„Petri Csathó Ferenc” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
60. sor:
===A megtalált költői identitás: „Petri Csathó Ferenc”===
[[Fájl:PCSF Novak kiallitasmegnyito_m.jpg|bélyegkép|300px|Petri Csathó Ferenc megnyitja Novák András ''(balra)'' festőművész tárlatát a '80-
====1973–1982====
1973-tól lírai dikciója gyökeresen megváltozik, költői látásmódja és gondolatisága jelentősen elmélyül. „Ez volt az az idő, amikor immár belülről tudtam építeni a magam világát. Ekkor született a Szegénylegények is. Ettől az időtől számítom magam.”<ref>Vecsernyés 1985, 20. o.</ref> Költői identitásának megszilárdulása és saját egyéni hangjának megtalálása egybeesik azzal a döntésével, amikor felveszi édesanyja családnevét, és Petri Csathó Ferenc művésznéven kezdi publikálni lírai alkotásait. Mindez költői munkamódszerének radikális megváltozását is maga után vonta: verseit sokáig fejben írta, majd a papírra vetést követően még sokáig alakította, formálta, csiszolta, faragta – szinte az önkínzással határos aszketikus könyörtelenséggel –, s miközben terjedelmüket egyre csökkentette, a versek gondolati-érzelmi tartalmát a legvégsőkig igyekezett sűríteni és mélyíteni. Saját [[ars poetica]]-szerű megfogalmazásában: „A vers a végleges szavak művészete.” Ettől az időszaktól leginkább rövid, aforisztikus, roppant mély gondolatiságú, introspektív verseket ír, amelyeknek végsőkig összesűrített képisége rendkívül széles értelmezési horizontot nyit meg, és gazdag asszociációs bázis kiaknázására ad lehetőséget. „…írja végletekig lecsupaszított nyelvű, atommag-tömörségű verseit” – írta róla szóló visszaemlékezésében barátja és költőtársa, [[Baka István]].<ref>Baka István: Rike. Petri Csathó Ferencről. ''Tiszatáj,'' 48. évf. 5. sz. 1994. május. 33. o.</ref> „Petri ''egy végtelenül leegyszerűsített, letisztult és klasszicizálóan nemes anyagból építi fel verseit'' – akár nyelvhasználatát, akár költői eszköztárát vesszük figyelembe. A versek tömörek. A fölösleges szavakat kegyetlen szigorral kiirtotta maga az alkotó. Érzelgősségre gyanakodva gondosan megszabadította műveit az érzelmek külsődleges eszköztárától” – jellemezte Petri Csathó versvilágát [[Rigó Béla]].<ref>Rigó 1995, 40. o. (Kiemelés az eredetiben.)</ref> „…a verseivel sosem törődött, és – soha semmi mással nem törődött, csak a verseivel. Elrejtette a fiókjába és érlelte, csiszolta őket. Némelyiket addig csiszolta, amíg az elfogyott, porrá lett. […] e poézis – a nietzsche-i meghatározás szerint: dionyszoszi poézis – reduktív, analitikus, befelé mélyülő természetű. A külső tere kopár és szegényes, csak befelé tárul végtelenné” – írta Petri Csathó lírai módszeréről a ''111 vers'' című kötet megjelenése kapcsán [[Szepesi Attila]].<ref>Szepesi Attila: Causa sui. Petri Csathó Ferenc 111 verséről. ''Tiszatáj,'' 49. évf. 9. sz. 1995. szeptember. 88–89. o.</ref>
|