„I. Sándor orosz cár” változatai közötti eltérés

| házastárs = [[Badeni Jelizaveta Alekszejevna orosz cárné|Jelizaveta Alekszejevna]]

| édesanya = [[Württembergi Marija Fjodorovna orosz cárné (1759–1828)|Marija Fjodorovna]] (Zsófia Dorottya württembergi hercegnő)

'''I. Sándor''' ([[Orosz nyelv|oroszul]]: ''Александр I'', teljes neve Alekszandr Pavlovics Romanov ''Александр Павлович Романов''; [[Szentpétervár]], [[1777]]. [[december 12.]]/[[december 23.|23]]. – [[Taganrog]], [[1825]]. [[november 19.]]/[[december 1.]]) [[Orosz Birodalom|Oroszország]] cárja volt [[1801]]. [[március 12.]]/[[március 23.|23]].<ref>Az Európa által használt [[Gergely-naptár]] és az oroszok által használt [[Julián-naptár]] eltéréséből adódik a két időpont; a Julián-féle a korábbi.</ref> és [[1825]]. [[december 1.]] között. Ő volt egyúttal Lengyelország uralkodója is [[1815]]-től [[1825]]-ig, illetve Finnország első nagyhercege.

[[Szentpétervár]]on született Pavel Petrovics nagyherceg, a későbbi [[I. Pál orosz cár]] és [[Württembergi Marija Fjodorovna orosz cárné (1759–1828)|Mária Fjodorovna]] fiaként. Sándor azután került a trónra, hogy apját meggyilkolták, és ő állt [[Orosz Birodalom|Oroszország]] élén a [[napóleoni háborúk]] zűrzavaros időszakában. Uralkodásának első időszakában Sándor liberális reformokat próbált bevezetni, de a második időszakban sokkal következetlenebb volt, ami több reform visszavonásához vezetett. Uralkodása alatt Oroszország meghódította [[Finnország]]ot és [[Lengyelország]] egy részét. Jellemének ellentmondásossága és halálának titokzatos körülményei miatt az egyik legérdekesebb orosz cárnak tartják.

II. Katalin Denis Diderot-t kérte fel Sándor nevelőjéül, aki ezt a felkérést visszautasította; a cárnő választása ezek után a svájci Frédéric-César Le Harpe-ra esett. A meggyőződéses republikánus férfi maradandó hatást gyakorolt a leendő cár gondolkodására. Az idő múlásával azonban Sándor egyre inkább szembefordult a cárnővel, és csodálattal figyelte apja gatcsinai „kiskirályságát”, amely egyre inkább hasonlított egy katonai táborhoz. A kamasz Sándor itt kapta katonai kiképzését egy kemény és szigorú tiszttőltábornoktól, [[Alekszej ArakcsejevtőlAndrejevics Arakcsejev|Alekszej Arakcsejev]]től, aki a későbbiekben hadügyminiszter, államtanácsos, az orosz belpolitika meghatározó alakja lett.

Sándor 16 éves korában befejezte tanulmányait, miután nagyanyjának akaratából elvette feleségül a tizennégy éves Lujza baden-durlachi hercegnőt ([[ErzsébetBadeni Jelizaveta Alekszejevna orosz cárné|Jelizaveta Alekszejevnát]]). A házasság a kezdetektől fogva boldogtalannak bizonyult. A kedves, elbűvölő lányt mindenki szerette, csak a férje nem.

Sándorra nagy bizakodással tekintettek alattvalói. A jó megjelenésű, erős, kellemes, emberséges, lelkesedéstől fűtött fiatalember átfogó reformok bevezetéséről álmodozott. Előkelő származású, de liberális elveket valló barátaival, [[Adam Jerzy Czartoryski]] herceggel, Pavel Sztroganov gróffal, Viktor Kocsubej gróffal és Nyikolaj Novoszilcovval megalapította a Titkos Bizottságot ''(Nyeglasznij Komityet),'' amelynek célja a „nemzet jólétének forrásul szolgáló jó törvények” megalkotása volt. Bár Sándor az ügyek többségében rájuk hallgatott, ők óvatos tanácsokat adtak. Sándor népszerűségét növelte az is, hogy enyhített a cenzúrán, és II. Katalin politikájához akart visszatérni.

