„Orosius” változatai közötti eltérés

Orosius 417-ig követte nyomon a világtörténelem eseményeit, apologetikus célzattal. A rómaiak ugyanis úgy tartották, hogy az istenek tisztelete tette naggyá a birodalmat, az új egyistenhit viszont kiváltotta a régi istenek haragját, aminek a következménye a barbárok támadása és a birodalom hanyatlása. Orosius ezzel szemben minden ismert nép minden szerencsétlenségét felsorolja, hogy bizonyítsa, hogy már jóval [[Krisztus]] előtt is érték sorscsapások az emberiséget, sőt a Római Birodalmat is. Orosius véleménye szerint egy nagy keleti és egy nagy nyugati birodalom létezett a világtörténelem folyamán. Kezdetben [[Asszíria]] volt a világ legnagyobb hatalma, azonban ennek ereje a [[Nagy Sándor makedón király|makedónok]] és a [[Karthágó|karthágóiak]] közvetítésével átszállt a rómaiakra. Ez a [[Polübiosz|Polübiosznál]] és [[Titus Livius|Liviusnál]] ismegfigyelhető hatalomátszállás, azaz a ''translatio imperii'' gondolata, mely a középkori történetírók egyik központi gondolatává vált. A középkori történetírók Orosius nyomán azt is igyekeztek bebizonyítani, hogy Isten parancsainak semmibe vétele vezet a háborúkhoz, és a sorscsapásokhoz.

 

 

Orosiusnál jelenik meg az elsők között a paganus kifejezés új értelemben. Korábban a paganus egyszerűen vidéki embert jelentett – Orosius korában azonban a kereszténység előtti kultusz elsősorban vidéken élt tovább, emiatt a paganus felvette a nemkeresztény, pogány jelentést is. A műnek magyar fordítása nincs, részletek jelentek meg csupán a Késő római szöveggyűjteményben.