„Marcello Mastroianni” változatai közötti eltérés

Fellini mellett Mastroianni más kiváló rendezőkkel is szoros munkatársi-baráti kapcsolatokat ápolt. Közülük [[Vittorio De Sica]], [[Marco Ferreri]] és [[Ettore Scola]] nevét kell kiemelni. De Sica parádés szerepeket biztosított számára [[Sophia Loren]] partnereként: elsősorban nekik köszönhetően emlékezetes mind a mai napig a ''[[Tegnap, ma, holnap]]'' ([[1963]]), a ''[[Házasság olasz módra]]'' ([[1964]]) és a ''Napraforgó'' ([[1970]]), melyek közül főleg az első kettő komoly elismeréseket hozott mindhárom művész számára. Marco Ferreri provokatív alkotásaiban Mastroianni művészete újabb színeit mutathatta meg: közös munkáik közül az álszent felháborodást kiváltott ''[[A nagy zabálás]]'' ([[1973]]), a ''[[Ne nyúlj a fehér nőhöz!]]'' ([[1974]]), az utopisztikus ''Szia, majom!'' ([[1978]]) és a ''[[Piera története]]'' ([[1983]]) a legjelentősebbek. Érdekes, egymástól merőben eltérő jellemű szereplőket keltett életre Ettore Scola filmjeiben is. ''Az örök vesztes, Rocco Papaleo''ban ([[1971]]) kicsit a korai filmjeiből ismert naiv, mindenki által kihasznált kisembert alakította, a [[Benito Mussolini|Mussolini]]-érában játszódó ''[[Egy különleges nap]]''ban ([[1977]]) egy [[homoszexualitás|homoszexuálisthomoszexuális]] férfit, akiakit kitaszított, munkájától is megfosztott a fasiszta rezsim és akibe – a meleg férfi deportálását megelőző napon beleszeret– kétségbeesett vergődéssel beleszeretett a vele egy házban lakó, sokgyermekes anyábaanya (megint a kiváló Sophia Loren), akit a férje alázott meg. ''[[A terasz]]''ban ([[1980]]) [[Vittorio Gassman]] és Ugo Tognazzi mellett brillírozott, ''[[A postakocsi]]''ban ([[1982]]) pedig az idős [[Casanova|Casanovát]] formálta meg. Ezt a szerepet különösen kedvelte, többek között azért, mert alakításával látványosan cáfolhatta a róla mint magánemberről kialakult szívtipró képét is. Casanováját egyfajta mélabú jellemzi, vágyódás a tovatűnt ifjúság után, menekülés egy olyan világ elől, amelybe már nem tud beilleszkedni.