Főmenü megnyitása

Módosítások

egyért AWB
[[Szicília|Szicíliában]] született, régi muzsikus családból származott. Zenei tehetsége korán kibontakozott nagyapja magánóráinak köszönhetően.<ref name="Rosselini18-20">{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=18-20|chapter=A young southerner}}</ref>[[1819]]-től a [[nápoly]]i San Sebastiano konzervatóriumban tanult [[Nicolò Zingarelli]] tanítványaként.<ref name="Rosselini24-26"/> Első jelentős szerzeménye az ''Adelson és Salvini'' című [[opera (színmű)|opera]] volt, amelyet vizsgaelőadásként [[1824]]-ben mutattak be hatalmas sikerrel a konzervatórium színházában.<ref name="Rosselip30">{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=30|chapter=A young southerner}}</ref> Ezt követte ''Bianca és Fernando'' című operája, amelyet a [[Teatro di San Carlo]] számára írt.<ref name="Roseli30-35">{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=30-35|chapter=A young southerner}}</ref> Ennek sikere nyomán meghívást kapott [[Milánó]]ba, hogy a [[Teatro alla Scala|La Scala]] számára komponáljon. Itt ismerkedett meg későbbi állandó szövegírójával, [[Felice Romani]]val. Első közös művük, ''A kalóz'' ([[1827]]) alapozta meg Bellini hírnevét Itáliában.<ref name="Rosseli4650">{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=46-50|chapter=Storming La Scala}}</ref> Ezt követték további nagy sikerű művei: ''Az idegen nő'', ''Rómeó és Júlia'', ''Az alvajáró'', ''[[Norma (opera)|Norma]]'' és a ''Beatrice di Tenda''. A komponistaként sikert sikerre halmozó Bellini magánélete szerencsétlenül alakult: nem sikerült elnyernie nagy szerelme, Giuditta Turina kezét. A ''Norma'' után összeveszett szövegírójával is.<ref name="JR FS">{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=115-117|chapter=False steps}}</ref> Bellini [[1833]]-ban [[Párizs]]ba költözött, [[Gioacchino Rossini|Rossini]] és [[Heinrich Heine|Heine]] barátja, a legjobb művésztársaságok kedvence lett. 1833-ban néhány hónapra [[London]]ba utazott, ahol fényes fogadtatásban részesült. [[1834]]-ben ismét visszatért Párizsba, ahol a párizsi [[Théâtre-Italien]] számára megírta ''[[A puritánok]]'' című nagyoperáját, amelyet rendkívüli lelkesedéssel fogadtak.<ref name="auto_8YqtLIUTekQTZxL7nD6kXQ">{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=115-117|chapter=Paris and death}}</ref> Az ifjú kora óta betegeskedő zeneszerzőt néhány hónappal a bemutató után a Párizs melletti Puteaux-ban érte a halál – mindössze 33 éves korában.<ref name="JR146147">{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=146-147|chapter=Paris and death}}</ref>
 
Bellini a nápolyi iskola szerzői közül kivételes dallaminveciójával tűnik ki. Első, még a kísérletezés korszakába tartozó operáján kívül a vígopera egyáltalán nem érdekelte. Dalműveiben az egyes számokat sokkal szorosabban összefogja a mondanivaló kifejezése érdekében, mint kortársai. Műveiben az ária is sokkal kifinomultabb, érzelmesebb lett. A korabeli operakomponisták közül [[Mihail Ivanovics Glinka|Glinkára]], [[Giuseppe Verdi|Verdire]] és [[Richard Wagner (zeneszerző)|Wagnerre]] volt a legnagyobb hatással.<ref name=HS221225>{{cite book|last=Schonberg|first=Harold|title=A nagy zeneszerzők élete|pages=221-225|chapter=Rossini, Donizetti és Bellini}}</ref>
 
== Életpályája ==
Tovább próbálkozott az Opéránál és az Opéra Comique-nál, de mindkét intézményben alapkövetelmény volt, hogy a mű francia nyelvű legyen. Egy ideig úgy tűnt, hogy az olasz operák iránt fogékonyabb Opéra Comique-kal sikerül szerződést kötnie, de mivel időközben ''A puritánokat'' is be kellett fejeznie, kevés ideje maradt volna az új mű megkomponálására. Bellini – korábbi tapasztalatain okulva – ezt nem vállalta. [[1835]]-ben felvetődött, hogy dolgozza át francia nyelvre a ''Normát'' az Opéra számára, a többi művét pedig az Opéra Comique számára. Rossini tanácsára úgy döntött, hogy előbb megpróbálja minden művét elhelyezni az Opérában, elvégre az intézmény [[Európa]] vezető operaházának számított abban az időben.<ref>{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=130-131|chapter=Paris and death}}</ref>
 
