„Osztrák–magyar csapatok Palesztinában” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
(sablon le)
 
== Története ==
Az Oszták–MagyarOsztrák–Magyar Monarchia 1915. január 11-én csatlakozott az 1914. augusztus 2-án megkötött német–oszmán titkos szerződéshez.<ref>A titkos záradék értelmében Törökország a központi hatalmak oldalán lép hadba, az Oroszországnak megküldött német hadüzenet után.</ref> Az európai tengelyszövetség célja az volt, hogy Törökország gazdaságát olyan mértékűvé fejlessze, amely képes európai módon tömegtermelési kultúrák végzésére. Annak érdekében, hogy megerősítsék [[Enver pasa]] belpolitikai hatalmát, a [[Levante-hadtest]]hez<ref>[[Levante]] a Közel-Kelet korabeli regionális elnevezése volt.</ref> hasonlóan kisebb önálló katonai csoportokat telepítettek szét az ország főbb területeire. Ezek tüzérségi és műszaki csapatok voltak, valamint gépesített szállító konvolyokkonvojok.<ref>Ez jelentős tettnek számított, hiszen az 1910-es évek közepén még nem voltak elterjedve Európában sem a motorhajtotta teherautók.</ref>
 
A monarchia katonai jelenléte nem volt újkeletű a térségben, hiszen a 19. század végén, az 1897-ben kitört krétai görög–török (Oszmán Birodalom) fegyveres konfliktusban a monarchia rendfenntartó alakulatokat küldött ki két hadihajó fedélzetén.<ref>http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:eCT2QZiqsKkJ:epa.oszk.hu/02100/02176/00009/pdf/RTF_23_027-035.pdf+&cd=5&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Historiae Preasidii Ordinis) HU ISSN 1216-6774, XX. évfolyam (2011.) 23. szám, 27-28. oldal.</ref> A 20. század elején a Balkánon rendszeresen vállalt a Monarchia nemzetközi békefenntartó katonai műveletekben feladatokat. Illetve [[osztrák–magyar katonia misszió Perzsiában|katonai missziót vezettek Perzsiában]] (a mai Iránban), elsősorban csapatvezetési kiképzéseket láttak el a kivezényelt csapatok, illetve monarchiás hadianyagokat szállítottak Perzsiába.<ref>Lásd a ''Österreichisch-Ungarische Militärmission in Persien'' című német wikicikket.</ref>
 
{{főcikk|Törökország hadba lépése (1914)}}
A háború kitörése előtt a német csapatokat azonban már nem fogadták kitörő lelkesedéssel a török ellenzéki polgárok, több ízben fejezték ki nemtetszésüket az Enver-kormányzat „semlegességi” külpolitikájával szemben is.<ref>A semlegességet még 1914. nyár elején is deklarálta a kormányzat.</ref> Mindezektől függetlenül Törökország 1914. október végén, német nyomásra, támadásokat intézett a Fekete-tengeri Odessza és Szevasztopol orosz kikötők ellen, ezzel belépett a központi hatalmak oldalán a háborúba. Válaszul november 1-jén Oroszország hadat üzent, majd szövetségesei egy héten belül viszonozták a lépését. A háború kiszélesedett. A török ellenzéki lakosság drasztikusabb lépésekre szánta el magát: német katonákra lőttek, diplomatákat, katonai képviselőket támadtak meg, robbantottak fel. November 11-én napvilágot látott, hogy az [[Egyesülés és Haladás Bizottsága|Egyesülés és Haladás Bizottságának]] tagjai ellen merényleteket szerveztek, több vezetőt Konstantinápolyban lelőttek. Egy nappal később német katonai kontingensre támadtak [[Drinápoly]]ban. Tizenharmadikán bombát robbantottak Enver pasa palotájánál, öt német katona halálát okozva, de a pasa megmenekült. November közepétől rendszeresek voltak a németekkel szembeni polgári atrocitások.<ref>A német katonai misszió egyik magas rangú tagja, a szultán tanácsadója, [[Colmar von der Goltz]] is feltehetően mérgezésben vesztette életét 1916-ban. A [http://en.wikipedia.org/wiki/Dissolution_of_the_Ottoman_Empire#World_War_I.2C_1914.E2.80.931918 Dissolution of the Ottoman Empire] c. cikk merényletnek állítja be halálát, erre azonban azóta sincs bizonyíték.</ref>
 
