnál, a litván hadsereg tábornoka Silvestras Žukauskas, elrendelte a város kiürítését október 6-án délután. Żeligowski és egységei másnap este érkezetek meg Vilniusba. Október 12-én, Żeligowski kikiáltotta a független Központi Litván Köztársaságot, Vilnius székhellyel. A megnevezés egyébként összhangban állt azzal a történelmi felfogással, miszerint Litvánia három egységre osztható: Nyugat-Litvánia, amely főleg litvánok lakta és székhelye Kaunas; Közép-Litvánia főleg lengyelek lakta, székhelye Vilnius; és a beloruszok által lakott Kelet-Litvánia, Minszk központtal.
Żeligowski egységei tovább nyomultak előre: a várostól keletre lévő területeket ellenállás nélkül foglalták el, mert a litvánok nyugaton védekeztek. Żeligowski elfoglalta Švenčionyst és Rūdiškėst október 10-én, Nemenčinė-t október 11-én, Lentvarist október 13-án és Rykantai-t
November 17-én a lázadók végrehajtották a legfőbb támadásukat. Céljuk Kaunas elfoglalása volt, amivel a litván függetlenséget fenyegették. Żeligowski egysége háromszoros túlerőben voltak. A támadás során egy lovascsapat áttört a litván védelmeken és nyomult előre. A litvánok megállítottak egy másik támadást és vissza is szorították a lengyeleket. A litvánok továbbra is támadtak, majd november 21-én fegyverszünetet írtak alá a felek, Népszövetségi nyomásra.
103. sor:
November 19-én Żeligowski javasolta az ellenségeskedés megszüntetését. A litvánok beleegyeztek és fegyverszüneti megállapodást írtak alá november 21-én. Később ezt kritizálták, ugyanis a litván egységek kulcspozíciókat foglaltak el, és esélyük lett volna Vilnius visszavételére. Ellenben attól tartottak, hogy ha visszafoglalják Vilniust, a hivatalos lengyel hadsereg is be fog avatkozni.
Egy tartósabb fegyverszüneti megállapodás kötését november 27-én kezdték meg Kaunasban, Népszövetségi közvetítéssel. A litvánok megtagadták, hogy közvetlenül Żeligowskival tárgyaljanak, ezért a lengyelek léptek közbe, mint Żeligowski és a litvánok közötti közvetítő.
= Következmények =
1921
A Vilnius hovatartozásának kérdése az egyik legnagyobb problémává vált a két ország között. Litvánia megszakította diplomáciai kapcsolatait Lengyelországgal. A vasúti összeköttetés Vilnius és Litvánia között szintén megszakadt. A diplomáciai helyzet a hosszan tartó "se nem háború, se nem béke" hozzáállás után 1938-ban oldódott meg egy ultimátum eredményeként. Kelet-Lengyelország szovjetek által történő lerohanása után Vilniust Litvániához csatolták, s máig a mindenkori Litván állam része.
|