„Petri Csathó Ferenc” változatai közötti eltérés

Lírai világát határozott, jól kivehető nyomvonalakon építi tovább belső erőforrásaira támaszkodva, s a líra általánosan ismert eszközpalettájának alapszíneiből, valamint kevésbé gyakran látható tónusaiból mesteri virtuozitással keveri ki azokat a színeket és árnyalatokat, amelyek összetéveszthetetlenül csak az ő versvilágára jellemzőek. Életművének lassan, de egyenletes ütemben gyarapodó korpusza egyre élesebb körvonalakkal ábrázol egyfajta nosztalgikus-elégikus apokalipszislírát, egy groteszk módon – hol fanyar humorral, hol rezignált sztoicizmussal – kifejezett, a kikerülhetetlen szenvedéssel és elmúlással számot vető, azzal szembenéző egzisztencialista létélményt, amely Petri Csathó lírai univerzumának egyik alappillére ''(Föld, fű, hó; Vakablak, rézkilincs; Ikárosz mosolya; Prométheusz és Isten párbeszéde; Tudósítás a polgárháborúról; Szent Ferenc a Drávánál; Dér István: Törött tükör; Szokratész gyermekei; Zöldhatár; Kődoboz; Öröklét).'' „Boldogabb korokban, derűsebb égtájakon sokra vihette volna ez a zúzott orrú, sebhelyes arcú poéta, Szokrátész unokája, de itt, a pokol huszadik századi ronda bugyrában belenyaklott a reménytelenségbe” – írta róla [[Szepesi Attila]].<ref>Szepesi Attila: Petri Csathó Ferenc (1945–1997). In: Petri Csathó Ferenc: ''Kődoboz.'' Tiszatáj könyvek, Szeged, 2003. 187. o.</ref> Verstémái között ekkoriban bukkan fel egyfajta látszólagos „kifelé fordulás”, a lírai mondanivalónak különféle életképeken, az emlékezet pillanatképein, a történelmi közelmúlt eseményein keresztül történő megragadása és groteszk humorral ''(Mesék a félmúltból, Lakodalom),'' maró szatírával ''(Termelési értekezlet),'' nosztalgikusan emlékező ''(A dózer délutánja, Béke Tanszék, Mesék a félmúltból)'' vagy elégikusan apokaliptikus hangulattal való kifejezése ''(Nyulak üres mezőkön, Isten ködöt szitál),'' de ezen a sajátos életképvilágon belül is megjelenik a vegytiszta petrigroteszk ''(Archív kockák, Délidő, Riport, P. F. rajkrónikás följegyzéseiből, Gyermekdal, Mesterségek dicsérete, Klió tetszhalála, Doktor Korsakow és kora, Poszt).'' Külön kiemelkedik ezek közül a ’60-as évek végi „hőskorszak” legendás kocsmáját megörökítő költemény, a város pezsgő irodalmi és kulturális életének seregszemléjét, a szegedi vagy Szegedhez kötődő alkotók miniportréit megéneklő ''Béke Tanszék.''