„Fabchich József” változatai közötti eltérés

Fábsich János városi gazdag polgár és Takáts Anna Mária fia volt. Alsóbb iskoláit szülővárosában a [[Jézus Társasága|jezsuiták]]nál végezte [[1764]]-től [[1769]]-ig; a bölcseleti leckéket Győrött hallgatta, hol [[1770]]-ben a növendékpapok közé lépett. Hittani tanulmányainak befejezése után [[1775]]-ben pappá szenteltetése előtt, a győri gimnáziumban a nyelvtani osztály tanításával bízták meg, mely hivatalában 22 évet töltött el. Mint ilyen, páratlan lelkesedéssel hirdette a hazaszeretetet s igazi elragadtatással szólt a [[magyar nyelv]] szépségeiről. Az akkori szokások ellenére a tantárgyakat többnyire magyar nyelven adta elő. Szenvedélyes magyar volt, ki nem csak az idegen szókat, hanem az idegen embereket is erőnek erejével meg akarta magyarosítani. Megfigyelése körébe foglalta a magyar szókincsek tág mezejét, gondosan följegyezve minden egyes oly szót, mely mint elavult, használaton kívül volt, vagy csak tájszólásilag élt az ország egyes vidékein; végül olyanokat is, melyek újabb keltük miatt még általános elterjedést nem nyertek. „A magyar szó katonáinknak többet érne minden regulánál; tüzes ördög lesz mind, ha a rajta szót hallja” - , írja ''Mi hír [[Buda (történelmi település)|Budán]]'' című röpiratában. Ugyanitt így ír: „Holló hozta sváb, országunkba szakad; erővel magyar vezetéknevek adassanak nekik, tanuljanak magyarul, vagy szakadjanak belé a cudarok! Német apácákhoz ne adassanak kisasszonykáink!” A papi dolgok magyarosításán is sokat fáradozott; egyik röpiratában már azt hangoztatja, hogy feleséget lehet ígérni az olyan papoknak, kik jó magyarok és magyar könyveket írnak, és ne mondhassák róluk [[Vajda Sámuel]]lel: néha az belső emberek is olyan csúfos köntösben járnak, hogy alig tudunk eligazodni rajta, ha papot látunk-e, vagy pántlikás zsidót ([[1772]]). Költészeti irodalmunk neki köszöni a [[Görögország|görög]] költők- és tragédiaírók irodalmunkba való átköltöztetését; a [[latin nyelv|latin]] és [[Görög nyelv|görög]] írók fordításaiban tömérdek olyan uj szót használt, melyeket a közönség soha sem fogadott el. Jó barátai, különösen [[Döme Károly]], [[Kazinczy Ferenc]], [[Révai Miklós]] és [[Rajnis György]], váltig figyelmeztették őt, ne csigázná annyira nyelvünket az uj szókkal, de ő nem hallgatott rájuk; meg volt győződve, hogy a közönség előbb-utóbb elfogadja azokat. Írótársai közül különösen szerette Révait, [[Kovács Pál Rupert]]et és Rajnist. [[1785]]-ben Győrbe jövén Révai, a másik két jó barát, Rajnis és Fabchich nagy örömmel fogadták őt, s ezentúl jó ideig elválaszthatatlanok voltak egymástól. Révaival körülbelül egy időben sürgette ő is a [[Magyar Tudományos Akadémia]] fölállítását, sőt egy röpiratot is irt ez intézet érdekében. A csillagászat, nyelvészet és tanítás terén szerzett érdemeiért több elismerésben részesült. [[Hell Miksa]], korának legnagyobb csillagásza, elismerő leveleket irt neki. Kijelölték őt a leendő akadémia tagjának is, [[1798]]-ban pedig kinevezték a győri papnevelő tanárának.