Rossini tanácsait megfogadva [[1834]] végén készen állt ''A puritánok''. A bemutatóra [[1835]]. január 24-én került sor a Théâtre Italienben. Rossini támogatása garancia volt a sikerre, de az opera ettől függetlenül is időtállónak bizonyult, és még az 1860-as években, a [[Richard Wagner (zeneszerző)|Wagner]]-őrület idején is folyamatosan repertoáron volt. Az opera nagy sikert aratott a későbbiekben Nagy-Britanniában is, [[Viktória brit királynő|Viktória királynő]] kedvenc operája volt.<ref>{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=131-132|chapter=Paris and death}}</ref>
 
Bellini 1834. június elején ágynak esett, orvosai hastífuszt diagnosztizáltak. A betegségből gyorsan felépült és csak 1835 nyár elején léptek fel ismét a tünetek. Egy július 24-én keltezett levelében arról írt, hogy egészsége tökéletes, de aggasztja a Provence-ban gyorsan terjedő kolerajárvány, ami megakadályozza, hogy hazatérjen Itáliába. Szeptember 2-án enyhe hasmenésre panaszkodott, 11-én már dizentériáról írt, de remélte, hogy néhány napon belül felépül. Szeptember 23-án délután elhunyt. Kórlapja szerint minden bizonnyal az amőbiázis végzett vele, amely akkoriban még ismeretlen betegségnek számított.<ref name="JR146147"/>
Jelentős szerepe volt a szokványos [[recitativo]] megújításában, ugyanis kiemelte azt az addig megszokott ''secco''-technikából és átkomponálta azt. Utolsó művében, ''A puritánokban'' ötvözte a nápolyi operaiskola és a francia nagyopera hagyományait.<ref name="ZeneLex" />
 
Első – inkább kísérleti jellegű – operájától eltekintve, nem érdekelte az [[opera buffa]] műfaja és mindössze egyetlen [[opera semiseria|opera semiseriát]] írt, az ''Az alvajáró''-t. A mű ugyan figyelemfelkeltő, de a ''Norma'' és ''A puritánok'' sokkal jellemzőbbek művészetére. Mindkettő tele van a Bellini művészetének lényegét jelentő áriákkal – hosszú, nagy ívű és lassú dallam, [[arpeggio]]szerű [[basszus]]kísérettel. Bellini számára a dallam volt a legfontosabb. Egyszer, [[Giovanni Battista Pergolesi|Pergolesi]] ''Stabat Mater''-ét játszva, ezt mondta a barátjának, Florimónak: ''Ha ilyen szép dallamot tudnék írni, nem bánnám, ha olyan fiatalon halnék meg, mint Pergolesi.'' Még [[Richard Wagner (zeneszerző)|Richard Wagner]] is értékelte a ''Normát'', pedig köztudottan nem tartotta sokra az olasz operákat, különösen a bel cantót. Bellini operáiról a következőképpen nyilatkozott: ''mind csupa szív, szavakba öntve''. Kortársai, Rossini és Donizetti is írtak hosszú, lassú dallamokat, de Bellini sajátos intenzitása nélkül. Rossini melódiái klasszikus beállítottságúak, Bellini dallamvilága azonban [[romantika|romantikus]]. Művészetéhez legközelebb [[Frédéric Chopin|Chopin]] [[Nocturne|noktürnjeinek]] dallama és basszuskísérete áll közel. Már korai operáiban (''A kalóz'', ''Az idegen nő'') is hallható ez az új, hosszú lélegzetű, kissé érzelgős hang. [[Giuseppe Verdi|Verdi]] lelkendezve említette Bellini ''hosszú-hosszú dallamait, melyekhez hasonlót nem írtak eddig''.
 
Bellini zenéje még a Rossiniénál is jobban vonzotta a nagy énekeseket: megérintette őket a Bellini-áriákban megbúvó romanticizmus ([[Giuditta Pasta]], [[Maria Malibran]], [[Marietta Alboni]], [[Giovanni Battista Rubini]] stb.). A ''Normát'' tekintik Bellini legnagyobb művének, habár ''A puritánokban'' több a ragyogás. Ütemről ütemre építkező, kiegyensúlyozott, végtelen hosszú dallama – mint a ''Casta diva'' a Normából – tökéletesen arányos, szemérmes, mégis szenvedéllyel teli. A ''Norma'' nem könnyű szerep. Rendkívül hajlékony drámai [[szoprán]]t igényel. Egy későbbi német szoprán, [[Lilli Lehmann]], azt mondta, hogy inkább énekel sorban három Brünnhildét,<ref group="j">[[Richard Wagner (zeneszerző)|Richard Wagner]]: [[A Nibelung gyűrűje]] főhősnője</ref> mint egy Normát. A ''Norma'' az egyetlen Bellini-opera, amely folyamatosan műsoron van. Úgy tartják, benne testesül meg a bel canto hagyomány lényege.<ref>{{cite book|last=Schonberg|first=Harold|title=A nagy zeneszerzők élete|pages=232-234|chapter=Rossini, Donizetti és Bellini}}</ref>
 
== Öröksége ==
3 498

szerkesztés