Főmenü megnyitása

Módosítások

linkek, format, kieg, pt, (commonskat ki)
| utód = [[I. Miklós orosz cár|I. Miklós]]
| örököse = <!-- csak akkor kell kitölteni, ha nem azonos az utódjával -->
| házastárs = [[Badeni Jelizaveta Alekszejevna orosz cárné|Jelizaveta Alekszejevna]]
| gyermekei = Marija Alekszandrovna nagyhercegnő<br />Jelizaveta Alekszandrovna nagyhercegnő
| uralkodóház = [[Romanov-ház]]
| édesapa = [[I. Pál orosz cár|I. Pál]]
| édesanya = [[Württembergi Marija Fjodorovna orosz cárné (1759–1828)|Marija Fjodorovna]] (Zsófia Dorottya württembergi hercegnő)
| születési dátum = [[1777]]. [[december 23.]]
| születési hely = [[Szentpétervár]]
| nyughelye =
|}}
'''I. Sándor''' ([[Orosz nyelv|oroszul]]: ''Александр I'', teljes neve Alekszandr Pavlovics Romanov ''Александр Павлович Романов''; [[Szentpétervár]], [[1777]]. [[december 12.]]/[[december 23.|23]]. – [[Taganrog]], [[1825]]. [[november 19.]]/[[december 1.]]) [[Orosz Birodalom|Oroszország]] cárja volt [[1801]]. [[március 12.]]/[[március 23.|23]].<ref>Az Európa által használt [[Gergely-naptár]] és az oroszok által használt [[Julián-naptár]] eltéréséből adódik a két időpont; a Julián-féle a korábbi.</ref> és [[1825]]. [[december 1.]] között. Ő volt egyúttal Lengyelország uralkodója is [[1815]]-től [[1825]]-ig, illetve Finnország első nagyhercege.
 
[[Szentpétervár]]on született Pavel Petrovics nagyherceg, a későbbi [[I. Pál orosz cár]] és [[Württembergi Marija Fjodorovna orosz cárné (1759–1828)|Mária Fjodorovna]] fiaként. Sándor azután került a trónra, hogy apját meggyilkolták, és ő állt [[Orosz Birodalom|Oroszország]] élén a [[napóleoni háborúk]] zűrzavaros időszakában. Uralkodásának első időszakában Sándor liberális reformokat próbált bevezetni, de a második időszakban sokkal következetlenebb volt, ami több reform visszavonásához vezetett. Uralkodása alatt Oroszország meghódította [[Finnország]]ot és [[Lengyelország]] egy részét. Jellemének ellentmondásossága és halálának titokzatos körülményei miatt az egyik legérdekesebb orosz cárnak tartják.
 
== Fiatalkora és trónra lépése ==
 
I. Sándor Pavel Petrovics nagyherceg (a későbbi I. Pál) és Marija Fjodorovna (Württemberg-Montbéliard hercegnője) elsőszülött gyermeke volt. Nagyanyja, [[II. Katalin orosz cárnő|II. (Nagy) Katalin]], aki unokájára hagyja a trónt, magához vette, hogy felkészítse az uralkodásra.
II. Katalin Denis Diderot-t kérte fel Sándor nevelőjéül, aki ezt a felkérést visszautasította; a cárnő választása ezek után a svájci Frédéric-César Le Harpe-ra esett. A meggyőződéses republikánus férfi maradandó hatást gyakorolt a leendő cár gondolkodására. Az idő múlásával azonban Sándor egyre inkább szembefordult a cárnővel, és csodálattal figyelte apja gatcsinai „kiskirályságát”, amely egyre inkább hasonlított egy katonai táborhoz. A kamasz Sándor itt kapta katonai kiképzését egy kemény és szigorú tiszttőltábornoktól, [[Alekszej ArakcsejevtőlAndrejevics Arakcsejev|Alekszej Arakcsejev]]től, aki a későbbiekben hadügyminiszter, államtanácsos, az orosz belpolitika meghatározó alakja lett.
 
Sándor 16 éves korában befejezte tanulmányait, miután nagyanyjának akaratából elvette feleségül a tizennégy éves Lujza baden-durlachi hercegnőt ([[ErzsébetBadeni Jelizaveta Alekszejevna orosz cárné|Jelizaveta Alekszejevnát]]). A házasság a kezdetektől fogva boldogtalannak bizonyult. A kedves, elbűvölő lányt mindenki szerette, csak a férje nem.
 
