|
== Fekvése ==
Kelebia [[Bács-Kiskun megye]] délkeleti sarkában fekvő határ menti község. Legközelebbi város a 12szomszédos Tompa és a 12 km-re lévő szerbiai[[szerbia]]i [[Szabadka]]. Magyar területen: keleti irányban 48 km-re [[Szeged]], nyugati irányban 48 km-re [[Baja]], északnyugati irányban 28 km-re [[Kiskunhalas]], délnyugatra 24 km-re [[Bácsalmás]], a megyeszékhely [[Kecskemét]] északi irányban 110 km-re. [[Budapest–Kelebia-vasútvonal|Budapest–Kelebia]] nemzetközi vasútvonal végállomása, [[1921]]-től nemzetközi [[határátkelőhely]].
A község megyehatáron fekszik így három kistérségi szervezethez is csatlakozott. Tagja a „Kötöny” Településfejlesztési Társulásnak, a Felső-Bácskai Önkormányzatok Szövetségének és a „Homokháti” Önkormányzatok Területfejlesztési Egyesületének is. A község beépítése laza szerkezetű utcasorokat, zárt kerteket eredményezett.
=== Járások ===
* Szkenderjárás
* Fődijárás
* Vermesjárás
* Sztipityjárás
* Négyesi-járás
* Baromjárás
* Vasútföld
* Bácsborista
=== Legelők ===
* Vasútföldi legelő
* Csiszári legelő
== Története ==
{{csonk-szakasz}}
=== Kelebia története a falualapítás előtt (1924 előtt) ===
A Kiskunság e térsége egykor sűrűbben lakott terület volt, arról az ásatások és geológiai leletek tanúskodnak. Az ókori népek közül a kunok, szarmaták, majd az avarok hagyták itt kultúrájuk nyomát. A vasúti töltés délnyugati oldalán neolitikus telephely létezését feltételezik az 1955-ben talált cseréptöredékek és kis emberábrázoló idomok. Ugyanakkor nagy érdeklődést kiváltó, kőlapokkal körülvett szarmata sírmezőt is találtak a Halastavak mentén.
A Körös-ér vonalán, jobbra és balra 1-2 km távolságra talált és 1954-ben csak részben feltárt urnafészkek és csontsírok sűrűn lakott bronzkori őstelepre utalnak, de találtak itt XIV. századi ezüstkincset és török uradalmi kastély- és sírmaradványokat is. Az itt fellelt ezüstkincseket Baján őrzik.
Az bizonyos, hogy a falu régi kun szállás, a XV. Században Hunyadi birtok volt, majd Török Bálint kezére került.
A község nevének eredetéről több magyarázat ismert. Az első szerint az itt tanyázó pásztornépek adták a sok gólya láttán (a szabálytalan Tisza időszakonként mocsarassá változtatta a vidéket). A másik a török időkre utal, mely szerint a ''kelap'' növény lelőhelyéről kapta (ótörök szó). Ismert olyan nézet is, amely az elnevezést 1297-ben itt élő ''Kelyb'' kun vezér ősi fészkével azonosítja. Mindenesetre tény, hogy a XV. században már kereskedelmi út vezetett át a ''Kelebi'' nevű falun, mely Halasszékhez tartozott, és kunok lakták.
A török megszállás alatt lakatlanná vált pusztát a XVII. század végétől Szabadka városhoz csatolták. Az 1880-as évek körüli boszniai okkupáció adott okot arra, hogy „ezt a szélhordta, homokbuckás, bozótos területet újra birtokba vegye az ember”. A hadjárat utánpótlási nehézségei ugyanis meggyőzték a monarchia hadvezetőségét arról, hogy az akkori Alföld-Fiumei vasútvonal egy dél felé irányuló hadművelet forgalmának lebonyolítására elégtelen, és a 80-as évek elején 2 év alatt megépíttette a szabadkaiak által már többször – de mindig eredménytelenül - kérelmezett Pest–Zimonyi vasútvonalat, mely rövidesen legfontosabb közlekedési eszköze lett Nyugat- és Közép-Európa keleti forgalmának. Bács-Bodrog Vármegye második vasútvonala, mely a vármegyét a kelettel köti össze, Budapesttől Szabadkáig, és onnan Péterváradig. Állami vasút, többnyire részvénytársaságok építették, de mindegyik a magyar államvasutak kezelése alatt állt, s 1882 decemberében nyílt meg. Az új vasút építésével együtt báró Redl Béla a Szabadkával szomszédos kelebiai birtokos befolyására és anyagi támogatásával egy állomást is létesítettek, melynek – noha a szomszédos tompai legelők területén feküdt – az áldozatkész adományozó kastélyáról a Kelebia nevet adták. Így került a vasútállomás személyzete, első telepesekként Kelebiára.
