„Henrik Ibsen” változatai közötti eltérés

→‎Élete és művei: Bygmaster Solness -> Bygmester Solness; Kongs-enmerne -> Kongs-Enmerne; Haermaendene pa Helgeland -> Hærmændene paa Helgeland; Kjaerlighedens komedie -> Kjærlighedens Komedie
(Christiania -> Kristiania (1878 után már így hívták, és a szövegben is így szerepel később.))
(→‎Élete és művei: Bygmaster Solness -> Bygmester Solness; Kongs-enmerne -> Kongs-Enmerne; Haermaendene pa Helgeland -> Hærmændene paa Helgeland; Kjaerlighedens komedie -> Kjærlighedens Komedie)
[[Fájl:Henrik Ibsen.jpg|jobbra|150px]]
 
Gyermekkorában patikussegédként dolgozott, később a kristianiai (ma: [[Oslo]]) színházban vállalt állást. Pályáját versekkel kezdte. Til Ungarn c. versét az [[1848–49-es forradalom és szabadságharc]]ról írta. Első darabja, a ''Catilina'' is ebben az évben készül el. Következő darabjai: ''Norma'' (1851); ''Olaf Liljekrans'' (1854), ''A solhaugi ünnep'' (Gildet paa Solhaug, 1856); ''Östraati Inger asszony'' (Fra Inger til Östraat, 1858) nem igazán sikerültek. A ''Helgelandi harcosok'' (HaermaendeneHærmændene papaa Helgeland, 1858) és a talán legszemélyesebb drámának tekinthető ''Trónkövetelők'' (Kongs-enmerneEnmerne, 1863) már kétségtelen tehetségről árulkodnak. ''A szerelem komédiája'' (KjaerlighedensKjærlighedens komedieKomedie, 1862), korai korszakának egyetlen realista beütésű darabja csúnyán megbukott.
 
Ibsen 1865-ben otthagyta Norvégiát, és Rómába utazott, ahol 1866-ban megszületett első nagy darabja, a ''[[Brand]]''. A nagy sikertől fellelkesülve, Ibsen 1867-ben újabb verses drámát írt, a szintén világhírűvé lett ''[[Peer Gynt]]''öt. 1873-ban írta utolsó nagy messianiszikus alapállású művét, a tízfelvonásos ''[[A császár és galileai]]''t (Kaiser und Galiläer), [[Flavius Iulianus római császár]] életéről, amelyet főművének tartott. Ezután realisztikus környezetbe helyezett, prózában írt, társadalmi kérdéseket is feszegető darabokat írt: ''A társadalom támaszai'' (Samfundets stötter, 1877), ''[[Babaház]]'' (''Nóra'' címen is ismert, eredeti: Et dukkehjem, 1879), ''[[Kísértetek]]'' (Gengangere, 1881). Ezek a darabok tették igazán elismert íróvá. A ''Kísértetek'' fogadtatásán felbőszülve írta meg ''A hazaáruló''t (En folkefiende, 1882)<ref>Ibsen ezen kötete magyarul először "A népgyűlölő" címen jelent meg 1898-ban, "A hazaáruló" címen 1966-ban jelent meg Hajdu Henrik fordításában gyűjteményes kötetben, de színpadon sok esetben az Artur Miller átdolgozásában készült "A nép ellensége" címen játsszák a darabot.</ref> amelyben az erősen önéletrajzi ihletésű főhős mellett állt ki; ennek a darabnak részben "ellenpontozása" a ''Vadkacsa'' (Vildanden, 1884), amelyben a szintén rá hasonlító Gregerset kegyetlenül kigúnyolta. Ibsen természetének egyébként is jellemzője volt az efféle kettősség: többnyire "megbüntette" önmagát a kilengésekért. Másfelől Ibsen nemcsak az idealista, fellegjáró Gregerset, hanem a földhözragadt, ostoba Ginát és a lusta Hjalmart is ledorongolta. A ''Vadkacsá''t Gregers szatirikus beállítása miatt Ibsen korábbi társadalomjavító eszméi megtagadásának szokták nevezni, de Gregers inkább csak karikatúrája a korábbi nagy Ibsen-hősöknek: Brandnak, Stockmann doktornak ("A hazaáruló" főhősének), Iulianus római császárnak. Ezzel együtt a ''Vadkacsa'' a kései önéletrajzi ihletésű művek közül az első, amelyet a ''[[Rosmersholm]]'' (1886), ''A sellő'' (Fruen fra havet, 1888) és a ''[[Hedda Gabler]]'' (1890) követett.
 
1891-ben hazatért Norvégiába. Ezután írt darabjaiban közvetlenül önmagával foglalkozott: ''[[Solness építőmester]]'' (BygmasterBygmester Solness, 1892); ''[[Kis Eyolf]]'' (Lille Eyolf, 1894); ''[[John Gabriel Borkman]]'' (1896); ''Ha mi, halottak, feltámadunk'' (Naar vi döde vaagner, 1899). 1900 márciusában szélütés érte, amiből már haláláig nem épült fel. Sok más hírességhez hasonlóan a [[Vår Frelsers gravlund]] temetőben helyezték örök nyugalomra.
=== Hatása ===
463

szerkesztés