„Szárd–francia–osztrák háború” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→A háború lezárása: +kép |
|||
28. sor:
A [[Szárd Királyság|Szárd–Piemonti Királyság]] először az 1848–49-es forradalmak idején próbálkozott [[Lombardia]] és [[Veneto]] elfoglalásával, az észak-itáliai hercegségek megszerzésével. Az olasz történetírás ezt a háborút ''első függetlenségi háborúnak'' nevezi. [[Károly Albert szárd–piemonti király|Károly Albert király]] hadserege azonban vereségeket szenvedett [[Joseph Wenzel Radetzky|Radetzky tábornagy]] seregeitől. Az [[Habsburg Birodalom|Osztrák Császárság]] ekkor még szilárdan meg tudta védelmezni észak-itáliai érdekeltségeit.
Károly Albert fia, [[II. Viktor Emánuel olasz király|II. Viktor Emánuel király]] azonban nem tett le az expanziós tervről, hogy az itáliai fejedelemségeket saját koronája alatt egyesítse. Az egyesítést az olasz nemzeti mozgalom, a ''[[Risorgimento]]'' hívei, és az itáliai liberálisok is támogatták. A király és miniszterelnöke, [[Camillo Benso di Cavour|Cavour gróf]] a háborús kudarcból azt a (megalapozott) következtetést vonta le, hogy a kis Szárd–Piemonti Királyság saját erejéből nem képes szembeszállni az osztrák nagyhatalommal. Cavour ezért szövetségeseket keresett. Erősítette kapcsolatait [[Egyesült Királyság|Angliával]] és [[Franciaország]]gal. Csapatokat küldött a [[krími háború]]ba (1853–56).
A háborút lezáró [[párizsi béke (1856)|párizsi békekonferenciát]] kísérő háttértárgyalásokon Cavour felvetette az olasz egyesítés kérdését. A nagyhatalmak elfogadták az egyesítés szükségességét, de mivel bármilyen akció a Habsburg Birodalom területi épségét csorbította volna (Lombardiában és Venetóban), mind Nagy-Britannia, mind Franciaország elzárkózott az Ausztria elleni fegyveres fellépéstől. [[Camillo Benso di Cavour|Cavour]] úgy ítélte, [[III. Napóleon francia császár|III. Napóleon]] császárt erősen aggasztja az Itáliában lappangó forradalmi hangulat átterjedésének veszélye. Cavour arra a következtetésre jutott, hogy III. Napóleont rá tudja venni az itáliai beavatkozásra.
| |||