Főmenü megnyitása

Módosítások

a
A Magyar Királyság területén az első unióra [[1611]]-ben került sor [[Stara Marča|Márcsán]], amellyel a délvidéki ortodoxok egyesültek Rómával. Ezt követte az [[ungvári unió]] [[1646]]-ban, majd [[1697]]-ben az erdélyi románság uniója. A Vatikán minden esetben a használatban lévő liturgikus nyelvet fogadta el, vagyis Márcsán és Ungvárott az [[óegyházi szláv nyelv|egyházi szlávot]], míg Erdélyben a [[román nyelv]]et. Az új egyházak hívei azonban anyanyelvükre nézve valószínűleg már az unió idejében sem voltak egységesek. A megalakuló görögkatolikus egyházmegyékben keveredtek a szláv, román és magyar nyelvű hívek, viszont misézni csak ószláv és román nyelven lehetett.{{refhely|Véghseő, 2012|6-7. o.}} A magyar nyelvű görögkatolikusok a 18. század végétől kezdve egyre többször hallatták hangjukat a magyar [[liturgia]] elismerésének érdekében. Ennek több oka is volt, amelyek közül kiemelkedik a magyar nemzeti öntudat erősödése. A magyar görögkatolikusok egyre kevésbé akarták elfogadni, hogy román és szláv ajkú hittestvéreikkel szemben ők nem imádhatták Istenüket saját anyanyelvükön.{{refhely|Nyirán, 2011|10. o.}} A keleti egyház hagyományai, ellenben a nyugati katolicizmussal, ugyanis föderalisztikus egyházszervezetre épülnek. Ennek alapköve az, hogy a hívek saját nyelvükön vehessenek részt a misében.{{refhely|Szabó, 1913|3. o.}} A bizánci rítusú liturgia ráadásul az [[euripidész]]i dráma alapján a nép és a pap párbeszédére épül, ami miatt az értve misézés különösen fontos.{{refhely|Szabó, 1913|8. o.}} A nemzeti ébredés mellett fontos szerepet játszott a [[Magyarországi ortodox felekezetek|magyar nyelvű ortodoxia]] térhódítása is. A görögkatolicizmust ugyanis egyre nehezebb volt védeni a keleti keresztény egyházzal szemben, ahol a magyar misézés adott volt. Ez sok magyar nyelvű görögkatolikusnak vonzó alternatívát jelentett.{{refhely|Nyirán, 2011|10. o.}}
 
=== A kezdetektől az egyházmegyeországos megalapításáigmozgalomig ===
A Hajdúdorogi egyházmegye felállítását megelőző korszakot [[Sztripszky Hiador]], néprajzkutató és irodalomtörténész három fő szakaszra bontja. Az első rész az [[Árpád-kor]] bizánci keresztelkedéseitől egészen [[1868]]-ig, a hajdúdorogi mozgalom kiteljesedéséig tart. Ezt a korszakot Sztripszky a ''fenntartás idejének'' nevezi, ugyanis feltételezése szerint ekkor a magyar nyelvű bizánci rítus megőrzése volt a legfontosabb vívmány. Ezt követi az 1868-98-as időszak, amely a hajdúdorogi központú Állandó Végrehajtó Bizottság működéséhez köthető. Az utolsó szakaszt 1898-1912 között a Görög Szertartású Katolikus Magyarok Országos Bizottságának megalakulása és tevékenysége jelöli.{{refhely|Szabó, 1913|12. o.}}