[[III. Ferdinánd magyar király]] [[1646]]-ban átengedte neki az előbb [[Albrecht von Wallenstein]] birtokában volt sagani hercegséget (Sziléziában), [[1647]]-ben pedig megerősítette birodalmi hercegi rangjában.
[[1657]]-ben I. Lipót lépett trónra, aki eleinte némi idegenkedéssel viseltetett Lobkowitz iránt, de utóbb nagyon megkedvelte. Lobkowitz [[1657]]-–[[1658|58]]-ban nagy tevékenységet fejtett ki I. Lipótnak német-római császárrá való választása érdekében, pénzzel, szóval és nagy befolyásának felhasználásával. A belpolitikában az egységes és [[katolikus]], [[Autokrácia|abszolutisztikus]] szellemben kormányzott, Ausztriáért rajongott. Ennélfogva ellenséges indulattal volt a magyar alkotmánnyal szemben is, amelyet a [[Wesselényi-féle összeesküvés]]nek kegyetlen elfojtása után ([[1671]]) [[Magyarország]] részéről eljátszottnak tekintett. Ezért teljesen jogosultnak vélte, hogy az ősi alkotmány erőszakos felforgatásával a korona abszolút jogát az osztrák örökös tartományok módjára érvényesítse hazánkban is. Ezen központosító elvek kifolyása volt [[Ampringen János Gáspár]] kormányzóságának életbeléptetése ([[1673]]). Sokat buzgólkodott a bomladozó államháztartás rendbehozatalában, de az áldatlan viszonyok közepette alig tudott sikereket felmutatni. Külpolitikája a franciák iránti barátság jellegét mutatta. Lobkowitz igen nagy tisztelője volt az erélyes és hatalmas tettekre törekvő [[XIV. Lajos francia király|XIV. Lajos]] francia királynak, akiben az abszolutizmus lángelméjű megtestesülőjét bámulta. Másfelől határozottan károsnak vallotta Ausztriának ''Spanyolországgal'' való összeköttetését és Franciaországgal való békés szövetkezést szeretett volna létesíteni, mely e két hatalmas államnak érdekközösségét és világuralmát biztosította volna. Ennélfogva sokáig visszatartotta Lipótot, nehogy – a többi hatalom szövetségéhez csatlakozva – véget vessen a XIV. Lajossal való békének. Lobkowitz ezen politikája, mely homlokegyenest ellenkezett a régi habsburgi hagyományokkal, nagy ellenszenvet kötött. Többen azzal vádolták, hogy látszólagos önzetlensége mögött a franciáktól való megvesztegettetése lappang. [[1673]]-ban már maga is érezte, hogy állása bizonytalanná vált és elbocsáttatását kérte, melyet azonban nem kapott meg. [[1674]]-ben ellenségeinek kezébe került több, XIV. Lajosra vonatkozó, némileg kompromittáló irata, melyek miatt azzal vádolták, hogy I. Lipót és Ausztria érdekeinek elárulásával Franciaország zsoldjába lépett. [[1674]]. [[október 17.|október 17-én]] királyi leirattal raudnitzi birtokára száműzték, ahol visszavonultan élte le napjait. Vagyonát nem kobozták el és megmaradt az [[Aranygyapjas rend]] lovagjának is.
