„Legyező” változatai közötti eltérés

A '''legyező''' ősi időtől fogva elterjedt eszköz, mely hűsítés vagy [[tűz]] élesztése céljából légáramlatot idézünk elő, rovarokat, különösen legyeket kergetünk, végül a nap sugarai ellen védekezünk. Legkezdetlegesebb alakja a [[toll]]ból, [[szőr]]ből, vagy növényi rostokból, s efélékbőleffélékből összekötözött és nyélhez erősített pemet, mely bozontos állati farkhoz hasonlít. Egyiptomi és perzsa festményeken olyanok is fordulnak elő, melyek lekunkorodó végű egy szál hosszú tollból állanak és melyek csakis a rovarok elleni védekezésre szolgáltak. A középkorban flabellum vagy ripidion nevezetű legyezővel űzték el a legyeket az Úr asztalán levő kenyérről és borról. További kezdetleges alak a levél, mely pl. a pálmalevél össze nem hajtható lapjából és annak szárából áll. A levélnek lapját szalma, kelme, vagy [[papír]] helyettesítheti. Az ókori népeknél, s egyiptomiaknál a lotosz leveléből, nemkülönben virágából és a [[Pálmavirágúak|pálma]] leveléből készített legyező általános volt. A görög és római nők részint ilyen, részint tollakból készült legyezőt használtak. A [[kínaiak]] és a [[japánok]] régi időtől fogva festett papírból készítik levélalakú legyezőiket, a papírt gyakran bambusznádból való bordákra feszítik. A kerékalakú legyező körben kifeszített selyemből vagy pergamentből, vagy pedig sugarakként elrendezett tollakból, s efélébőlefféléből való. Ilyen a görögkeleti egyházban a szeráf fejéből kinövő hat szárny (hexapterigenes). Minthogy a kelmét, hogy kerek alakot öltsön, hajtékokba kellett szedni, a kerekalakúból keletkezett az összehajtható legyező. [[Theodolinda]] longobard királynénak (Kr. u. VI[[6. század]]) összehajtható legyezője volt. A [[középkor]]ban leginkább tollakból készített, levélalakú, össze nem hajtható legyező dívott. Az összehajtható legyező Európában a [[XVI16. század]]ban kínai hatás alatt vált általánosabbá; keskeny és vékony küllőik elefántcsontból, teknősbékából, [[szaru]]ból vagy fából vannak. A [[XVII17. század]]tól kezdve [[Európa]] művelt népei rendkivüli fényt űznek a legyezővel, nemcsak drága anyagból állítják elő, arannyal áttört művű díszítményekkel, sőt remek festészeti ábrázolásokkal díszítik; vannak olyanok is, melyeket üveg alatt őriznek és soha nem használják. A fényűzési legyezők készítése [[Párizs]]nak úgyszólván kiváltsága volt. A [[XIX19. század]] végén Párizsban ezer, Oise megyében háromezer férfi és nő háziiparilag űzte a legyező készítését. Az évenként előállított legyezők értéke 10 millió frank volt, ebből az anyag értéke 2-3 millió; [[Franciaország]] évenként 2 millió értékűt fogyasztott, 8 millió értékű volt a kivitel. [[Spanyolország]]ban is foglalkoztak legyezőkészítéssel; a termelés egy részét [[Dél-Amerika]] és [[Havanna]] fogyasztotta. [[Olaszország]]ban a helyi fogyasztás számára készültek legyezők. [[Bécs]]ben szép fejlettséget ért el e használati tárgy előállítása. Az európai országok azonban a munkabér magasságánál fogva nem bírtak versenyezni a kínai és japáni termékek olcsóságával.