„A Falkland-szigetek argentin inváziója” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
 
==A védelem==
Rex Huntot, a Falkland-szigetek kormányzóját egy lehetséges argentin invázióról 1982. április 1-jén értesítette telexen a Külügyi és Nemzetközösségi Minisztérium.<ref>[http://news.bbc.co.uk/hi/english/static/in_depth/uk/2002/falklands/my_story/hunt.stm "Hunt: My Falklands Story"] BBC. 2002.</ref>
 
<blockquote>"''Kétségtelenül megbízható bizonyítékkal rendelkezünk, hogy egy argentin harccsoport szállhat partra Stanleynél holnap reggel.''"<ref>[http://news.bbc.co.uk/hi/english/static/in_depth/uk/2002/falklands/my_story/hunt.stm "Hunt: My Falklands Story"] BBC. 2002.</refblockquote>
 
A szigeten tartózkodó két tengerészgyalogos őrnagy közül a rangidős, Mike Norman lett a brit erők parancsnoka, míg Gary Nott a kormányzó katonai tanácsadójaként működött. A hivatásos brit erők összlétszáma 68 tengerészgyalogos és 11 tengerész volt, a megszokott létszám duplája, mivel éppen váltási időszak volt, így a leváltandó és váltó katonák is a Moody Brook laktanyában tartózkodtak. (Más források szerint a szigeteken 89 tengerészgyalogos tartózkodott ekkor.<ref>[http://www.nuestromar.org/noticias/mar_calmo9269_072007_valio_la_pena_alfredo_cufre_primer_soldado_que_piso_malvinas#prof ''La Voz del Interior'',]2007. április 1. "''Nem 45, hanem 89 [brit] tengerészgyalogos volt ott, azok is, akik Dél-Georgián lettek volna a váltás.''" </ref>)
1982. április 1. éjjel a Santisima Trinidad romboló 500 méterre a parttól, Mullet Creek-nél 21 Gemini csónakot engedett le, rajtuk 84 különleges műveleti katonát<ref>Carlos Busser: Operación Rosario (Carlos Busser: Operación Rosario (Editorial Atlántida, 1984) ISBN 950-08-0324-0. 76 fő a kétéltű kommandó csoportból és 8 fő a Buzos Tácticos harci búvár egységből</ref> Guillermo Sánchez-Sabarots korvettkapitány parancsnoksága alatt az 1. kétéltű kommandó csoportból és egy kisebb csoportot Pedro Giachino korvettkapitány parancsnoksága alatt (aki az 1. tengerészgyalogos zászlóalj parancsnokhelyettese volt). Ez utóbbi csoportnak volt a feladata a kormányzói épület elfoglalása. Jorge Allara ellentengernagy a Santisima Trinidad fedélzetéről rádión békés megadásra szólította fel Rex Huntot, aki az ajánlatot elutasította.
 
A Giachino vezette csoportnak 4 kilométert kellett megtennie északi irányba. A főerő célpontja, a Moody Brook laktanya 10 kilométerre volt és nehéz terepen vezetett az út. Sánchez-Sabarots korvettkapitány így írta le az éjszakai menetet<ref>Martin Middlebrook: ''The Argentine Fight for the Falklands'' (Pen and Sword Books, 2003) pp. 36-37. ISBN 0-85052-978-6.</ref>:
 
<blockquote>"''Kellemes éjszaka volt, a felhők legtöbbször eltakarták a holdat. Nehéz és izzasztó menet volt a nagy málhák miatt. Végül három csoportra szakadtunk. Csak egy éjjellátónk volt, ezt Arias hadnagy, az élen haladó katona használta. Az egyik csoport elszakadt tőlünk, amikor egy utat kellett kereszteznünk és egy jármű jött rajta. Úgy gondoltuk, hogy egy katonai járőr. A másik csoport is elvesztette az összeköttetést, a harmadik csoport elszakadása a túl gyors tempó miatt történt. Emiatt a helyettesem, Bardi hadnagy elesett és hajszálrepedést szenvedett a bokájában, így hátra kellett hagynunk egy másik emberrel, aki segített neki. Reggel 05:30-ra érkeztünk Moody Brook-hoz, éppen a tervezett időn belül, de így már nem volt idő az egy órás felderítésre, amiben reménykedtünk.''"</blockquote><ref>Martin Middlebrook: ''The Argentine Fight for the Falklands'' (Pen and Sword Books, 2003) pp. 36-37. ISBN 0-85052-978-6.</ref>
 
