„Nyikolaj Joszifovics Konrad” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
38. sor:
 
== Életútja ==
Nyikolaj Ioszifovics Konrad 1908 és 1912 között a [[Szentpétervár|pétervári]] egyetem kínai–japán szakos hallgatója volt. Az egyetemi diploma megszerzését követően egy évet töltött [[Japán]]ban. 1913-ban Péterváron tanított, majd egy év múlva [[Kijev]]ben. 1914 és 1917 között a [[tokió]]i egyetemen japán, kínai és koreai filológiával foglalkozott.{{refhely|Polonyi 1977.| 232. o.}}
 
1919-ben részt vesz az oreli Proletár Egyetem megalapításában. Ezt követően mintegy két évtizeden át a leningrádban dolgozik. A negyvenes évek elején az ő nevéhez fűződik a Kelettudományi Egyetem moszkvai csoportjának megalakítása. Jelentős szerepet játszott a későbbi orosz sinológus nemzedék felnevelésében, akikre nagy hatást gyakorolt. 1934-ben a tudományos akadémia levelező, majd 1958-ban rendes tagjává választották.{{refhely|Polonyi 1977.| 232. o.}}
 
A huszas években elsősorbn Japánnal foglalkozott, majd figyelme fokozatosan Kína felé fordult. Élete utolsó évtizedeiben több nagy összegző munka szerkesztésében vett részt. Munkássága legjelentősebb darabjai esszéjellegű tanulmányok formájában jelentek meg. Legfontosabb, legmeghatátozóbb írásait saját maga gyűjtötte kötetbe, amely a ''Zapad i Vosztok'' („Nyugat és Kelet”) címen jelent meg 1968-ban.{{refhely|Polonyi 1977.| 233. o.}}
 
Esszéiből meigmerhető munkássága jelentőségét [[Polonyi Péter]] sinológus a következőképpen méltatta:
 
{{idézet|E tanulmányokat a világ kulturális értékeinek szokatlanul széles spektrumú bemutatása jellemzi. Szerzőjük egyaránt otthonos a görög–latin antikvitásban, az európai, közép-ázsiai és távol-keleti kultúrákban. Írásai olyan mély humánumot, univerzális szemléletet tükröznek, amelyek műveit kiragadják szaktudománya, az orientalisztikai filológiai keretei közül. Ezek az adottságok, amelyek ktűnő előadó- és elemzőkészséggel párosulnak, Konrad írásai legfőbb értékének, egy sajátos összehasonlító művelődéstörténetnek a forrásaivá lettek. Ezért idézik megállapításait mind gyakrabban ereeti szaktudományán kívül is.{{refhely|Polonyi 1977.|233. o.}}}}