„Ráday Gedeon (főispán)” változatai közötti eltérés

a
(→‎Forrás: navbox)
Ráday Pál királyi táblai ülnök és báró Prónay Ágnes fia. Gondos házi nevelés után [[Pozsony]]ban tanult, a jogot pedig Pesten 1823-ban végezte. Az 1825. évi országgyűlés főrendiházában jelen nem lévő atyját képviselte; azután Pest vármegyében szolgált, ahol megyei gyakorlatot szerzett.
 
Később a megye közgyűlésein szónoklatával kiváló szereplő volt és a hatalmas ellenzéki pártnak egyik legbátrabb és legtekintélyesebb bajnoka lett, aki az alkotmányos szabadságot és nemzeti jogokat a bécsi önkényes rendszabályok ellenében minden alkalommal erélyesen és következetesen védelmezte. E szónokokat és köztük Rádayt is, részint hűtlenségi, részint becstelenségi perbe fogták. A kormány azonban el nem érhette kitűzött célját, sőt csak még inkább élesztette az ellenszegülést. Pest vármegye Rádayt az 1839. évi országgyűlésre május 31-én, a gróf perbefogatása és üldöztetése dacára, sőt mondhatni, éppen ezért, követévé választotta. Ebből újabb nagy baj lett: a kormány most meg már a követválasztási szabadságon és képviseleti függetlenségen ejtett sérelmet az által, hogy Rádayt, mint perben álló egyént, az országgyűlésen való megjelenéstől eltiltotta. Ebből támadt az országgyűlésen a híres Ráday-ügy, ami hosszú ideig hátráltatta a diéta munkáját.<ref>[http://pest.archivportal.hu/index.php?action=gallery&gallery_action=show_object&type=cms_image&object_id=140 A Ráday-ügy], pest.archivportal.hu</ref> Végül, hogy az országgyűlés eredménytelenné ne legyen, úgy segítettek a bajon, hogy Rádayt önkéntes lemondásra bírták és a sérelem tárgyát megszüntették, erős óvástétel mellett a szabad követválasztás érdekében.
 
A következő, 1844. évi országgyűlésre ismét megválasztották és ekkor már akadálytalanul megjelenhetett méltó helyén. Ott azután megválasztották a Nemzeti Színház főigazgatójává, mely ezúttal első ízben, 1845-1847-ben a legnagyobb ügyszeretettel és buzgalommal viselt kormánya alatt élte egyik legszebb virágzási korát. Rendbe hozta a színház rendetlen és bonyolult viszonyait, jeles művészeket szerződtetett, felölelte a nemzeti drámát és drámairodalmat sat. Az írókkal, többek közt [[Vörösmarty Mihály|Vörösmartyval]], [[Bajza József (költő)|Bajzával]], [[Fáy András]]sal, aki rokona és atyai barátja volt, és a művészek javával szíves baráti érintkezésben élt.
Az alkotmány helyreállítása után a jászkunok főkapitányává nevezték ki, de ekkor már egykori szép vagyonát, péceli ősi kastélyát idegen kézen kellett látnia és végsőségig jutott anyagi zavarai miatt hivatalait meg nem tarthatta és a közügyektől teljesen visszavonulva, gyászban és szegénységben végezte be egykor oly fényes és hasznos életét. Családi könyvtárát igen jutányos árért a pesti református főiskolának engedte át, melynek mindenkor pártfogója és egyházának már 1836 óta hű gondnoka volt.
 
==Jegyzetek==
Arcképe: kőnyomat Barabástól az Arczkép-Albumban 1856.
{{jegyzetek}}
 
==Munkái==
10 720

szerkesztés