[[1803]]-ban törvény született arról, hogy a földesurak felszabadíthatják jobbágyaikat, de [[1825]]-ig (Sándor uralkodásának végéig) a jobbágyok alig 0,5%-a lett szabad. A cár korlátozta a Szenátus működését és jogkörét, ezzel akarva növelni a saját hatalmát. [[1802]]-ben nyolc minisztériumot hozott létre; a minisztereket ő nevezte ki, és ő mentette fel, de a Szenátusnak jogában állt jelentést kérni róluk. A Titkos KancelláriátBizottságot megszüntették; a politikai foglyok jó részét elengedték, és számos száműzöttet visszahívtak az országba.

[[I. Napóleon francia császár|I. Napóleon]] [[1808]] októberében megegyezett az [[Orosz Birodalom]]mal, hogy támogatja a Moldvára és [[Havasalföld]]re vonatkozó igényét, cserébe pedig az oroszoknak segíteniük kell őt egy esetleges [[Habsburg Birodalom|Ausztria]] elleni háborúban. Sándor 1808-ban Arakcsejev tábornokot hadügyminiszterré nevezte ki. [[1810]]-re kiderült, hogy a franciák nem fogják támogatni Oroszország törökellenes harcait, így Sándor [[december 31.|december 31-én]] felmondta a köztük lévő megegyezést. A cár ettől kezdve attól félt, hogy a franciák megtámadják, így békét kötött a törökökkel. Az orosz seregek kivonultak Moldvából és Havasalföldről, cserébe [[Besszarábia]] egy részéért.

[[I. Napóleon francia császár|Napóleon]] és a {{formatnum:600000}} fős [[Grande Armée]] [[1812]]. [[június 24.|június 24-én]] támadta meg Oroszországotaz Orosz Birodalmat. Az orosz csapatok a felperzselt föld taktikáját alkalmazva folyamatosan vonultak vissza a franciák elől, mivel az ellenség számbeli fölényben volt. Napóleon abban bízott, hogy ha elfoglalják Moszkvát, a cár kapitulál. [[Mihail Illarionovics Kutuzov]], az orosz seregek főparancsnoka [[szeptember 7.|szeptember 7-én]], [[Borogyinói csata|Borogyinónál megütközött]] a franciákkal, akik {{formatnum:40000}} embert veszítettek. Ám a Grande Armée még mindig sokkal nagyobb volt az orosz seregeknél, ezért Kutuzov úgy döntött, feladja [[Moszkva|Moszkvát]]. A járványoktól és éhségtől mintegy {{formatnum:100000}} főre apadt francia sereg [[szeptember 14.|szeptember 14-én]] érkezett meg Moszkvába, amit az oroszok addigra teljesen kiürítettek, majd este tüzek gyulladtak fel, és pár nap elteltével szinte teljesen leégett. A felgyújtást a város kormányzója, Rosztopcsin gróf rendelte el. A cár annyira félt a nép véleményétől, hogy 11 nappal késleltette a hír bejelentését.

Napóleon azonban visszatért a száműzetéséből, és újból megkísérelte magához ragadni a hatalmat. Az orosz hadsereg nem vett részt a megállításában [[1815]]. [[június 18.|június 18-án]], a [[waterlooi csata|waterlooi csatában]], mert a cár megsértődött a nagyhatalmakra. Ettől eltekintve Sándor továbbra is támogatta a négyes szövetséget [[Nagy-Britannia és Írország Egyesült KirályságKirálysága|Anglia]], [[Porosz Királyság|Poroszország]], [[Habsburg Birodalom|Osztrák Császárság]] és Oroszország között, de a britek tartottak a hatalmas orosz hadseregtől, így megkötötték a [[Szent Szövetség]]et.