Nagy Katalin már megfogalmazta a kiáltványát, amelyben megfosztotta fiát a jogaitól, és unokáját jelölte meg örököséül. [[1796]]. [[november 17.|november 17-én]] (november 6.) azonban a cárnő váratlanul meghalt, Pál pedig állítólag megsemmisített minden olyan dokumentumot, ami kétségbe vonta az ő öröklését.
== Uralkodása ==
[[Fájl:Alex1.jpg|thumb|left|190px|A cár]]
Sándorra nagy bizakodással tekintettek alattvalói. A jó megjelenésű, erős, kellemes, emberséges, lelkesedéstől fűtött fiatalember átfogó reformok bevezetéséről álmodozott. Előkelő származású, de liberális elveket valló barátaival, [[Adam Jerzy Czartoryski]] herceggel, Pavel Sztroganov gróffal, Viktor Kocsubej gróffal és Nyikolaj Novoszilcovval megalapította a Titkos Bizottságot ''(Nyeglasznij Komityet),'' amelynek célja a „nemzet jólétének forrásul szolgáló jó törvények” megalkotása volt. Bár Sándor az ügyek többségében rájuk hallgatott, ők óvatos tanácsokat adtak. Sándor népszerűségét növelte az is, hogy enyhített a cenzúrán, és II. Katalin politikájához akart visszatérni.
 
[[1803]]-ban törvény született arról, hogy a földesurak felszabadíthatják jobbágyaikat, de [[1825]]-ig (Sándor uralkodásának végéig) a jobbágyok alig 0,5%-a lett szabad. A cár korlátozta a Szenátus működését és jogkörét, ezzel akarva növelni a saját hatalmát. [[1802]]-ben nyolc minisztériumot hozott létre; a minisztereket ő nevezte ki, és ő mentette fel, de a Szenátusnak jogában állt jelentést kérni róluk. A Titkos KancelláriátBizottságot megszüntették; a politikai foglyok jó részét elengedték, és számos száműzöttet visszahívtak az országba.
 
Egy másik, szintén [[1803]]-ban kiadott rendelet szerint az egyháznak minden faluban iskolát kellett nyitnia, és ingyenes oktatásban részesítenie még a jobbágyok gyermekeit is. A nagyobb városokban középiskolák nyíltak, és ekkor tették le [[Harkov]], [[Szentpétervár]] és [[Kazán (település)|Kazán]] egyetemeinek alapköveit is.
=== Napóleoni háborúk ===
{{Bővebben|Napóleoni háborúk}}
[[I. Napóleon francia császár|I. Napóleon]] [[1808]] októberében megegyezett az [[Orosz Birodalom]]mal, hogy támogatja a Moldvára és [[Havasalföld]]re vonatkozó igényét, cserébe pedig az oroszoknak segíteniük kell őt egy esetleges [[Habsburg Birodalom|Ausztria]] elleni háborúban. Sándor 1808-ban Arakcsejev tábornokot hadügyminiszterré nevezte ki. [[1810]]-re kiderült, hogy a franciák nem fogják támogatni Oroszország törökellenes harcait, így Sándor [[december 31.|december 31-én]] felmondta a köztük lévő megegyezést. A cár ettől kezdve attól félt, hogy a franciák megtámadják, így békét kötött a törökökkel. Az orosz seregek kivonultak Moldvából és Havasalföldről, cserébe [[Besszarábia]] egy részéért.
 
{{Bővebben|Oroszországi hadjárat (1812)}}
[[I. Napóleon francia császár|Napóleon]] és a {{formatnum:600000}} fős [[Grande Armée]] [[1812]]. [[június 24.|június 24-én]] támadta meg Oroszországotaz Orosz Birodalmat. Az orosz csapatok a felperzselt föld taktikáját alkalmazva folyamatosan vonultak vissza a franciák elől, mivel az ellenség számbeli fölényben volt. Napóleon abban bízott, hogy ha elfoglalják Moszkvát, a cár kapitulál. [[Mihail Illarionovics Kutuzov]], az orosz seregek főparancsnoka [[szeptember 7.|szeptember 7-én]], [[Borogyinói csata|Borogyinónál megütközött]] a franciákkal, akik {{formatnum:40000}} embert veszítettek. Ám a Grande Armée még mindig sokkal nagyobb volt az orosz seregeknél, ezért Kutuzov úgy döntött, feladja [[Moszkva|Moszkvát]]. A járványoktól és éhségtől mintegy {{formatnum:100000}} főre apadt francia sereg [[szeptember 14.|szeptember 14-én]] érkezett meg Moszkvába, amit az oroszok addigra teljesen kiürítettek, majd este tüzek gyulladtak fel, és pár nap elteltével szinte teljesen leégett. A felgyújtást a város kormányzója, Rosztopcsin gróf rendelte el. A cár annyira félt a nép véleményétől, hogy 11 nappal késleltette a hír bejelentését.
 
