Többnyire egy műszerfalba építhető önálló eszköz, amely a transzponderami típusának megfelelően kapcsolódhat a repülőgép egyéb rendszereihez is. Mindegyik változatra jellemző, hogy egyenként négy számot lehet rajta beállítani, úgy, hogy az egyes számok a [[nyolcas számrendszer]]ből 0-tól 7-ig választhatók. Ez adja a tulajdonképpeni válaszjel azonosító kódját amit a repülős szakma a „''squawk''” néven ismer. A nyolcas számrendszer használatának egyéb jelentősége nincs, azaz a beállított négyjegyű számot nem szokták átváltani más számrendszerekbe. Azért a nyolcas számrendszerre jellemző intervallum használatos, mert a [[BCD]] kódolással előállított fix hosszúságú válaszjelben egyéb más információknak is kell a hely. A transzponderek kialakítására jellemző a működés-kiválasztó kapcsoló és az előlapon található „''ident''”-gomb, valamint a működést visszajelző jelzőlámpák.<ref>A digitális változatok esetében ezeket is képernyőkijelzésekkel oldják meg.</ref>A rendszerek tartozéka még a külső antenna és a magasságmérő által jelzett értéket kódoló modul, repülőszakmai nevén „''altitude encoder''”. Ez utóbbi az A módú transzponder esetében elhagyható, de annak hiányában nem is lesz képes magassági információt visszasugározni. A repülésben alkalmazott transzponderek átlagos adóteljesítménye 100 és 300 Watt közé esik. Általában a korszerűbb, precízebb elektronikájú típusok tudnak nagyobb teljesítménnyel válaszjelet sugározni, ami elősegíti, hogy a változó domborzati viszonyok felett alacsonyabban repülő kisebb gépeket is jól tudja követni az irányító/tájékoztató szolgálat. A földi radarok sűrűbb telepítésével és optimális domborzati elhelyezésével javítható a gépek követhetősége, de még így is szükség van az erős transzponder jelre, hogy folyamatos legyen az adatáramlás. Minél kisebb méretű egy gép, iletve minél kevesebb fémtömeget tartalmaz a felépítménye (szakmai nevén: a sárkánya), annál kisebb radarjelet ad, ezért is szükséges a megfelelő teljesítményű transzponder használata.
