„Ugo Foscolo” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
a (paraméternevek egységesítése, replaced: |született_idő → |születési dátum, |született_hely → |születési hely, |elhunyt_idő → |halál dátuma, |elhunyt_hely → |halál helye AWB)
 
==Költészete==
[[File:Foscolo - Dei sepolcri, 1809 - 6059669 TO0E070314 00003.jpg|thumb|''Dei sepolcri'', 1809]]
 
Foscolo leghíresebb munkája a már fentebb említett ''Jacopo Ortis utolsó levelei'', melyet 20 éves korában írt, kétségkívül [[Johann Wolfgang von Goethe|Goethe]] ''Werther''jének hatása alatt. E kis regény hősét is boldogtalan szerelem űzi öngyilkosságba, csakhogy a [[Szerelem (érzelem)|szerelem]] motívumához itt a hazaszereteté is járul, amennyiben Jacopo Ortis a Campo Formió-i béke után menekülni kénytelen Velencéből és szerelmi bánatát a haza sorsán való kétségbeesés is súlyosbítja. Egyrészt a kor ízlésének megfelelő világfájdalmas hangulat, másrészt a nemzeti elem erős előtérbe nyomulása Jacopo Ortis-t a [[19. század]] elejének egyik legolvasottabb könyvévé tették. De nemcsak e kettőnek köszönhette hírét, hanem eleven, plasztikus leírásokban gazdag nyelvének is, melyet illetékes olasz kritikusok a legelső modern prózának neveztek. Verses művei sorában első helyen ''A sírok'' (''I sepolcri'') című hosszabb költeménye áll, melyben a költő egy akkoriban kiadott és a sírok díszítését eltiltó rendeletből indulva ki, magas ódai szárnyalással elmélkedik a halálról, a nagyok dicsőségéről stb. Nagy gondolatok és klasszikus tökélyű forma e munkát [[Olaszország]] lírájának legértékesebb termékei közé emelték. Foscolo kisebb verseinek is a formatökély a főerénye, bár hangulata is, bizonyos melankolikus szentimentalizmus, vonzóvá teszik. Írt három tragédiát is (''Tieste, Ajace, Ricciarda''), de ezekben nem tudott szabadulni az [[Vittorio Alfieri|Alfieri]]-utánzás nyűgéből. Belefogott egy hosszabb ''Le Grazie'' című költeménybe, mely talán legszebb alkotása lett volna és melynek fennmaradt töredékei is megkapóak, lefordította [[Homérosz]] [[Iliasz]]ának mintegy 11 énekét, de a hangot el nem találta. Végül írt mintegy hat kötetre terjedő, jobbára irodalomtörténeti tárgyú tanulmányokat, melyek azonban nagyon hamar elavultak. Foscolóval az olasz irodalomtörténet a 19. század végén rendkívül sokat foglalkozott, nemzeti szempontból bizonyára túl is becsülve művei értékét.
155

szerkesztés