[[Fájl:Napoleons retreat from moscow.jpg|thumb|left|240px|Napóleon visszavonulása Moszkvából]]
[[1814]] őszén összeült a [[bécsi kongresszus]], amely [[Európa]] felosztásáról hivatott dönteni. Sándor meg akarta szerezni az oroszok számára [[Lengyelország]]ot, azonban ebbe a többi nagyhatalom (az angolok és az osztrákok) nem egyezett bele, attól félve, hogy az [[Orosz Birodalom]] így túl nagy hatalomra tesz szert. A cárnak így be kellett érnie Lengyelország egy kis részével.
 
Napóleon azonban visszatért a száműzetéséből, és újból megkísérelte magához ragadni a hatalmat. Az orosz hadsereg nem vett részt a megállításában [[1815]]. [[június 18.|június 18-án]], a [[waterlooi csata|waterlooi csatában]], mert a cár megsértődött a nagyhatalmakra. Ettől eltekintve Sándor továbbra is támogatta a négyes szövetséget [[Nagy-Britannia és Írország Egyesült KirályságKirálysága|Anglia]], [[Porosz Királyság|Poroszország]], [[Habsburg Birodalom|Osztrák Császárság]] és Oroszország között, de a britek tartottak a hatalmas orosz hadseregtől, így megkötötték a [[Szent Szövetség]]et.
 
=== Az alkotmányosság kérdése ===
 
[[1815]] novemberében a lengyelek megkapták az alapvető polgárjogokat biztosító alkotmányt, megszületett a [[Kongresszusi Lengyelország|Kongresszusi Lengyel Királyság]], Oroszország védnöksége alatt, uralkodója Sándor cár volt, lengyel királyi minőségben. [[1818]]-ban Sándor megbízta Novoszilcevet, hogy készítse el az orosz alkotmányt, azonban a cár végül mégis elvetettelvetette az ötletet, akárcsak Arakcsejev jobbágy-felszabadításról szóló tervét.
 
[[Fájl:Alexander_I_of_Russia_by_F.Kruger_(1837,_Hermitage).jpg|thumb|right|300px|I. Sándor Franz Krüger festményén]]
[[1820]] körül több lázadás is kitört, többek között a Szemjonovszkij ezred is a felkelők mellé állt. Ez arra késztette Sándort, hogy elnyomó politikát vezessen be. FelkérteUtasította Arakcsejevet, hogy dolgozza ki a katonai telepek új rendszerét. Az elképzelés szerint ezek a telepek megakadályozták volna, hogy az újoncok 25 éven keresztül el legyenek vágva a civil élettől. A telepeket katonákkal, a családjaikkal, és kincstári parasztokkal népesítették be, akik a földet művelték. Azonban a katonáknak nem tetszett az Arakcsejev tábornok által bevezetett vasfegyelem, bár ingyenes orvosi ellátást és oktatást kaptak. A rendszeren [[I. Miklós orosz cár|I. Miklós]] uralkodása alatt sokat enyhítettek, majd a [[krími háború]] alatt teljesen fel is számolták.
 
[[1814]]-ben Sándor Angliába látogatott, ahol nagy hatással volt rá a Bibliatársaság. Jelentős támogatást nyújtott a társaságnak abban, hogy terjesszék a [[Biblia|Szentírást]] Oroszországban. Az ortodox főpapság viszont megharagudott emiatt a cárra, végül egy Foptyij nevű szerzetes segítségével elérték, hogy [[1822]]-ben a cár betiltsa a társaság munkáját. Foptyij egy ortodox szerzetes volt, aki nagy hatást gyakorolt a cárra; még arra is rá tudta venni, hogy [[1824]]-ben lemondassa Alekszandr Golicin herceget, a vallás- és közoktatási minisztert.
 
