Főmenü megnyitása

Módosítások

 
Mindenesetre az ismert, hogy [[Bulcsú harka|Bulcsú]] és [[Gyula (méltóság)|Gyula]], majd később [[Ajtony vezér|Ajtony]] is [[Konstantinápoly]]ban keresztelkedtek meg. Térítőket és szerzeteseket hoztak magukkal, akik több kolostort alapítottak, innen térítették a pogány magyarokat.{{refhely|Ivánka, 1942|26. o.}} A görög szerzetesek mellett elképzelhető, hogy magyarok is szolgáltak, akik saját nyelvükre fordíthattak több szent szöveget is.{{refhely|B. Papp, 1996|12. o.}} Ez azonban még 1054 előtt, a [[nagy egyházszakadás]] előtt történt, vagyis különböző rítusokról ekkor még nincs értelme beszélni. [[Imre magyar király|Imre királyunk]] 1204-ben egy önálló, de Róma elsőbbségét elfogadó görög püspökség felállítását kérte [[III. Ince pápa|III. Ince pápától]].{{refhely|B. Papp, 1996|12. o.}} Ez azonban [[Keresztes_háborúk#IV._keresztes_hadj.C3.A1rat.2C_vagy_latin_h.C3.A1bor.C3.BA_.281202.E2.80.931204.29|Konstantinápoly 1204-es ostromával]] teljesen ellehetetlenült. Az ostrommal a latin egyház kíméletlen támadást indított a keleti kereszténység ellen.{{refhely|Ivánka, 1942|27. o.}} Róma harca a „keleti eretnekség” ellen véget vetett a magyarországi bizánci szerzetesrendeknek is. 1221-re alig pár keleti kolostor maradt fenn Magyarország területén.{{refhely|Ivánka, 1942|28. o.}} Közben a megerősödő Bulgária vette át Bizánc vezető vallási szerepét a keleti kereszténységben. A megmaradt magyar kolostorokat is a bolgár [[Veliko Tarnovo|Tarnovóból]] irányították. Ekkor terjedhetett el a magyar kolostorokban is az egyházi szláv nyelv.{{refhely|Ivánka, 1942|31. o.}} A magyar uralkodók a katolikus hitet tették államvallássá, és idővel a bizánci szertartású magyarok teljesen elveszítették egyházszervezetüket. A török időkben a betelepülő szerbek, románok és rutének hozták magukkal saját szervezetüket és püspökeiket, amelyet a magyar uralkodók is elfogadtak a telepítés sikere érdekében. A magyar híveknek tehát nem volt más választásuk, mint ezekhez az új, idegen egyházakhoz csatlakozni.{{refhely|Ivánka, 1942|32. o.}}
 
Az Árpád-kor térítéseit követően évszázadokon keresztül nincs nyoma magyar nyelvű keleti keresztényeknek a történelmi forrásokban. A [[17. század]]ban a görögkatolikus vallás szempontjából több meghatározó esemény is történt. Többek között Hajdúdorog is ekkor vált a magyar nyelvű bizánci kereszténység egyik meghatározó központjává. A török korban ''Dorog'' néven ismert községet a 16. században egymástól független összeírások is nagy többségben magyarnak írták le. Noha a [[Hajdúdorog népessége|település lakóinak származása]], és főként azok keleti keresztény vallása mind a mai napig sok kérdést vet fel, több jel is arra utal, hogy Hajdúdorognak még [[Bocskai István|Bocskai]] 1605-ös, illetve [[Thurzó György (nádor)|Thurzó]] 1616-os hajdútelepítése után is túlnyomóan magyar lakói voltak.{{refhely|Dávid, 1970|44. o.}}{{refhely|Karácsonyi, 1924|18. o.}}{{refhely|B. Papp, 1996|11-14. o.}} A [[hajdúk]] letelepítésével Dorog is szabad hajdúvárossá vált, vagyis a település saját kegyuraként önálló döntéseivel kormányozhatta magát. Többek között a vallás és a templomépítés területén is szabadon dönthetett. A hajdú kiváltságok ráadásul minden lakóra kiterjedtek, amely adómentességet garantált szinte minden társadalmi rétegnek. Ennek köszönhetően Hajdúdorog lélekszáma meredeken emelkedni kezdett. Az újdonsült hajdúváros a keleti kereszténységet támogatta, és pár éven belül az ország legnépesebb bizánci rítust követő településévé vált. A város megnövekedett súlyát jól jelzi, hogy 1638. április 12-én [[Taraszovics Bazil]], a magyarországi ortodoxok görög szertartású püspöke, az ungvári unió kezdeményezője, a királytelki zsinaton Hajdúdorog parókusát, Marinics Jánost nevezte ki a tiszántúli kerület főesperesének.{{refhely|B. Papp, 1996|14-15. o.}}{{refhely|Grigássy, 1913|8. o.}} Ez a rang akkoriban a püspöki helynök hatalmának felelt meg. Marinics Hajdúdorogról irányította Bereg, Ung, Szabolcs, Ugocsa, Szatmár, Máramaros, Zemplén és Sáros vármegyék bizánci rítusú ortodox híveit. Hatalmát az is jól tükrözi, hogy csak vele volt hajlandó tárgyalni a munkácsi vár kapitánya Taraszovics püspök szabadon engedéséről.{{refhely|Grigássy, 1913|8-9. o.}} Egyébként 1641-ben a [[kunok]] is kérték a püspök szabadon engedését. A kunok ekkorra már elmagyarosodtak, tehát ebben a korban bizonyosan több magyar ajkú keleti keresztény is élt az országban.{{refhely|Grigássy, 1913|10. o.}}
 
Felvetődik a kérdés, hogy az 1646-os ungvári unió idején vajon Marinics János miért nem foglaltatta bele az unió szövegébe, hogy magyar nyelven is lehessen misézni. Hajdúdorogi parókusként kiválóan ismerte a bizánci rítust követő magyarokat, tiszántúli főesperesként pedig valószínűleg elegendő befolyással is rendelkezett hozzá. A magyar nyelvű liturgia kérdése feltehetőleg a 17. század derekán fel sem vetődött az uniót aláíró papság körében. Egész egyszerűen azért nem, mert a nemzetiség, a nacionalizmus eszméje még nem alakult ki, vagyis a magyar nyelv nem váltott ki hazafiasabb érzelmeket, mint a már jól megszokott ószláv nyelv. Ráadásul a bizánci rítus sértetlen átvétele, az ortodoxok támadásai, az unió elterjesztése sokkal nehezebb feladat volt. A liturgikus nyelv ezek mellett nem volt fontos tényező. A hívek számára is megszokott volt, hogy a templom nyelvét nem értették. Akkoriban a római katolikus misék is latin nyelven szólaltak meg, így senkinek nem volt meglepő, hogy a papok idegen nyelvet használtak.{{refhely|Farkas, 1896|7-8. o.}}{{refhely|B. Papp, 1996|15. o.}} Az uniót követően a hivatalos levelezésekben ismét nincs nyoma magyar ajkú görögkatolikusoknak. A szövegek rendre rác, rutén és román hívekről tudósítanak, bár ezek a nemzetiségnevek gyakran vonatkoztak foglalkozásra vagy magára a vallásra, hiszen a magyarok akkoriban inkább római katolikusok, és egyre nagyobb számban reformátusok voltak.{{refhely|Grigássy, 1913|11-16. o.}}{{refhely|Györffy, 1926|177-210. o.}}
 
== Jegyzetek ==