Majdnem ugyanakkor, amikor a vasútvonal elkészült, Európa szőlőit megtámadta és pár év alatt elpusztította egy betegség. Ez történt hazánkban is csaknem az összes hegyvidéki szőlővel, csupán a homokvidéket kímélte. Erre a szőlőtermelők is felfigyeltek, és így a szemükben a kelebiai állomást környező, addig hasznavehetetlen legelők kezdtek értéket képezni. Szabadka város a közóhajnak engedve 1893-ban árverésen áruba bocsátott a vasút mindkét oldalán egy-egy keskeny földsávot. A vevők – többnyire a város intelligenciája – a sivár homokon alkalmazott szőlő- és gyümölcstermelési kultúrával messze vidéken ismert sikereket értek el. Magától értetődően közben nyaralók, présházak, munkáslakások épültek, és az eddig elhagyott, rideg terület lassan benépesedett. A XX. század elején Szabadka virágoskertjének nevezték Kelebiát.
A forgalom növekedésével a vasútállomáson posta és távírda is létesült. A homoki szőlőtelepítést felkaroló Szabadka 7 év elteltével újabb homokterületeket bocsátott kedvező fizetési feltételek mellett árverésre. Ezzel nemcsak megkétszerezte a telep nagyságát, de lakóinak számát és a település fejlődését is megindította: a terület Kelebia puszta néven kiterjedt tanyahálózattá alakult, kápolnafülkével és állami elemi iskolával is rendelkezett.
Az első világháború után a terület szerb megszállás alá került, majd a trianoni békeszerződés aláírását követően, 1921. augusztus 20-án felszabadult. Az új határok meghúzásával elszakadt Szabadkától, mivel Kelebiát Magyarországhoz, Szabadkát pedig Jugoszláviához csatolták. A kettészakított és felbomlasztott társadalmi és gazdasági rend új feladatok elé állította a homoktalajon gazdálkodó, szívós kelebiai embereket.
=== Kelebia a falualapítást követően (1924 után) ===
A Trianon utáni újrakezdés eredményeként 1924. december 16-án Kelebia néven önálló községgé alakult. Az új település lakossága főleg szőlő- és gyümölcstermeléssel, és kisebb mértékben kereskedelemmel foglalkozott, de megtalálható volt kevés számú kisiparos is. Már akkor is viszonylag nagy létszámot foglalkoztatott a vasút.
A tanyavilágot a csoportos területi jelleg jellemezte, így alakultak ki az úgynevezett járások: Szkenderjárás, Fődijárás, Vermesjárás, Sztipityjárás, Négyesi-járás, Baromjárás, a Vasútföld és Bácsborista.
Templom, iskola, vasútállomás, postahivatal, orvosi rendelő épült. A vasúti határátkelőhelyre határőrség, vám-és pénzügyőrség települt. A II. világháború harcai elkerülték a községet. A magyar-jugoszláv határ lezárása, illetve az 50-es évek politikája kedvezőtlenül hatott a község fejlődésére. Sok felhagyott gyümölcsös és szőlő teljesen elparlagosodott. Ez idő tájt szinte kizárt volt a fejlődés lehetősége. Megkezdődött a lakosság elvándorlása a községből (1945 – 4113 fő, 1949 – 4192 fő, 1960 – 4001 fő, 1970 – 3460 fő, 1980 – 3265 fő, 1990 – 3240 fő, 2000 – 3150 fő).
