„Tápiószentmárton” változatai közötti eltérés

== Története ==

Sokarcú, változatos táj a Tápió vidéke, s ennek talán legjellegzetesebb települése, földjén ölelkezik a Gödöllői-dombvidék legdélebb nyúlványa az Alföld néhol homokbuckás és ugyanakkor már kiváló löszös földjével. Itt találkozik a Tápió-patak Y-szerű három szára, itt lesz. Az Alsó- és Felső-Tápióból az egyesült ág. Ez a földrajzi elhelyezkedés meghatározza, hogy a település az őskor óta lakott hely, melyet a határában [[1923]]-ban feltárt fejedelmi sírból származó pajzsdísz, a szkíta aranyszarvas is tanúsít. (Eredetije a Nemzeti Múzeumban, másolata a tápiószelei Blaskovich Múzeumban látható.) Mindeközben a máig élő Attila legenda a Priszkosz rétor leírása alapján a hun király egykori palotáját kezdték itt kutatni. Az Árpád-korban a Káta-nemzetség telepedett meg ezen a tájon, s az e korban épült kéttornyú templomot a törökök lőtték a szomszédos mocsárba. Később e templom helyén juhlakot építettek, amelyet tűzvész pusztított el a méltatlan tett miatt. A hagyomány szerint ha veszély fenyegeti a falut, éjfélkor megszólal azóta is a mocsárban a harang. Márpedig a veszély fenyegette többször is, hisz a török időkben hol elnéptelenedett, hol újratelepült. Utolsó pusztulása a Rákóczi-szabadságharc alatt volt, amikor rácok perzselték fel, s csak az 1700-as évek közepén lett újra virágzó település, a mai állapot arra az időre vezethető vissza. A ma is meglévő legrégebbi épület az 1764-ben építetett Mária mennybevitele tiszteletére emelt barokk kápolna, amely ritkaságszámba menően magánkézben van, de közösségi célokat szolgál, s nem csak vallási jelleggel. A Blaskovich-család építette, akinek sírkertje a kápolna környéke, s itt áll az a rejtélyes feliratú szobor, amely Atillát idézi ilyenképpen: "Sem Isten, sem ember, akit itten néztek, De Istenes ember, akit ezzel képzek!"

 

== Nevezetességei ==