Az argentin főerő azt feltételezte, hogy a Moody Brook laktanyában a brit tengerészgyalogosok épp alszanak. A laktanya csendes volt, csak a parancsnok irodájában látszott fény. Őröket nem láttak. Sánchez-Sabarots korvettkapitány nem hallott a kormányzói épület felől csatazajt és a távoli partraszálló zónákból sem, mindemellett parancsot adott a támadásra. Így emlékszik vissza a történtekre<ref>Martin Middlebrook: ''The Argentine Fight for the Falklands'' (Pen and Sword Books, 2003) pp. 36-37. ISBN 0-85052-978-6.</ref>:
 
<blockquote>"''Még mindig teljesen sötét volt. Könnygázt terveztünk használni, hogy a briteket az épületeken kívülre kényszerítsük és elfogjuk őket. A parancsaink szerint amennyire csak lehetséges volt, kerülni kellett a veszteségokozást. Ez volt karrierem legnehezebb feladata. A kommandó csapataink kiképzése arról szólt, hogy agresszívan harcoljunk és maximális veszteségeket okozzunk az ellenségnek. Géppuskaállásokkal vettük körbe a laktanyát és csak egyetlen menekülési útvonalat hagytunk szabadon, ami a Stanley kikötő északi félszigete felé vezetett. Bárki, akinek sikerült volna elszöknie, így nem lett volna képes elérni a várost és megerősíteni az ottani brit csapatokat. Ezután minden épületbe könnygáz-gránátokat dobtunk. Semmi reakció: az épületek üresek voltak.''"</blockquote></blockquote><ref>Martin Middlebrook: ''The Argentine Fight for the Falklands'' (Pen and Sword Books, 2003) pp. 36-37. ISBN 0-85052-978-6.</ref>
 
A gránátok robbanásának zaja ráébresztette Norman őrnagyot, hogy az argentin erők már a szigeten vannak, ezért a kormányzói épületbe ment. Miután észrevette, hogy a támadás zaja Moody Brook felől jön, minden alegységét visszavonta a kormányzói épülethez, hogy egy helyre összpontosítsa a védelmet.<ref>Graham Bound: ''Falkland Islanders at war'' (Pen and Sword Books Limited), ISBN 1-84415-429-7.</ref>
 
Annak ellenére, hogy a támadásnak nem volt brit szemtanúja, a brit leírások a Moody Brook laktanya állapotáról ellentmondanak a történtek argentin változatának. A brit megadás után a tengerészgyalogosok visszamehettek a laktanyába, hogy a személyes tárgyaikat magukhoz vehessék. Norman őrnagy szerint a falakon géppuska-tűz és fehérfoszforos kézigránátok nyomai látszottak - "''mint egy klasszikus épület-megtisztítási művelet''".<ref>Graham Bound: ''Falkland Islanders at war'' (Pen and Sword Books Limited), ISBN 1-84415-429-7.</ref> Az argentin források továbbra is azt állítják, hogy a laktanya 1982. június 12-én semmisült meg egy brit légitámadásban, ahol három argentin sorállományú elesett és José Rodolfo Banetta őrnagy megsebesült.<ref>"Los ataques aéreos continuaban pero en forma cada vez más esporádica, quizá el último bombardeo importante fue sobre el ex-cuartel de los ROYAL MARINES en MOODY BROOK donde funcionaba el PC Ret de la Agr Ej a órdenes del My BANETTA. Produjo bajas y grandes daños en el cuartel ataque de la aviación enemiga." Horacio Rodríguez Mottino: La Artillería Argentina en Malvinas (Clio, 1984) pp. 182 "''A légitámadások folytatódtak, de egyre inkább szórványosan. Talán az utolsó nagyobb bombázás a Királyi Tengerészgyalogság Moody Brooks-i laktanyáját érte, ahol Banetta őrnagy vezetési pontja működött, veszteségeket okozva és súlyosan megrongálva az épületeket az ellenséges légitámadásban.''"</ref>
"''A légitámadások folytatódtak, de egyre inkább szórványosan. Talán az utolsó nagyobb bombázás a Királyi Tengerészgyalogság Moody Brooks-i laktanyáját érte, ahol Banetta őrnagy vezetési pontja működött, veszteségeket okozva és súlyosan megrongálva az épületeket az ellenséges légitámadásban.''"</ref>
 
===Partraszállás a Yorke-öbölben===
Stanley keleti oldalán nagyobb szabású műveletek zajlottak. A Cabo San Antonio partraszállító hajó fedélzetéről indulva az 1. kétéltű harcjárműves zászlóalj (parancsnok: Guillermo Cazzaniga korvettkapitány) húsz amerikai gyártmányú LVTP-7A1 kétéltű lánctalpas páncélozott csapatszállító járművén a 2. tengerészgyalogos zászlóalj D és E százada partraszállt a Yorke-öbölben. A műveletnek szemtanúja volt egy rajnyi brit tengerészgyalogos Bill Trollope hadnagy vezetésével.
 
