„Bruno Senna” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
7. sor:
| becenév =
| születési dátum = {{életkor-élő-dátummal|1983|10|15}}
| születési hely = [[São Paulo]], [[Brazília]]
| halálozási dátum =
| halálozási hely =
41. sor:
A történet még születése előtt elkezdődött, amikor anyai nagyapja, Milton da Silva négyéves fiának külvárosi házuk kertjében kezdetleges gokartpályát épített. A legendás versenyző itt kötelezte el magát egy életre az autósportok mellett, az összes idegszálával azért küzdött, hogy a legnagyobbak közt emlegessék nevét. Noha pályafutása elején, 1981-ben összeházasodott gyerekkori szerelmével, Lilian Vasconeclos Sousával, szerelmük hamar kihűlt, gyermeke sem tőle, sem Xuxával (akkor közkedvelt brazil modell, színésznő, énekesnő) töltött évei során nem született. Senna azonban rajongásig szerette nővére, Viviane gyerekeit, így Brunót is.

1989-ben nagybátyja unszolására beleült Ayrton egykori kéthengeres 125cc-s gokartjabagokartjába, s őt is egyből megbabonázta a sebesség világa. Szorgalmasan gyakorolt, néhány hónap elteltével már azonos időket autózott, mint amire Ayrton volt képes fiatalon, 1993-ban egymás elleni versenyeiken többször meg is verte harmadik világbajnoki címét ünneplő nagybátyját, jóllehet Ayrton inkább szórakozásként fogta fel ezeket a viadalokat. Ayrton mindazonáltal jó véleményen volt róla: "Ha úgy gondolják, hogy jó vagyok, akkor várják csak ki, míg látják unokaöcsémet, Brunót versenyezni!" <ref name="A nagybácsi embere - Interjú Bruno Sennával">{{cite news| url = http://scotlandonsunday.scotsman.com/motorsport/The-man-from-uncle-.4559732.jp| title = The man from uncle - Bruno Senna interview (angol nyelvű)| publisher = ScotlandonSundey | date = 2008-10-05 | accessdate = 2010-11-11}}</ref>

Bruno már éppen azt tervezte, hogy versenykörülmények közt, komolyabb szinten is megméreti magát, az [[1994-es Formula–1 San Marinó-i nagydíj|1994-es San Marinó-i nagydíj]] azonban közbeszólt. A sportág történetének egyik legtragikusabb hétvégéje [[Rubens Barrichello]] súlyos pénteki bukásával vette kezdetét, az [[Roland Ratzenberger]] a szombati időmérőn a Villeneuve-kanyarban vesztette el uralmát járműve felett, majd frontálisan ütközött a betonfalba, az osztrák versenyző azonnal életét vesztette. A vészjósló előjelek hatására Ayrton a verseny kihagyásán, sőt a visszavonuláson is elgondolkodott, végül azonban 14 órakor beállt az első rajtkockába. A futam elején újabb incidens történt, ami miatt behívták a pályára a biztonsági autót. A SC távozása után Senna elnyúlt a mezőnytől, a 6. körben a Tamburello-kanyart már nem tudta bevenni, hanem egyenesen a betonfalnak ütközött. (A baleset körülményei máig tisztázatlanok.) Helikopterrel szállították kórházba, Bolognába, 18 óra 40 perckor halt meg.
52. sor:

Ayrton egykori McLarenes csapattársa(1990–1992), a család közeli barátja, [[Gerhard Berger]] beszélte rá Brunót és családját az európai kalandra. Vele tartott meg Bianca nevű nővére is, ő intézi a mai napig Bruno ügyeit, a szponzorok felkutatásában, s így F-1-es debütálásban elévülhetetlen érdemei vannak.
Berger kapcsolatai gyümölcsöztek, lehetőséget kapott az elismert tehetséggondozó hírében álló [[Carlin Motorsport]] vezetőitől, hogy az angol [[Formula BMW]] bajnokság utolsó 6 versenyén rajthoz állhasson. Nem vallott szégyent, felvette a versenyt jóval tapasztaltabb ellenfeleivel, aminek 6 pont, továbbá F-3-as szerződés lett a jutalma.
[[Fájl:Lotus.jpg|thumb|250px|right|Bruno Senna a Lotus 98T volánja mögött, Interlagosban]]
A nyilvánosság előtt 2004 októberében mutatkozott be, a [[2004-es Formula–1 brazil nagydíj|brazil nagydíj]] keretében mehetett néhány kört a Lotus 98T kódjelű modellel (1986-ban [[Circuito Permanente de Jerez|Jerezben]] és [[Detroit street circuit|Detroitban]] győzött vele Senna), amit még Imolában vehetett át nagybátyja halálának 10. évfordulója alkalmából Ayrton egyik barátjától.
100. sor:
=== F–1-es és DTM-es tesztek ===

