Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Források és blog: elnézést, redundáns voltam
56. sor:
 
[[Szerkesztő:Peyerk|Peyerk]] <sup>[[Szerkesztővita:Peyerk|vita]]</sup> 2015. március 7., 10:03 (CET)
 
Üdv!
 
Köszönöm, hogy időt szánsz arra, hogy velem foglalkozol, de csak azt sikerült elérned, hogy elvedd a kedvem az egésztől.
 
A blog felületétől úgy félsz, mint ördög a tömjéntől, de semmi másra nem szolgál, csak arra, hogy megjelenhessenek valahol az írásaim. Van egy weboldalam is. Valószínűleg, ha ott jelentetném meg az írást, és azt jelölném meg hivatkozásként akkor nem lenne semmi baj, hiszen máshol is használnak internetes felületeket forrásmegjelölésnek. Mellesleg amit beillesztettem (a vármegyék földrajzi leírása) az teljes egészében a saját írásom, csak gondoltam hitelesebb, ha megjelölöm a forrást. Ettől függetlenül semmiképp sem reklámozási felületnek tekintem a wikipédiát. Nem is váltaná be ezt a funkciót, mivel például az elmúlt egy hétben mindössze 1 látogatóm érkezett a wikipédiáról. A wikipédián csak segíteni akartam, hogy több éves kutatómunkám gyümölcsét itt is megosszam, és a nagyközönség rendelkezésére bocsássam. Az idevonatkozó oldalak ugyanis elég szétszórtak, és vannak olyan információk amiket nem közöl. Többségük elég szegényes, és csak 100 éves idézetekkel van teletűzdelve. Úgy tűnik azonban, hogy ez így megfelel nektek. Nem akartam belerondítani, úgyhogy abba is hagyom a szerkesztést. Nekem ez bonyolult, és nem is az én világom. Ha valaki aki régebb óta csinálja ezt az egészet, akkor keressen meg nyugodtan. --[[Szerkesztő:Káldor2005|Káldor2005]] <sup>[[Szerkesztővita:Káldor2005|vita]]</sup> 2015. március 7., 13:53 (CET)