[[1815]] novemberében a lengyelek megkapták az alapvető polgárjogokat biztosító alkotmányt, megszületett a [[Kongresszusi Lengyelország|Kongresszusi Lengyel Királyság]], Oroszország védnöksége alatt, uralkodója Sándor cár volt, lengyel királyi minőségben. [[1818]]-ban Sándor megbízta Novoszilcevet, hogy készítse el az orosz alkotmányt, azonban a cár végül mégis elvetettelvetette az ötletet, akárcsak Arakcsejev jobbágy-felszabadításról szóló tervét.

[[1820]] körül több lázadás is kitört, többek között a Szemjonovszkij ezred is a felkelők mellé állt. Ez arra késztette Sándort, hogy elnyomó politikát vezessen be. FelkérteUtasította Arakcsejevet, hogy dolgozza ki a katonai telepek új rendszerét. Az elképzelés szerint ezek a telepek megakadályozták volna, hogy az újoncok 25 éven keresztül el legyenek vágva a civil élettől. A telepeket katonákkal, a családjaikkal, és kincstári parasztokkal népesítették be, akik a földet művelték. Azonban a katonáknak nem tetszett az Arakcsejev tábornok által bevezetett vasfegyelem, bár ingyenes orvosi ellátást és oktatást kaptak. A rendszeren [[I. Miklós orosz cár|I. Miklós]] uralkodása alatt sokat enyhítettek, majd a [[krími háború]] alatt teljesen fel is számolták.

A [[Szent Szövetség]] [[1818]]-as [[aacheni kongresszus]]án a cár javasolta egy olyan szövetség létrehozását, amely elfojtja a forradalmakat, és betartatja a [[bécsi kongresszus]] által kijelölt területi határokat. AzA angolokbritek azonban ellenkeztekellenezték, a cár pedig visszavonta a javaslatotjavaslatát. [[1822]]-ben, a veronai kongresszuson Sándor beleegyezett abba, hogy a törökök rendezzék„rendezzék elel” a balkáni felkeléseket (előtte ugyanis Sándor támogatta a [[görög szabadságharcosokatszabadságharc]]osokat egy [[Joannisz Kapodisztriasz]] nevőnevű, görög nemesnemesi származású, orosz szolgálatba állt diplomata befolyására).

A cár még az uralkodása kezdetén hazahívta Oroszországba azt az expedíciót, amit még apja indított el [[India]] megtámadására. Sándor [[Nagy-Britannia és Írország Egyesült KirályságKirálysága|Nagy-Britannia]] felé fordult, és kereskedelmi kapcsolatokat épített ki velük. A terjeszkedésről azonban nem mondott le: [[1801]]-ben Oroszországhoz csatolta [[Grúzia|Grúziát]]. A [[Perzsa Birodalom|Perzsia]] elleni [[1804]]-[[1813]]-as háború eredményeként az oroszoké lett a [[Kaukázus (régió)|Kaukázus]] térsége, és a kazah törzsek is orosz fennhatóság alá kerültek.

[[1805]]-ben Sándor csatlakozott a britek és az osztrákok [[Harmadik koalíciós háború|harmadik franciaellenes koalíciójához]]. Az orosz csapatok azonban [[december 2.|december 2-án]] hatalmas vereséget szenvedtek a franciáktól [[Austerlitzi csata|Austerlitznél]]. Ausztria békét kötött a franciákkal, a [[Német-római Birodalom|Német-római Birodalmat]] pedig feloszlottfeloszlatták. [[1806]]-ban [[negyedik koalíciós háború|egy újabb koalíció]] jött létre [[Porosz Királyság|Poroszország]], [[Orosz Birodalom|Oroszország]], [[Nagy_BritanniaNagy-Britannia és Írország Egyesült Királysága|Nagy-Britannia]] és [[Svédország]] részvételével. A franciák azonban bevették [[Berlin]]t, és elfoglalták Havasföldet[[Havasalföld]]et, valamint [[Moldvai Fejedelemség|Moldvát]]. Sándor erre [[1807]]. [[július 7.|július 7-én]] [[tilsiti béke|békét kötött]] Napóleonnal Tilsitben. Az oroszok lemondtak a [[Jón-szigetekrőlszigetek]]ről, Havasalföldről, és Moldváról, és megszakították kereskedelmi kapcsolataikat a britekkel. A franciák viszont beleegyeztek abba, hogy az oroszok elfoglalják [[Finnország]]ot.