Az osztrák monarchiával szemben kevesebb ellenállást tanúsítottak a törökök. A ''k. u. k. haderő'' hozzáállása kevésbé volt aggresszív, ugyanis az osztrák–magyar tisztek megpróbáltak erős kapcsolatokat kiépíteni a helyi erőkkel, amit azok polgári életkörülményeinek fejlesztésével igyekeztek elérni. Ilyen volt például KonstaninápolybanKonstantinápolyban egy klinika felépítése és üzemeltetése, amely a szegényebb körülmények között élő lakosokat is ellátta. Ezek a lépések szorosan összefüggtek a hadianyagok átszállításával is, a monarchia igyekezett összetett katonai–gazdasági kapcsolatrendszert kiépíteni Törökországgal. A [[Škoda]] Művek fegyverei nagyon népszerűek lettek a török csapatoknál. Csak 1916-ban 80 darab hegyitarackot<ref>A forráscikk Gebirgsgeschütze-ének („hegyilövegnek”) nevezi.</ref> adtak át és összesen 50 tüzérosztályt szereltek fel.<ref>Ez körülbelül 200 darab löveget jelent, feltehetően különféle tüzérségi eszközökkel.</ref> A tüzérségi eszközök alkalmazását a török csapatokra kialakított oktatási tematikákkal gyakoroltatták be.
 
[[Fájl:Map of Turkish forces at Gallipoli April 1915.png|bélyegkép|jobbra|200px|A Dardanellák védelmére rendelt török alakulatok elhelyezkedésének térképe, 1915. április]]
[[A Dardanellák ostroma]] idején, 1915. november 15-től a ''k. u. k. 24 cm Mörserbatterie Nr. 9 („cs. és kir. 9. 24 cm-es mozsárüteg”)'' volt az első kitelepített alakulat, melyet az [[Anafarta magaslatok]] frontszakszainfrontszakaszain vetettek be a Gallipoli-félszigeten. Négy héttel később a ''k. u. k. 15 cm Haubitzbatterie Nr. 36 („cs. és kir. 36. 15 cm-es taracküteg”)'' is kitelepült, ugyanabba a frontszakaszba. A Szuvla-öböl és az ANZAC-medence<ref>Az ANZAC az [[ausztrál–új-zélandi hadtest]] rövidítése.</ref> tűz alatt tartása volt a feladatuk, amely területek a magaslatoktól 8-10 km-re nyugatra terültek el, jó kilövési pozíciókkal.
 
