„Kiss Ferenc (erdőmérnök)” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a helyesírási hibák javítása |
a múlt idő |
||
31. sor:
1914-ben felvették a [[Tömörkény István]] által vezetett [[Dugonics Társaság]]ba, ahol barátságot kötött [[Móra Ferenc]]cel, aki 1918-ban ezeket írta: ''„Régóta tudjuk róla, hogy a világ legboldogabb életét éli, igazi szerelmesei a fák, amiket maga ültetett. Talán még beszél is velük, mikor megcirógatja derekukat, de hisszük, hogy érti a szavukat s emberszeretettől csordultig teli szívvel tér vissza a poros városba.”''
A [[Szegedi Napló]] hasábjain pedig így írt róla: ''„Kiss Ferenc az én szememben nem e világból való ember. Ő benne a fák lelke él, amelyeknek ura, királya. Ó, ha minden király úgy szeretné az alattvalóit, mit ő, de soha nem volna háború a világon! A szilfa neki adta keménységét, a nyárfa a lágyságát, méltósága a tölgyé, derült nyugalma a juharé, szelíd magyar bánata az akácé. Az egész ember termő élete olyan, mint az almafáé a napsütötte tisztáson. A különbség csak az, hogy neki nincs semmiféle ellensége.”''
1923-ban [[Kaán Károly]] földművelésügyi államtitkárral együtt alkották meg az Alföld fásításának törvényét. Rá egy évre a mai [[ásotthalom]]i erdő egy részét róla nevezték el és 1925-ben Miniszteri tanácsosi címmel nyugdíjazták. Ám továbbra sem tétlenkedett, sorban jelentek meg értekezései. 1935-ben működésének ötven éves jubileuma alkalmából a Mezőgazdasági Egyesület örökös díszelnökévé választották és ekkor
1939-ben a [[Szegedi Tudományegyetem]] díszdoktorrá avatta és ekkor jelent meg élete legnagyobb munkája „Szeged erdészete” címmel.
| |||