„Vajda János (költő)” változatai közötti eltérés

Az [[1850-es évek]]től kezdve sorsa az ún. kiátkozott költők [[Kelet-Európa|kelet-európai]] típusával egyezik (a lengyel [[Cyprian Kamil Norwid|Norwid]], a román [[Mihai Eminescu|Eminescu)]], akik az átmeneti időszakban – melyet a polgárosodás és a régi eszmékhez való hűség egyszerre jellemez – nem találják helyüket. Az '50-es évektől a magyar kultúrában a [[népiesség|népnemzeti iskola]] [[esztétika]]i törekvései és uralma jellemző, s az ettől való eltérés nem csupán művészi-esztétikai, hanem egzisztenciális következményeket is maga után vont. Az ettől a platformtól eltérő költők légüres térbe kerültek, s ennek ellenhatásaként tudatosan irritálták környezetüket, a magánéletbe menekültek, de ott is csak a semmit, a hiányt tapasztalták.

 

 

Szerelmi költészetének meghatározó részét a Kratochwill Georginához / Ginához írt két ciklus (''Szerelem átka'' ciklus [[1854]]; ''Gina emléke'' ciklus [[1856]]), illetve a visszaemlékezés költeményei teszik ki (''A kárhozat helyén'' [[1872]]; ''Húsz év mulva'' [[1876]] [sic]; ''A feledhetetlenhöz'' [[1882]]; ''Harminc év után'' [[1892]]).

''A vaáli erdőben'' ([[1875]]) filozofikus dal, a lied egyik legszebb reprezentánsa a magyar költészetben. A műfajban az egyéni érzés a kimondás pillanatában egyetemesül, bölcseleti érvényűvé válik. A névszói-igei állítmányhoz, mely feltételes módban van, főnévi igenévvel kifejezett általános alany társul. A halmozott alanyok az egyetemesítés eszközei, a hozzájuk kapcsolódó jelzők, határozók pedig konkretizálják a verset, illetve az élményt. Az élet küzdelmeiben megfáradt ember vágya fejeződik ki a megnyugvásra, a pihenésre, a végső pihenést is kifejező szerves halálra.

 

 

''A Nádas tavon'' ([[1888]]) röviden felvázolt helyzet- ill. életképet tágít bölcseleti érvényűvé. A vers nem csupán a szubjektív [[idealizmus]] legszebb költői megszólaltatása, hanem kifejezi a századvég bizonytalanságérzetét, a dolgok megítélhetőségének lehetetlenségét.