Az oroszok többsége felháborítónak és megalázónak tartotta a tilsiti szövetséget: úgy vélték, az orosz gazdaság katasztrofális helyzetbe kerülhet, ha megszakítják a kereskedelmi kapcsolatokat Angliával. Sándor azonban titokban tartotta valódi terveit, és a megfelelő alkalomra várt. Egykori kiképzőtisztje, Alekszej Arakcsejev tábornok (1808-tól hadügyminiszter) szakértő segítségével átszervezte és megerősítette a hadsereget.

Sándor [[1808]]-ban ismét találkozott Napóleonnal, ezúttal a szászországi [[Erfurt]]ban. Itt azonban már sokkal tartózkodóbban viselkedett a francia császárral szemben. Mikor [[1809]]-ben Ausztria hadat üzent Franciaországnak, a cár - noha a Napóleonnal kötött megállapodása erre kötelezte volna - nem avatkozott be a franciák oldalán. Az orosz csapatok bevonultak ugyan [[Galícia|Galíciába]], de passzívak maradtak. Napóleon szemrehányást tett Sándornak, amiért az oroszok - semleges országok hajóinak igénybevételével - kijátszották a kontinentális zárlatot, és a cár nem volt hajlandó feleségül adni hozzá testvérhúgát, [[Anna Pavlovna Romanova orosz nagyhercegnő|Anna Pavlovna nagyhercegnőt]]. Sándor viszont hiába igyekezett kicsikarni azt az ígéretet Napóleonból, hogy nem hoz létre független lengyel királyságot: [[1810]]-ben Franciaországa Francia Császárság bekebelezte a [[Balti-tenger]] partján lévő német területeket.

[[Fájl:Empress_Elisabeth_Alexeievna_by_Vigee-Le_Brun_(1795,_Castle_of_Wolfsgarten).jpg|thumb|right|220px|[[Badeni Jelizaveta Alekszejevna orosz cárné|Jelizaveta Alekszejevna cárné]]]]

[[1808]]-ban meghalt Sándor kisebbik lánya is, így nem maradt törvényes utóda. NagyobbikIdősebbik öccse, [[Konsztantyin Pavlovics Romanov orosz nagyherceg|Konsztantyin]] nagyherceg, aki [[Lengyelország]] alkirálya volt, lengyel grófnőt vett el. A házasság azonban [[morganatikus házasság|morganatikus]] volt, így Konsztantyin nem jöhetett szóba utódként.

A cár [[1824]] elején súlyos [[orbánc]]ot kapott. Abban az évben meghalt kedvenc lánya, Szofja, és [[Szentpétervár]]at elárasztotta a [[Néva]]. A cár ezekben az időkben került közel feleségéhez, de Jelizaveta Alekszejevának is megromlott az egészsége a következő évben. A cári pár az [[Azovi-tenger]] partján fekvő egyik városba utazott, hogy a kemény telet ne Oroszországban töltsék. A cár megragadta az alkalmat, és meglátogatott néhány arrafelé állomásozó ezredet. Egy ilyen látogatás alkalmával belázasodott és [[1825]]. [[december 1.|december 1-jén]] elhunyt [[Taganrog]]ban elhunyt. Holttestét a [[szentpétervár]]i temetés előtt nem ravatalozták fel, ezért olyan mendemondák kaptak szárnyra, miszerint nem is halt meg, csak lemondott a trónról, és vándorló szerzetesnek állt. Az évek folyamán többen is I. Sándornak adták ki magukat, a leghíresebb közülük Fjodor Kuzmics volt. Állítólag nagyon jól ismerte a cári családot és az államügyeket, de szinte teljesen lehetetlennek tűnik, hogy az élete végén amúgy is gyengélkedő cár eléljen egészen [[1864]]-ig.

{{forrásokjegyzetek}}