Az antant csapatok elvonulása után a két tüzérüteget először [[İzmir (település)|Szmirnába]], majd [[Románia|Romániába]] telepítették át. Egészen az 1917-es évig itt kerültek bevetésre, majd török kérésre ismét visszatelepültek az országba. Itt a ''36-osok'' Tenedos szigetével szemben kerültek elhelyezésre. A ''9-esek'' mozsarálétszámát megfelezték és mint ''k. u. k. Kanonenbatterie Nr. 20 („cs. és kir. 20. ágyúüteg”)'' kezdték alkalmazni a kikülönítettet. Májusban a pasa a monarchia tábornokától, [[Joseph Pomiankowski]] altábornagytól (Feldmarschalleutnant) újabb hegyitüzér alakulatot kért, mellyel egy [[Szuezi-csatorna]] irányú előretörést kívánt támogatni. Pomiankowski a k. u. k. főparancsnokság beleegyezésével egy ''hegyitarack „hadosztályt” (Gebirgshaubitzdivision)'' állított fel,<ref>A cs. és kir. haderőben a hadosztály ''(Division)'' osztályerejű ''(Bataillonsstärke)'' egységet jelentett. A hadosztályerejű egységet ''Truppendivision''-nak nevezték.</ref> két tüzérüteggel. 1916 áprilisában Adolf Wilhelm Marno von Eichenhorst őrnagy és Wladislaw Anton Ritter von Truszkowski százados megérkezett Palesztinába. A k. u. k. különítmény ezzel 22 tisztből és 813 legénységi katonából állt.<ref>Vgl. Jan Christoph Reichmann: ''„Tapfere Askers“ und „Feige Araber“. Der osmanische Verbündete aus der Sicht deutscher Soldaten im Orient 1914-1918'', diss. phil. Münster 2009, S. 189.</ref> [[I. Ferenc József magyar király|I. Ferenc József]] 1916. január 26-án kétségeit fejezte ki a hegyitarck[[üteg]]ek kitelepülését illetően.<ref>Megjegyezte: ''„Na, komolyan azt hiszem, soha többet nem látjuk!” / „Na ich glaub doch, die sehn wir nimmer!”'' – Lásd: P. Jung: ''Der k.u.k. Wüstenkrieg (a.&nbsp;a.&nbsp;O.)'', S.&nbsp;45.</ref> A kételyei azonban szerencsére nem igazolódtak.
 
Az egyik magyar hegyitarack üteg 5 nap alatt 200 kilométert menetelt előre a sivatagban és az augusztus 3–5. közötti Bir Romani elleni támadást fedezték, mialatt a török gyalogság visszavonult. A visszavonulást követően október végére [[Betlehem]]be települtek, ahonnan a front jobbszárnyát tartották tűz alatt.
 
[[Fájl:Disabled Tank Gaza 1917.jpg|bélyegkép|balra|200px|Egy kilőtt brit páncélos a második gázai csata idején 1917 tavaszán]]
Az 1918. október 30-i fegyverszünetet követően a k. u. k. csapatokat Konstantinápolyba gyűjtötték össze. Köztük volt a kétszáz embert számláló ''török járműkonvojok kiképzőkülönítménye (Instruktionsdetachement für türkische Kraftwagenkolonnen)'', és a ''síoktató különítmény (Ski-Ausbildungsdetachement)'' is sikeresen megérkezett [[Erzerum]]ból,<ref>Geleitet von dem Biologen und Reserveoffizier [[Victor Pietschmann]].</ref> ahol a különítmény a török kaukázusi hadsereg katonai síoktatásáért volt felelős.
 
Az [[Osztrák–Magyar Monarchia]] október végi, november eleji összeomlása érzékenyen érintette a külföldön rekedt alakulatokat. A bizonytalanság miatt megbomlott a fegyelem, a feljebbvalókhoz való viszonyulás labilissá vált. November 4-én mintegy 200 fős tömeg puccsot hajtott végre a hadiraktáraknál és katonai tanácsot hírdetetthirdetett ki. Ezt Poniatowski [[katonai attasé]] igyekezett megakadályozni és felkérte a török felet, hogy segítsen a kérdés hathatós (fegyveres) rendezésében. A lázadást leverték és a dezertőröket [[Odessza|Odesszába]] internálták. Ez alatt és ezt követően is számos cseh, román és horvát katona állt át az antant csapatokhoz, a zűrzavar általánossá kezdett válni. A monarchia haderejéhez lojális csapatok, 200 tiszt és 1050 tiszthelyettes és legénységi állományú katona felzárkózott a Márvány-tenger partjára és behajózásra vártak. 1919. január 6-án az utolsó k. u. k. katona is elhagyta Törökországot. Az utolsó katona január 24-én hagyta el [[Trieszt]] kikötőjét Bécs felé.
 
== Kivezényelt alakulatok ==