A [[Szent Szövetség]] [[1818]]-as [[aacheni kongresszus]]án a cár javasolta egy olyan szövetség létrehozását, amely elfojtja a forradalmakat, és betartatja a [[bécsi kongresszus]] által kijelölt területi határokat. AzA angolokbritek azonban ellenkeztekellenezték, a cár pedig visszavonta a javaslatotjavaslatát. [[1822]]-ben, a veronai kongresszuson Sándor beleegyezett abba, hogy a törökök rendezzék„rendezzék elel” a balkáni felkeléseket (előtte ugyanis Sándor támogatta a [[görög szabadságharcosokatszabadságharc]]osokat egy [[Joannisz Kapodisztriasz]] nevőnevű, görög nemesnemesi származású, orosz szolgálatba állt diplomata befolyására).
 
=== Külpolitika ===
 
A cár még az uralkodása kezdetén hazahívta Oroszországba azt az expedíciót, amit még apja indított el [[India]] megtámadására. Sándor [[Nagy-Britannia és Írország Egyesült KirályságKirálysága|Nagy-Britannia]] felé fordult, és kereskedelmi kapcsolatokat épített ki velük. A terjeszkedésről azonban nem mondott le: [[1801]]-ben Oroszországhoz csatolta [[Grúzia|Grúziát]]. A [[Perzsa Birodalom|Perzsia]] elleni [[1804]]-[[1813]]-as háború eredményeként az oroszoké lett a [[Kaukázus (régió)|Kaukázus]] térsége, és a kazah törzsek is orosz fennhatóság alá kerültek.
 
[[1805]]-ben Sándor csatlakozott a britek és az osztrákok [[Harmadik koalíciós háború|harmadik franciaellenes koalíciójához]]. Az orosz csapatok azonban [[december 2.|december 2-án]] hatalmas vereséget szenvedtek a franciáktól [[Austerlitzi csata|Austerlitznél]]. Ausztria békét kötött a franciákkal, a [[Német-római Birodalom|Német-római Birodalmat]] pedig feloszlottfeloszlatták. [[1806]]-ban [[negyedik koalíciós háború|egy újabb koalíció]] jött létre [[Porosz Királyság|Poroszország]], [[Orosz Birodalom|Oroszország]], [[Nagy_BritanniaNagy-Britannia és Írország Egyesült Királysága|Nagy-Britannia]] és [[Svédország]] részvételével. A franciák azonban bevették [[Berlin]]t, és elfoglalták Havasföldet[[Havasalföld]]et, valamint [[Moldvai Fejedelemség|Moldvát]]. Sándor erre [[1807]]. [[július 7.|július 7-én]] [[tilsiti béke|békét kötött]] Napóleonnal Tilsitben. Az oroszok lemondtak a [[Jón-szigetekrőlszigetek]]ről, Havasalföldről, és Moldváról, és megszakították kereskedelmi kapcsolataikat a britekkel. A franciák viszont beleegyeztek abba, hogy az oroszok elfoglalják [[Finnország]]ot.
 
Az oroszok többsége felháborítónak és megalázónak tartotta a tilsiti szövetséget: úgy vélték, az orosz gazdaság katasztrofális helyzetbe kerülhet, ha megszakítják a kereskedelmi kapcsolatokat Angliával. Sándor azonban titokban tartotta valódi terveit, és a megfelelő alkalomra várt. Egykori kiképzőtisztje, Alekszej Arakcsejev tábornok (1808-tól hadügyminiszter) szakértő segítségével átszervezte és megerősítette a hadsereget.
 
Sándor [[1808]]-ban ismét találkozott Napóleonnal, ezúttal a szászországi [[Erfurt]]ban. Itt azonban már sokkal tartózkodóbban viselkedett a francia császárral szemben. Mikor [[1809]]-ben Ausztria hadat üzent Franciaországnak, a cár - noha a Napóleonnal kötött megállapodása erre kötelezte volna - nem avatkozott be a franciák oldalán. Az orosz csapatok bevonultak ugyan [[Galícia|Galíciába]], de passzívak maradtak. Napóleon szemrehányást tett Sándornak, amiért az oroszok - semleges országok hajóinak igénybevételével - kijátszották a kontinentális zárlatot, és a cár nem volt hajlandó feleségül adni hozzá testvérhúgát, [[Anna Pavlovna Romanova orosz nagyhercegnő|Anna Pavlovna nagyhercegnőt]]. Sándor viszont hiába igyekezett kicsikarni azt az ígéretet Napóleonból, hogy nem hoz létre független lengyel királyságot: [[1810]]-ben Franciaországa Francia Császárság bekebelezte a [[Balti-tenger]] partján lévő német területeket.
 
