Főmenü megnyitása

Módosítások

egyért AWB
[[Fájl:Nadezhda Purgold.jpg|180px|bélyegkép|Rimszkij-Korszakov felesége: Nagyezsda Nyikolajevna Purgold]]
[[Fájl:Rimsky-Korsakov 1866.jpg|180px|bélyegkép|Rimszkij-Korszakov 1866-ban]]
Hazatérve ismét felvette a kapcsolatot Balakirevvel és körével, amelyhez közben [[Alekszandr Porfirjevics Borogyin|Borogyin]] is csatlakozott. Bár idősebb volt Rimszkij-Korszakovnál, azonnal jó barátok lettek. Kjui ekkor a ''Szentpétervári Hírek'' kritikusa volt, Balakirevet meg túlságosan tisztelték, ezért ebben az időben Borogyin, Muszorgszkij és Rimszkij-Korszakov között alakult ki jóbaráti viszony. Távolléte alatt a pétervári zenei élet jelentősen megváltozott: megalakult a Zenei Szabadiskola, amelynek első karnagya Balakirev lett, a [[Mariinszkij Színház]] bemutatta [[Alexander Nyikolajevics Szerov|Szerov]] ''[[Judit (Szerov)|Judit]]'' című [[Opera (színmű)|operáját]], és a város vendége volt [[Richard Wagner (zeneszerző)|Richard Wagner]], aki a Filharmóniai Társaság meghívására dirigálta műveit. Rimszkij-Korszakovot most már egyre kevésbé érdekelte a tengerészeti szolgálat, annál inkább a zene. Balakirev tanácsára ismét kézbe vette ''I. szimfóniáját'' és meghangszerelte. 1865. december 31-én két próba után a Zenei Szabadiskola koncertjén Balakirev vezényletével bemutatták első művét. A koncert sikert aratott, a közönség lelkesen tapsolt a tiszti egyenruhás szerzőnek. Kjui kritikája az „első orosz szimfóniát” ünnepelte, és megemlítette, hogy a szimfónia Andante-tétele egy orosz népdalra készült.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=18-21}}</ref>
 
Ezekben az években volt a legszorosabb a kapcsolat az [[Orosz ötök|Ötök]] között. Az Ötök csoportja a hatvanas évek elején szerveződött, és valódi egysége, összetartó ereje a hetvenes évek közepéig tartott. Mindennapossá váltak a baráti összejövetelek [[Milij Alekszejevics Balakirev|Balakirevnél]], majd 1868 tavaszától [[Alekszandr Szergejevics Dargomizsszkij|Dargomizsszkijéknél]] is előadták egymásnak készülő műveiket. Balakirev, a kör vezetője, szellemi irányítója, nagy tehetségű, olykor zseniális, de erőszakos és némileg egyoldalú ember volt. Bár ő is autodidakta, kezdetben ő volt a legképzettebb. Ő vette észre a hibákat, ő szabta meg, hogyan kell azokat kijavítani. Felfogása kitörölhetetlen nyomot hagyott a kör tagjainak művészetén. Ha nem is volt mindig igaza, szenvedélyes állásfoglalása mindenkit munkára sarkallt. Valósággal beleszuggerálta barátaiba az orosz zene elhivatottságába vetett hitet, ő bátorította őket, hogy képzetlenségükhöz képest fantasztikus méretű vállalkozásokba, szimfóniák, operák írásába fogjanak.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=21-23}}</ref>
A kör azonban nem korlátozódott erre az öt zeneszerzőre. Gyakran látta őket vendégül Glinka kortársa, Dargomizsszkij. Ő volt, aki az előző korszak zenéjét közvetítette hozzájuk, és aki művészi felfogásában közeli rokonuk is volt. Lelkesen vett részt az összejöveteleken [[Vlagyimir Vasziljevics Sztaszov]] is, a nagy műveltségű kritikus és [[Esztétika|esztéta]]. Voltak a körnek más muzsikus tagjai is, mint például [[Nyikolaj Logyizsinszkij]], aki egyenrangú társként indult, de később elmaradt. Megjelentek köztük olyan lelkes műkedvelők és zenebarátok, mint Veljaminov tábornok, aki nagy igyekezettel vett részt az énekes művek előadásában. Dargomizsszkijnél ismerkedtek meg a Purgold nővérekkel, [[Alekszandra Nyikolajevna Purgold|Alekszandrával]] és [[Nagyezsda Nyikolajevna Purgold|Nagyezsda Nyikolajevnával]]. Mindketten kitűnő muzsikusok voltak: Alekszandra [[mezzoszoprán]] énekesnő, Nagyezsda pedig zongorista volt. A kör gyakran vendégeskedett a Purgold családnál. Az összejöveteleken zongoráztak, kamarazenéltek, s a Purgold nővérek jelentős szerepet vállaltak az Ötök műveinek nyilvános előadásában is. Nagyezsda 1872-ben Rimszkij-Korszakov felesége lett.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=23-25}}</ref>
 
Az Ötök csoportjának ideálja [[Liszt Ferenc]] volt, nem annyira alkotásai, mint inkább magatartása miatt. Őket is ugyanaz vezérelte, mint Lisztet: az új keresése. Liszt is felismerte az Ötök törekvéseinek jelentőségét, és elismerően nyilatkozott munkájukról. Nagy hatással volt Rimszkij-Korszakovra [[Richard Wagner (zeneszerző)|Wagner]] munkássága, akitől kezdetben idegenkedett, de a ''[[A Nibelung gyűrűje|Nibelung gyűrűje]]'' tetralógia meghallgatása után elragadtatta a [[Romantika|romantikusan]] áradó zene dallamvilága.
 
