„Mercury–Redstone–3” változatai közötti eltérés

A [[Szputnyik–1]] [[1957]]. [[október 4.|október 4-i]] felbocsátása elindította az [[űrverseny]]t is, a világ akkori két [[Szuperhatalom|szuperhatalma]] az űrteljesítmények területén (is) egymás megelőzésére törekedett. Az amerikai közvéleményben a szovjet műhold pályára állítása egyfajta háborús csatavesztés érzését keltette, amely azonnali visszavágás után kiáltott. De a szovjetek minden fontos – és logikus – elsőséget learattak: előbb állítottak Föld körüli pályára egy élőlényt ([[Szputnyik–2]] – [[Lajka (kutya)|Lajka kutya]]), vagy érték el a [[Hold]]at ([[Luna–1]] és [[Luna–2]]), miközben az amerikaiak kudarcot vallottak, vagy csak jóval később voltak képesek választ adni egy-egy szovjet űrteljesítményre. Ebben a versenyben a különböző [[műhold]]ak felbocsátása után a következő logikus lépés az [[ember]] [[világűr]]be lépése volt. Az [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államokban]] [[Dwight D. Eisenhower|Dwight Eisenhower]] elnök 1958. október 1-jei hatállyal megalapította a [[NASA]]-t, amely az USA űrtevékenységének összefogását kapta feladatul, ezek közül is első helyen kijelölve egy olyan a programot, amelynek keretében egy ember űrbe juttatásával elhódítják a szovjetek elől az űrtechnikabeli elsőséget. Ezért informálisan a megalakulás pillanatában, formálisan pedig [[Keith Glennan]] NASA igazgató bejelentésével 1958. december 17-én elindították a [[Mercury-program]]ot.<ref>{{cite web|url=http://www.urvilag.hu/mercury_es_gemini/20081217_embert_az_urbe_50_eves_a_mercury_program|title=Embert az űrbe! – 50 éves a Mercury program|author=Dancsó Béla|language=magyar|publisher=Űrvilág|accessdate=2015-01-22}}</ref><br/>

Magával az [[űrhajó]]val kapcsolatban szélesebb körű kikérdezésben részesült Shepard, mivel annak minden rendszerére kíváncsiak voltak a mérnökök. A legfontosabb az életfenntartó rendszer működése volt, amely alapvetően jól működött, a kabin belső hőmérséklete a 33–38 fokos sávban maradt végig a repülés alatt. A kabin nyomástartása is a tervezett szerint alakult, ezért az oxigénellátást is hibátlannak ítélték (a két, egyenként 1,8&nbsp;kg-os oxigéntartályból csak az egyik tartalmának fele fogyott el. A hűtővízből is csak nagyon kevés hiányzott.<br/>

Egy másik érdeklődésre számot tartó terület volt a manuális kormányrendszer működése. A [[röppálya]] tetején próbálhatta ki Shepard a kézi irányítást, ami alapvetően jól vizsgázott, de itt is voltak apró negatívumok, például hogy az űrhajó enyhén forogni kezdett a hossztengelye körül az [[óramutató]]val megegyező irányban. Ez a jelenség két egymástól független hibát is feltárt. Egyrészt egy kisebb törmelék kerülhetett a [[hidrogén peroxid]] csöveibe, ami egy apró lyukat üthetett, így a lyukon kiáramló [[gáz]] szolgáltatta azt a hajtóerőt, ami lassan forgatni kezdte a kabint. A másik hibát Shepard vétette, amely a kormányrendszer hidrogén peroxid hajtóanyagának vártnál nagyobb mértékű fogyásában jelent meg. Amikor Shepard manuális irányításra kapcsolt, majd vissza, a kormányrendszer üzemmódjainak szelepeit is nyitni, zárni kellett, amelyet a manuálisról automatára történő átálláskor elfelejtett, így mindként rendszerből ömlött gáz a rendszerbe, és így többlet is fogyott. Az űrhajó leszálláskori teljesítménye is megfelelő volt, csak a hőpajzsot szúrta át a leérkezéskor egy csapszeg, de a pajzs alatti fenéklemez nem sérült, így nem ömlött víz a kabinba.<br/>