„Mugen-Honda” változatai közötti eltérés

→‎Ligier (1995-96): monacói helyesírása
a (Bot: 18 interwiki link migrálva a Wikidata d:q173274 adatába)
(→‎Ligier (1995-96): monacói helyesírása)
1994-ben a Mugen-Honda a Footwork helyett a Lotusnak szállította a motorokat. Miután a Lotus 1994-ben már nem az a csapat volt, amely korábban, ezért a csapat nem igazán érte kiugró eredményeket. A csapatnál hiába versenyzett a csapathoz sokáig hűséges, majd a portugál nagydíj után távozó Johnny Herbert, a csapat már nem az volt mint egykor. A Lotus színeiben vezetett 1994-ben Zanardi, Lamy, Philippe Adams, Eric Bernard, és Mika Salo, egyiküknek sem sikerült pontot hozniuk a csapatnak, így a Lotus először maradt pont nélkül pályafutása során. Miután a csapat anyagi gondjai miatt felszámoltak az 1994-es szezont követően, a Mugen-Hondának másik csapatot kellett keresnie magának, hogy a Forma-1-ben tudjanak maradni.
 
== Ligier (1995-961995–96) ==
 
Ez a másik csapat a Ligier lett, amely csapat miután az 1994-es szezont követően elvesztette a Renault-t, így a Mugen-Honda volt a legjobb megoldás, amely betöltötte a Renault helyét. A Mugen-Honda érkezésével Aguri Suzuki is jött, de csak 6 versenyen vezetett a csapatnál, a többi versenyen Martin Brundle vezetett, aki két év után ismét a Ligier színeiben versenyzett. A másik autóban Olivier Panis ült, aki 2. évét kezdte meg a csapattal. 1995-ben komoly sikereket mutatott fel a Mugen-Honda a Ligierrel, miután 2 dobogós helyezést is szerzett a csapat. A Mugen-Honda első dobogós helyezését Martin Brundle szerezte, aki az esős belga nagydíjon a 3. helyen ért célba. A 2. dobogós helyezés Olivier Panisnak köszönhető, aki a szezon utolsó versenyén az ausztrál nagydíjon a 2. lett, két kör hátránnyal Hill mögött. A csapat 3 versenyzője közül Olivier Panis volt a legjobb, aki 16 ponttal a 8. lett a pontversenyben, Martin Brundle 7 ponttal 13., Aguri Suzuki pedig 1 ponttal 17. lett. A csapat 24 ponttal a 5. lett. 1996-ban a Mugen-Honda kitartott a Ligier mellett, miután bízott a sikeres szereplésben. A csapat két versenyző Olivier Panis és Pedro Diniz volt. 1996-ban összejött a Mugen-Honda első győzelme, miután az esős Monaco-imonacói nagydíjon Olivier Panist intették le elsőként a Ligierrel. Ez a győzelem nemcsak a Mugen-Honda első győzelme, hanem Olivier Panisé is. Óriási siker volt ez a Mugen-Hondának. A győzelmet leszámítva a Ligier nem igazán mutatott fel nagy eredményeket, hiszen a csapat nem került dobogó közelbedobogóközelbe a monacói nagydíjat leszámítva. Panis 13 ponttal 9., Diniz 2 ponttal 15. lett a pontversenyben. A Ligier csapat 15 ponttal a 6. lett.
 
== Prost (1997) ==