Formula–1-es versenygépet először 2008 novemberében volt alkalma kipróbálni. A [[Honda F1|Honda]] megkeresésére a tesztszezon első kollektív gyakorlásán, Barcelonában körözhetett az RA108-as kódjelű konstrukció átalakított, ún. hibrid modelljével. KollegájaKollégája, egyben riválisa [[Lucas Di Grassi]] volt. A teszten tapasztalt versenyképesség és a mérnökökkel való gördülékeny munka figyelembevételével döntött volna a japán csapat vezérkara, melyik versenyzővel kötnek versenypilótai megállapodást 2009-re. Mindössze 3 tizeddel maradt el a szerződéssel rendelkező [[Jenson Button]] legjobb idejétől, így ígéretes esélyekkel pályázott arra az ülésre. 2008. december 5-én azonban Takeó Fukui, a Honda vezérigazgatója bejelentette, hogy a gyár nem kíván tovább részt venni a Formula–1-ben.
A csapat eladása körüli hosszas huzavona vette kezdetét, február közepén még olyan hírek érkeztek, hogy szponzorai és a Honda közbenjárására közel van a megegyezés<ref name="Senna signs for Honda?">{{cite news| url = http://www.grandprix.com/ns/ns21178.html | title = Senna signs for Honda? | publisher = grandprix.com | date = 2009-02-12 | accessdate = 2009-11-24}}</ref>, március elején a csapatot felvásároló [[Ross Brawn]] azonban inkább a tapasztaltabb [[Rubens Barrichello]] mellett döntött.<ref name="Barrichello secures new F1 deal">{{cite news| url = http://www.autosport.com/news/report.php/id/73522| title = Barrichello secures new F1 deal| publisher = grandrpix.com | date = 2009-03-03 | accessdate = 2009-11-24}}</ref>
, március elején a csapatot felvásároló [[Ross Brawn]] azonban inkább a tapasztaltabb [[Rubens Barrichello]] mellett döntött.<ref name="Barrichello secures new F1 deal">{{cite news| url = http://www.autosport.com/news/report.php/id/73522| title = Barrichello secures new F1 deal| publisher = grandrpix.com | date = 2009-03-03 | accessdate = 2009-11-24}}</ref>

Másnap már a [[német túraautó-bajnokság]] került célkeresztjébe, menedzsere felvette a kapcsolatot a [[Mercedes-AMG]] csapattal, a tárgyalások során tesztlehetségrőltesztlehetőségről állapodtak meg, Senna azonban hangsúlyozta, nála továbbra is az F-1 élvez prioritást.<ref name="Senna-Neffe flirtet mit Mercedes">{{cite news| url = http://www.rp-online.de/sport/mehr/motorsport/dtm/Senna-Neffe-flirtet-mit-Mercedes_aid_680502.html| title = Senna-Neffe flirtet mit Mercedes| publisher = rp-online.de| date = 2009-03-04 | accessdate = 2009-11-24}}</ref> Március 18-án és 19-én próbálta ki a Mercedest, s noha a felek elégedetten nyilatkoztak a tapasztalataikról<ref name="Senna absolviert erfolgreichen Testtag im Mercedes">{{cite news| url = http://www.focus.de/sport/dtm/dtm-senna-absolviert-erfolgreichen-testtag-im-mercedes_aid_381791.html| title = Senna absolviert erfolgreichen Testtag im Mercedes| publisher = Online Focus Sport| date = 2009-03-18 | accessdate = 2009-11-24}}</ref>, Senna mégis úgy döntött, amennyire lehet a F-1-ben közelében akar maradni, így nem vállal egész éves kontraktust a DTM áprilisban kezdődő versenysorozatában.<ref name="DTM läuft ohne Senna">{{cite news| url = http://www.kicker.de/news/formel1/startseite/artikel/507452| title = DTM läuft ohne Senna| publisher = Kicker| date = 2009-04-17 | accessdate = 2009-11-24}}</ref>

=== Le Mans Series ===
121 ⟶ 120 sor:

2009. október 30-án hivatalosan is elismerték a nyár óta napirenden levő pletykát: Bruno Senna 2010-ben a spanyol [[Campos Meta 1]] csapatában rajthoz áll a királykategóriában.<ref name="Campos honoured to give Senna F1 shot">{{cite news| url = http://www.autosport.com/news/report.php/id/79887| title = Campos honoured to give Senna F1 shot| publisher = autosport.com | date = 2009-10-31| accessdate = 2009-11-17}}</ref> Senna nem fizetett az ülésért, ennek ellenére mellette tette le a voksát [[Adrián Campos]] csapatvezető. Ugyanakkor fizetést nem kap, így egyéni szponzoraiból volt kénytelen megélni.<ref name="Bruno Senna nem fizet az ülésért">{{cite news| url = http://www.formula.hu/f1/bruno-senna-nem-fizet-az-ulesert-c29673.html | title = Bruno Senna nem fizet az ülésért | publisher = formula.hu | date = 2009-11-10 | accessdate = 2009-11-12}}</ref>
Az időközben [[Hispania Racing]] névre váltó, immáron [[Kolin Colles]] irányítása alatt álló csapatnál sokáig kérdésessé vált az indulás és így Senna sorsa is, március 4-én véglegesen megválaszolásra került az összes nyitott kérdés. Senna mellé az indiai [[Karun Chandhok]] érkezett.<ref name="Chandhok announced as HRT driver">{{cite news| url = http://www.autosport.com/news/report.php/id/81842| title = Chandhok announced as HRT driver | publisher = autosport.com | date = 2010-03-04 | accessdate = 2010-03-19}}</ref>
">{{cite news| url = http://www.autosport.com/news/report.php/id/81842| title = Chandhok announced as HRT driver | publisher = autosport.com | date = 2010-03-04 | accessdate = 2010-03-19}}</ref>

[[Fájl:Bruno Senna 2010 Bahrain.jpg|thumb|250px|right|Bruno Senna a 2010-es Bahrein GP-n]]
A szűkös határidő miatt vérmes reményei nem lehettek a szezon első versenyein, az idénynyitó [[2010-es Formula–1 bahreini nagydíj|bahreini hétvége]] pénteki második szabadedzésén 11,5 másodpercre volt elmaradva a legjobb köridőtől. Az időmérőn 8 másodperc környékére szorította a különbséget, de így is csak csapattársát tudta megelőzni. A versenyt a boxból rajtolva kezdte, a teszthiány megmutatkozott versenygépén, a verseny 19. körében a motor túlmelegedése folytán feladta élete első F–1-es futamát. Az [[2010-es Formula–1 ausztrál nagydíj|ausztrál futamnak]] is az utolsó előtti pozícióból vágott neki, majd kiváló rajtot követően felzárkózott a 14. helyre. Ezután rohamosan visszaesett, majd az 5. körben hidraulikai hiba vetett véget versenyének. A [[2010-es Formula–1 maláj nagydíj|szepangi hétvége]] egyetlen pozitívuma a technikai megbízhatóság volt, jelentős előrelépést nem értek el az autó teljesítményében. Senna sem remekelt, az esős időmérőn az utolsó előtti rajtkockából indult, majd a versenyen is jócskán elmaradt még csapattársától is, 4 kör hátrányban ugyan, de legalább célba ért harmadik futamán.
Kilenc fordulót követően a bajnokság 23. pozícióját foglalta el, összességében jobban szerepelt csapattársánál, az istálló vezetősége mégis úgy döntött, hogy a [[2010-es Formula–1 brit nagydíj|brit nagydíjon]] a tartalékpilótát, [[Jamamoto Szakon]]t ültetik a 21-es számú versenygépbe. <ref name="Yamamoto to replace Senna in Britain">{{cite news| url = http://www.autosport.com/news/report.php/id/85082| title = Yamamoto to replace Senna in Britain | publisher = autosport.com | date = 2010-07-08 | accessdate = 2010-07-08}}</ref>
">{{cite news| url = http://www.autosport.com/news/report.php/id/85082| title = Yamamoto to replace Senna in Britain | publisher = autosport.com | date = 2010-07-08 | accessdate = 2010-07-08}}</ref>
Senna 2010-es szezonja során ez volt az egyetlen verseny amelyen nem vehetett részt.

144 ⟶ 141 sor:

2012. január 17-én a Williams istálló bejelentette, hogy leszerződtették Sennát. Így az 1994-es imolai tragédia után 18 évvel ahhoz a csapathoz igazolt, ahol legendás nagybátyja az életét vesztette.

== Eredményei ==
325 ⟶ 321 sor:
| [[2011-es Formula–1 török nagydíj|TUR]]

| [[2011-es Formula–1 spanyol nagydíj|ESP]]

| [[2011-es Formula–1 monacói nagydíj|MON]]

| [[2011-es Formula–1 kanadai nagydíj|CAN]]

| [[2011-es Formula–1 európai nagydíj|EUR]]

| [[2011-es Formula–1 brit nagydíj|GBR]]

| [[2011-es Formula–1 német nagydíj|GER]]

| [[2011-es Formula–1 magyar nagydíj|HUN]]
TP
|bgcolor="#CFCFFF"| [[2011-es Formula–1 belga nagydíj|BEL]]
13
369 ⟶ 365 sor:

:† Nem fejezte be a futamot, de a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette, így helyezését értékelték.

== Jegyzetek ==