„Roósz András” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
SZD
KarmelaBot (vitalap | szerkesztései)
25. sor:
Egyetemi diplomája megszerzése (1968) után az egyetem Fémtani Tanszékén kezdte oktatói-kutatói pályáját, ahová Káldor Mihály, a tanszék professzora hívta, miután ötödévesként demonstrátorként tevékenykedett a tanszéken. [[Tanársegéd]]ként – elsősorban az oktatómunka terén – sokat tanult Káldor professzortól, aki az előadásain nem egyszerűen tananyagot közölt, hanem magyarázott. Azonnal elkezdte kutatói tevékenységét is, aminek eredményeként 1974-ben megszerezte műszaki doktori címét (disszertációjában a fémek olvadékból való dermedésének kérdéseivel foglalkozott), aminek eredményeként adjunktussá léptették elő.
 
Tudományos munkájának fontos új mozzanata volt a Fuchs Erik professzorral kialakult munkakapcsolat. Saját bevallása szerint tőle tanulta – többek között – a tudományos kutatás technikáját és az eredmények publikálásának a módját. Közös munkájukban az ötvözetek kristályosodásával foglalkoztak, ez volt az a téma, amiből később a hazai űranyag tudomány is kinőtt. Az első magyar űranyag-technológiai program az ő tevékenységük révén valósult meg: ez volt a ''Bealuca program'' (a név második fele, Luca, Roósz András feleségének beceneve), amely 1980-ban [[Farkas Bertalan (űrhajós)|Farkas Bertalan]] űrutazása során valósult meg. Az űrben végzett kísérlet során az eltérő sűrűségű fémek keveredését és diffúzióját, [[alumínium]] és [[réz]] [[Mikrogravitáció|súlytalanságban]] létrehozott ötvözetét tanulmányozták.
 
1983-ban védte meg kandidátusi értekezését, egyetemi beosztása ezt követően egyetemi [[docens]] lett. Tudósi pályafutásának következő fontos lépcsőfoka az volt, amikor 1984-ben kijuthatott a [[stuttgart]]i [[Max Planck Társaság|Max Planck Intézetbe]], Hans Eckart Exner professzorhoz. Az első, három hónapnyi ott-tartózkodás után a következő években ezek a hosszabb-rövidebb tanulmányutak (1991-ig) folyamatossá váltak, majd 1992-től 1994-ig a [[Darmstadt]]i Egyetem vendégprofesszora volt. Ugyancsak vendégprofesszor volt a [[Cambridge-i Egyetem]]en 1996-ban, majd 1998-ban a [[Nagaoka]]i Egyetemen.