|
=== A polgárháború és az újjáépítés időszaka (1854–1877) ===
Az illinoisi [[Stephen A. Douglas]], a fő demokrata vezető a szenátusban, 1854-ben a tiltakozás ellenére keresztülvitte a [[Kansas-Nebraska törvényAct|Kansas-Nebraska törvényt]]t. A politikusok és a szavazóbázis körében nagy átrendeződés ment végbe, új ügyek merültek fel, új pártok formálódtak, új szabályok jöttek létre. A Whig Párt teljesen feloszlott. A Demokrata Párt megmaradt, de északon több demokrata (főleg az 1848-as Szabad Föld Párt tagjai) csatlakoztak a frissen alakult [[Republikánus Párt (USA)|Republikánus Párthoz]]. Az 1856-os elnökválasztást a demokrata [[James Buchanan]] nyerte, mert ellenzéke megoszlott a republikánusok és a bevándorlásellenes [[Amerikai Párt]] között, az 1850-es évek végére azonban Buchanan kansasi politikája annyira elidegenítette Douglast, hogy szakadás következett be a Douglas vezette déli és a Buchanan vezette északi demokraták között.
1860-ban Douglas frakciója legyőzte Buchananét, de nem tudta megszerezni az elnökjelöltséghez szükséges kétharmadot. A párt így csak északon jelölte Douglast, délen pedig [[John C. BreckenridgeBreckinridge]]-et. A [[Amerikai polgárháború|polgárháború]] (1861–1865) idején a Konföderáció nem engedte be a pártokat a politikába, északon azonban továbbra is megmaradtak a pártok. A [[Fort Sumter ostroma|Sumter-erőd]]öterődöt ért támadás]] után Douglas és a legtöbb északi demokrata Lincoln mögé állt, Douglas azonban nem sokkal később meghalt, és a pártnak nem maradt igazán kiemelkedő politikusa. Törés következett be a háborút támogató és ellenző demokraták közt is. A párt jól teljesített az 1862-es választásokon, 1864-ben azonban [[George B. McClellan]] tábornokot békepárti politikusként indította a választásokon, ezzel elidegenítve sokat a háborúpárti demokraták közül. 1866-ban a [[radikális republikánusok]] kétharmados többséget értek el a Kongresszus mindkét házában, és [[Andrew Johnson]] elnök vétóit felülbírálva teljesen átvették az ország ügyeinek irányítását, 1868-ban pedig megvádolták és egy szavazat híján majdnem elítélték Johnsont, aki elnökként mindkét párttól függött. 1872-ben a demokraták nem állítottak saját jelöltet, a [[liberális republikánus]] [[Horace GreeleytGreeley]]-t támogatták, nem nagy sikerrel.
A demokratáknak nagy hasznot hozott az, hogy a fehér déliek szembenálltakszemben álltak a háborút követő rekonstrukcióval és emiatt ellenségesen viszonyultak a Republikánus Párthoz. A rekonstrukció befejeztével, és miután a feketéket az 1890-es években megfosztották a választójoguktól, a Dél csaknem egy évszázadra a demokraták bástyája lett, mert előre kiszámíthatóan majdnem mindenki rájuk szavazott. A Dél nagy részén gyakorlatilag egy párt volt, és a választásokhoz emiatt szükséges volt a demokraták győzelme.
=== Az aranykor (1877–1896) ===
|