Ezekben az években volt tehát a legszorosabb az Ötök együttműködése. Ezt a kort gyakran az új [[orosz zene]]művészet hőskorának nevezik. Rimszkij-Korszakov ebben az időben komponálta a ''Nyitányt orosz témákra'', a ''Szerb fantáziát'', a ''Szadko'' [[szimfonikus költemény]]t, az ''Antar szimfóniát'', [[Románc (zenei műfaj)|románcainak]] első sorozatait és ''[[A pszkovi lány]]'' című operát. Ezek a művek még Balakirev hatását mutatják, de már mutatják Rimszkij-Korszakov gyors művészi fejlődését is.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=23-26}}</ref>
Rimszkij-Korszakov mindig irodalmi igénnyel kereste ki a megzenésítésre alkalmas [[librettó]]t. Ezek alkalmat adtak neki arra, hogy két világot állítson szembe egymással, a jó és a rossz mesevilágát, vagy – mint a ''[[Cári menyasszony]]ban'' – a pozitív és negatív hősök földi világát. A kettősség minden operájában világos és félreérthetetlen. A szövegből adódó konfliktust csak lehetőségnek tekintette, és arra építette a kontrasztálás zenei eszközeivel a maga zenei világát. Nagyon jellemző ezért komponálási módszerére az, hogy egy szövegkönyv áttanulmányozása után legelőször a motívumok, témák, [[akkord]]sorok alakultak ki benne: mindenekelőtt a készülő mű [[intonáció]]s vázlatát dolgozta ki. Az intonációs kontraszt számos változatával élt. Felhasználta a [[hangnem]]i ellentétet, amely nála sajátos rendszerré fejlődött és művészetének egyik alapvonásává vált. Ez a kontraszt is kétféle lehet nála: vagy különféle hangsorokat, vagy különféle hangnemeket állít egymással szembe.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=134-136}}</ref><ref>{{opcit|n=Winkler|o=2098-2103}}</ref>
 
Nemcsak a hangnemi összeállítás lehetőségeit használta fel, hanem bőven élt más eszközökkel is, így gyakran nyúlt a különböző énekstílusok szembeállításából adódó intonációs ellentéthez. A mesebeli hősnők, mint például Volhova a ''[[Szadko|Szadkóban]]'' vagy a Hattyúhercegnő a ''[[Mese Szaltán cárról|Szaltán cárban]]'' [[Szoprán|koloratúra]] énekkel lépnek fel, míg a valóságos, földi nőalakok, mint Kupava a ''[[Hópelyhecske|Hópelyhecskében]]'', vagy Ljubava a ''Szadkóban'' a [[népdal]]hoz közelálló hangvétellel. S mindez még a fejlesztés lehetőségét is magában hordja. A Hattyúhercegnő a darab végén valóságos, földi emberré változik, s éneke is átalakul: koloratúra futamok helyett meleg és zárt melodikát ölt fel. További kontrasztáló lehetőségei adódnak az [[Opera (színmű)|opera]] műfaji sajátosságaiból, a különböző elemek szembeállításából és azok játékából: a [[recitativo]] és [[arioso]], az arioso és az [[ária]], a szólódal és a kórusdal szembeállítása. Rimszkij-Korszakov valamennyit gazdagon alkalmazza, de egy központi elvnek rendeli alá őket. Ez pedig: a témák, [[Vezérmotívum|motívumok]], az intonáció alapelemeinek tudatos alkalmazása, fejlesztése és szembeállítása. A vezérmotívumot [[Richard Wagner (zeneszerző)|Wagnerhez]] hasonlóan használta, annak ellenére, hogy a német zeneszerző munkásságát eleinte ő maga is élesen kritizálta.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=137-138}}</ref><ref>{{opcit|n=Winkler|o=2088-2095}}</ref><ref>{{opcit|n=Boyden|o=350-353}}</ref><ref>{{opcit|n=Till|o=347}}</ref><ref>{{opcit|n=Németh|o=558-561}}</ref>
A nagyobb formák felépítésében fontos szerepet kapott nála a [[repríz]], a visszatérés. ''[[Az aranykakas]]'' záró részében még egyszer megismétli a kakaskukorékolást és a csillagjós motívumait, hogy ezáltal „zenei egészet” kapjon a mű. Gyakran használt [[rondó]]-formát, például a ''Szadko'' első felvonásában.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=139-145}}</ref><ref>{{opcit|n=Winkler|o=2110-2115}}</ref><ref>{{opcit|n=Boyden|o=354-355}}</ref>
3 498

szerkesztés