A tanyás térség életben maradását a szakszövetkezeti forma, majd a villamosítás tette lehetővé. A gyümölcstermesztés mellett mindinkább nagyobb hangsúlyt kapott a kertészeti és szántóföldi növénytermesztés, valamint a kisállattartás. A mezőgazdasági munkákon kívül egyetlen számottevő munkaerőt foglalkoztató munkahely a MÁV volt. A kereskedelem, a szolgáltatás, valamint a fegyveres testületek tudtak még nem nagy létszámú munkalehetőséget biztosítani.
1949-ben megalakult a Petőfi Termelőszövetkezet, mely később Vörös Csillag néven tevékenykedett. Ezt követte a Népfront Tsz, majd 1972-től a Rákóczi Csillaga Tsz. Hármójukkal közösen „sikerült” a hegyközség jellegét teljesen tönkretenniük. Az egykori kelebiai szőlőknek maradványai se maradtak, a gyümölcstermelési kultúra kihalófélbe került. Megoldást a tanyák újraélesztése, a parlagterületek csökkentése jelentette, megélhetést adva a szövetkezetek felbomlása után a munka nélkül maradt és vállalkozásra képes mezőgazdasági vagy ipari dolgozóknak.
1965-ben 10 katasztrális hold fehér spárgát ültettek, majd újratelepítették a szőlősöket és gyümölcsösöket. Az állatállomány fejlesztésére is nagy gondot fordítottak, nagyarányú legelőtelepítés, valamint szarvasmarha, juh és lótenyésztés folyt. Fellendült a spárgatermelés, ami Bács-Kiskun megye spárgatermelésének 60 %-át tette ki.
Kialakult a község jelenlegi területe, mely 67,7 km², lakosainak száma 3150 fő, legnagyobb részben magyar anyanyelvűek. A lakónépesség száma a 90-es évek második felétől stagnál. A lakosság 51 %-a külterületeken él.
== Nevezetességei ==
* Vasutas Emlékház
:A vasútállomás közelében a régi vasúti őrházból alakították ki [[2001]]-ben, amelyben az eredeti berendezési tárgyak láthatók.
* Templom
:A község értéktérképén kiemelkedő jelentőséggel bír az a 600 hektárnyi terület, amely a megyehatáron áthúzódó Körös-ér, az általa táplált halastavak és a községtől délnyugatra található magasabb fekvésű legelők. A határsáv jóvoltából szinte teljesen érintetlen természeti környezet mintegy zárványként, megőrzendőként, mutogatni való idegenforgalmi vonzerőként nagy értéket képvisel.
Érdemes szélesebb körben megismertetni a kelebiai halastavak és a környező puszták védett és fokozottan védett florisztikai és faunisztikai értékeit, melyek között olyan országosan ritka példányok szerepelnek, mint az egyhajúvirág és a vele együtt előforduló tarka sáfrány, a kabasólyom és a szalakóta, vagy a veszélyeztetett földikutya.
Másik fontos természeti kincs, amely kihasználásra vár, a termálvíz. A lezárt kutakban 70-80 °C-os gyógyító hatású vizet rejt a föld mélye. Kitermelésre, felhasználásra tőkeerős befektetőt keresnek.
=== Gasztronómia ===
A spárga és a korai cseresznye termelése – amelyhez az egyedülálló természeti adottságokkal rendelkező homokos talaj kerül előtérbe, a korai cseresznye az országban itt érik leghamarabb.
A Kelebiai Vadásztársaság Társadalmi Szervezetének a vad- és halgazdálkodás, vadásztatás, halásztatás, vad- és haltenyésztés, valamint a lakosság megismertetése a község természeti értékeivel, fontosságának hangsúlyozása és ápolása a feladata.
=== Testvértelepülések ===
* Montecassiano (Olaszország)
* Kishegyes (Szerbia)
== Népesség ==
{{forrás|A lakosok 80%-a katolikus, 12%-a őskeresztény, 6%-a baptista, 2%-a református.}}
== Lásd még ==
| 