„Csenki Imre” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Lacika455 (vitalap | szerkesztései)
26. sor:
Zenepedagógusi munkáját [[Mezőtúr]]on kezdte, 1937-től 1940-ig a gimnázium énektanára volt (emlékét dombormű őrzi az iskola homlokzatán). 1940 és 1950 között a [[debreceni Református Kollégium]] tanítóképzőjének ének- és zenetanára, majd a [[Debreceni Egyetem]] zenei lektora lett. Közben, 1942 és 1944 között a [[debrecen]]i MÁV Filharmonikus Zenekar karmestereként dolgozott. Alapító karnagya volt a [[Magyar Állami Népi Együttes]] énekkarának, amelynek élén 1950-től 1972-ig karnagyként és művészeti vezetőként tevékenykedett. 1964 és 1966 között között vezette a [[Magyar Rádió]] énekkarát is.
 
Karnagyként számos kórusművet – köztük [[Bartók Béla (zeneszerző)|Bartók Béla]] és Kodály Zoltán műveit – mutatott be. Zeneszerzői tevékenységének súlypontjában az Állami Népi Együttes énekkara számára írt művek képezték, de számos táncművet is komponált az együttesnek. Kodály az ő felkérésére írta a ''[[Kállai kettős]]t''. Együtteseivel gyakran vendégszerepelt itthon és külföldön, ahol magas színvonalú produkciókkal és versenygyőzelmekkel szerzett hírnevet. Különösen emlékezetesek voltak a [[Rábai Miklós]] által koreografált ''Cigánytáncok'', az ''Ecseri lakodalmas'' és a ''Kállai kettős'' című produkciók, amik az Állami Népi Együttesnek szinte a névjegyévé váltak, és bejárták vele [[Európa]] majd’ minden országát és szinte az egész világot, az [[Amerikai Egyesült Államok]]tól [[Kína|Kínáig]].
 
[[Népzene]]kutatóként a [[Magyarországi romák|magyarországi cigányok]] között végzett zenei gyűjtéseket.