Az udvarban uralkodó Napóleon-ellenes hangulat arra kényszerítette a cárt, hogy száműzze Szperanszkijt. Véleményét gyökeresen megváltoztatva átvette a legkedvesebb húga, [[Jekatyerina Pavlovna Romanova orosz nagyhercegnő|Jekatyerina Pavlovna]] körül szerveződő hazafias csoport konzervatív nézeteit. Úgy ítélte meg, hogy az adott körülmények között Oroszországnak ragaszkodnia kell hagyományos intézményeihez.
 
Sándor nem szerette feleségét, Jelizaveta Alekszejevna cárnét, és sok szeretője volt. Egyiküktől, Marija Nariskinától több gyermeke is született. [[1815]]-ben a cár Julie de Krüger bárónő befolyása alá került, aki elhitette vele, hogy Isten történelmi küldetést szán neki. Felesége hamar megbarátkozott kedvenc lányával, Szofjával, aki Sándor törvénytelen lánya volt Marija Nariskinától.
[[Fájl:Empress_Elisabeth_Alexeievna_by_Vigee-Le_Brun_(1795,_Castle_of_Wolfsgarten).jpg|thumb|right|220px|[[Badeni Jelizaveta Alekszejevna orosz cárné|Jelizaveta Alekszejevna cárné]]]]
A cárnak két lánya született feleségétől:
 
== Trónutódlás és halál ==
 
[[1808]]-ban meghalt Sándor kisebbik lánya is, így nem maradt törvényes utóda. NagyobbikIdősebbik öccse, [[Konsztantyin Pavlovics Romanov orosz nagyherceg|Konsztantyin]] nagyherceg, aki [[Lengyelország]] alkirálya volt, lengyel grófnőt vett el. A házasság azonban [[morganatikus házasság|morganatikus]] volt, így Konsztantyin nem jöhetett szóba utódként.
 
A lehetséges utód csak Sándor második öccse, [[I. Miklós orosz cár|Miklós nagyherceg]] lehetett. Sándornak nem voltak kifogásai Miklós ellen, Konsztantyin pedig lemondott trónigényéről, így a cár Miklóst tette meg örökösének.
 
A cár [[1824]] elején súlyos [[orbánc]]ot kapott. Abban az évben meghalt kedvenc lánya, Szofja, és [[Szentpétervár]]at elárasztotta a [[Néva]]. A cár ezekben az időkben került közel feleségéhez, de Jelizaveta Alekszejevának is megromlott az egészsége a következő évben. A cári pár az [[Azovi-tenger]] partján fekvő egyik városba utazott, hogy a kemény telet ne Oroszországban töltsék. A cár megragadta az alkalmat, és meglátogatott néhány arrafelé állomásozó ezredet. Egy ilyen látogatás alkalmával belázasodott és [[1825]]. [[december 1.|december 1-jén]] elhunyt [[Taganrog]]ban elhunyt. Holttestét a [[szentpétervár]]i temetés előtt nem ravatalozták fel, ezért olyan mendemondák kaptak szárnyra, miszerint nem is halt meg, csak lemondott a trónról, és vándorló szerzetesnek állt. Az évek folyamán többen is I. Sándornak adták ki magukat, a leghíresebb közülük Fjodor Kuzmics volt. Állítólag nagyon jól ismerte a cári családot és az államügyeket, de szinte teljesen lehetetlennek tűnik, hogy az élete végén amúgy is gyengélkedő cár eléljen egészen [[1864]]-ig.
 
== Jegyzetek ==
{{forrásokjegyzetek}}
 
== Források ==
* Warnes, David: ''Az orosz cárok krónikája''
 
{{Commonskat|Alexander I of Russia}}
{{Orosz cár|előző=[[I. Pál orosz cár|I. Pál]]|
|következő=[[I. Miklós orosz cár|I. Miklós]]|
|évek= 1801 – 1825|
}}
 
{{Orosz uralkodók}}
{{nemzetközi katalógusok}}
{{Portál|Oroszország|-|Napóleon|-|Történelem}}
 
{{DEFAULTSORT:Sandor 01}}
[[Kategória:Oroszország cárjai]]