„Magyar–török háború (1521–26)” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
185. sor:
Magyarország haderejét ezidőben tulajdonképpen négy, többé-kevésbé önálló és egymástól független hadsereg alkotta, mégpedig a királyi sereg, valamint Szapolyai János erdélyi vajda, Frangepán Ferenc horvát bán és Báthori István nádor seregei. Ezek közül a királyi hadsereg volt számosságban, felkészültségben (vagyis ütőerőben) a leggyengébb.
Források szerint [[1521]]-ben Szapolyai János erdélyi vajda 15 ezer főt mozgósított, napjainkban azonban csak 5000 ezerre becsülik az erdélyi csapatok számát, mivel a lakosság arányát és területét tekintve az országrész nehezen tudott volna tízezernél több embert csatasorba állítani. A királyi had az ország nagy részéről összegyűlő csapatokkal, zsoldosokkal, segédhadakkal együtt húszezer fő lehetett. Horvátország teljes hadereje kb. hatezer fő volt, Csehország pedig 15 ezer katonát tudott volna biztosítani, 40-50 ezer katonája kellett, hogy legyen az országnak.<ref>A jelenkori ismeretek tekintetében, amelyek a logisztikai problémák miatt
A Dunán és mellékfolyóin egyaránt állomásoztak magyar és török flottillák. A magyar hajólegénység többségében környékbeli szerb halászokból és parasztokból verbuválódott, akik a békeidőben szőlőműveléssel és
A folyók
A Száva [[Római Birodalom|római korban]] fontos közlekedési csomópont volt. A folyók a modern, géppel hajott közlekedési eszközök megjelenése előtt a teherszállítás és közlekedés szempontjából biztonságosabbnak és gyorsabbnak bizonyultak. Egy ilyen, hadászati célt szolgáló víziútvonal biztosításához elengedhetetlen volt valamelyik jelentős erősség meghódítása. Viszont ha vár jól meg volt erősítve, az ostrom elhúzódhatott, így az időnyerés is a végvárak egyik fontos funkciójába tartozott a védelem szervezetében.
|