„Nagy ugrás” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
47. sor:
A {{kínai|Beidaihe|Pejtajho}}ban megtartott konferencia döntött arról is, hogy a nagy ugrás céljai érdekében gyökeresen átalakítják az ország közigazgatási rendszerét. Ennek megfelelően rövid idő alatt az egész országban ([[Tibet]] kivételével) az egész országban létrehozták a népi kommunákat. Ezek a szövetkezetesítés korábbi eredményeiből kiindulva olyan hatalmas gazdasági szervezetek voltak, amelyek a mezőgazdaság mellett más gazdasági, kulturális, oktatási, egészségügyi, közigazgatási tevékenységekért is felelősek lettek. Az addig létező mintegy 750 ezer mezőgazdasági termelőszövetkezet összesen {{szám|26425}} egységbe tömörült, és ezek egyenként átlag 4614 családi parasztgazdaságot foglaltak magukba. Még a népi milícia is a hatáskörükbe került, amit 1957-ben egyesítettek a tartalékosok szervezetével, és a „mindenki legyen katona” jelszó jegyében 1959 januárjára már 220 milliósra duzzasztottak. Mao a „társadalmasításnak” ebben a folyamatában is a kommunizmus felé történő előrelépést látta.{{refhely|azonos=J255}}
 
A kommunákon belül sokfelé még a központi irányelveken is túlléptek a kampányok hevében, és az utolsó baromfit, gyümölcsfát, de még a személyes holmit, például konyhaeszközöket is közös tulajdonba vették. Cserében közös étkezést biztosítottak mindenkinek, bölcsődéket, óvodákat, öregek otthonait hoztak létre, hogy a női munkaerőt is felszabadítsák a termelés céljaira. Teljes egyenlősdit vezettek be, megszüntették a korábban, még a termelőszövetkezetekbe bevitt javak utáni megváltás folyósítását. Eltörölték a munka szerinti javadalmazást is, a megmaradt minimális differenciálás alapja inkább a mutatott politikai öntudat volt, emiatt a parasztok elvesztették maradék érdekeltségüket is a termelésben.{{refhely|Jordán|256. o.|azonos=J256}} A legszélsőségesebb kezdeményezések egyike az volt, hogy Mao elnök javaslatára a parasztok neveit számokkal helyettesítették, ezt írták a ruhájukra. Végül ez a gyakorlat sokak, köztük Peng Tö-Huaj tiltakozása miatt nem terjedt el.<ref>[http://nava.hu/id/1595596/ REJTÉLYES XX. SZÁZAD - A KÍNAI NAGY FALON TÚL (21. percnél)]</ref>
 
A kommunák szintje alatti irányítási egység a termelési brigád volt, ami nagyjából egybeesett a korábbi termelőszövetkezetekkel, a legkisebb egység pedig a termelőcsapat, 30-40 parasztgazdaság erőforrásainak összefogásával.{{refhely|azonos=J256}}