A harcjárműves oszlop a Repülőtéri úton érkezett be Stanley-be, az előőrsöt három Amtrac jármű képezte (05., 07. és 19. számú), amelyeket az Ionoszféra Kutató Intézet közelében 7 óra 15 perckor egy raj brit tengerészgyalogos megtámadott páncéltörő fegyverekkel és géppuskákkal. A következők Hugo Santillán korvettkapitány hivatalos jelentéséből származnak<ref>Martin Middlebrook: ''The Argentine Fight for the Falklands'' (Pen and Sword Books, 2003) pp. 36-37. ISBN 0-85052-978-6.</ref>:
 
<blockquote>"''A Stanley-be vezető út utolsó szakaszán jártunk. 500 méteres távolságból, három fehér ház egyikéből egy géppuska tüzet nyitott és eltalálta a jobb oldali Amtrac-ot. A géppuska-tűz nagyon pontos volt. Ezután néhány páncéltörő rakéta kilövésének zaja hallatszott, de a lövések pontatlanok voltak, a rakéták tőlünk messze csapódtak be. Követtük a hatályos műveleti utasításokat és kitérő manőverbe kezdtünk. A jobb oldali Amtrac viszonozta a tüzet és egy kisebb mélyedésben keresett fedezéket. Ahogy kikerült a közvetlen veszélyből, parancsot adtam mindhárom járműnek a deszant kiszállására. Ezután parancsot adtam az egyik járműnek, hogy kumulatív gránátot lőjön annak a háznak a tetőgerincébe, amelyikből a géppuska tüzelt, hogy hangos legyen a becsapódás, de ne működjön el a gránát. Még mindig azt a parancsot követtük, hogy lehetőség szerint ne okozzunk veszteséget a briteknek. Az első lövés körülbelül 100 méterrel rövid volt, a második eltalálta a tetőt. A britek ekkor egy lila füstgránátot dobtak, gondolom ez volt a jelük a visszavonulásra. A tüzelés megszűnt, így Wienstabl fregattkapitány parancsára a két század elkezdte megkerülni a házakat. Az egyik házból néhány lövész tüzet nyitott, ez elég kényelmetlen volt. Nem tudtam meghatározni a helyzetüket, de egy másik Amtrac igen és engedélyt kért tüzet nyitni az aknavetőjével. Engedélyeztem, de csak három gránátot és csak a háztetőkre célozva. Két gránát rövid volt, a harmadik pontosan a tető közepébe csapódott, hihetetlen volt. A brit tüzelés ekkor abbamaradt.''"</blockquote>
 
Az Amtrac-ról, amely a kis mélyedésben keresett fedezéket, kiszálltak az argentin tengerészgyalogosok. Ezért a britek úgy gondolták, hogy Mark Gibbs közvetlen találatot ért el a deszanttéren egy páncéltörő rakétával. Bill Trollope hadnagy így írta le a harcot<ref>Graham Bound: ''Falkland Islanders at war'' (Pen and Sword Books Limited), pp. 52-53 ISBN 1-84415-429-7.</ref>:
 
<blockquote>"''Hat páncélozott csapatszállító harcjármű nyomult előre alacsony sebességgel a Repülőtéri úton. Az első harcjárművet úgy 200-250 méteres távolságon támadtuk meg. Az első három rakéta (két 84 mm-es és egy 66 mm-es) nem talált. Ezután Gibbs tengerészgyalogos egy 66 mm-es rakétával eltalálta a deszantteret, Brown és Betts tengerészgyalogosok pedig egy 84 mm-es rakétával a frontpáncélt. Mind a két rakéta felrobbant, a harcjármű nem nyitott tüzet. A másik öt harcjárműból, körülbelül 600-700 méter távolságra kiszállt a deszantszemélyzet és tüzet nyitottak. Mi gépkarabélyokkal, géppuskákkal és Shepherd őrmester egy mesterlövész puskával lőtt rájuk körülbelül egy percig, aztán eldobtunk egy fehérfoszfor kézigránátot és egymást biztosítva visszamozogtunk a kertek fedezékébe. Elég erős tüzet kaptunk, de legnagyobbrészt pontatlan volt.''"</blockquote>
 
Trollope hadnagy vezetésével a raj a Davis út mentén vonult vissza, a házak mögött, miközben az argentin tengerészgyalogosok üldözték őket. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a britek nem képesek elérni a kormányzói épületet, védekező állást foglaltak és folytatták a tüzelést az útra.<ref>Graham Bound: ''Falkland Islanders at war'' (Pen and Sword Books Limited), pp. 58 ISBN 1-84415-429-7.</ref>
 
==Lábjegyzetek==
154

szerkesztés