„Iona Emmanuilovics Jakir” változatai közötti eltérés

[[Joszif Visszarionovics Sztálin|Sztálin]], hatalma megszilárdítására törekedve, 1925-ben jóváhagyta Jakir kinevezését az Ukrán Katonai Körzet élére. Mivel az iránta való bizalma nem volt teljes, arra utasította politikai szövetségesét, [[Lazar Moiszejevics Kaganovics|Lazar Kaganovics]]ot, hogy barátkozzon össze Jakirral, és jelentéseket írjon róla.<ref>{{cite book |author=Simon Sebag Montefiore |title=Sztálin – A Vörös Cár udvara |publisher=Alexandra Kiadó |year=2009 |id=ISBN 9789633706916}}, 228. o.</ref><ref name="Opcit|n=Conquest|o=201"/><ref>{{Opcitcite book |nauthor=Otto Preston Chaney |otitle=36–37Zhukov |publisher=University of Oklahoma Press |year=2014 |id=ISBN 978-0-8061-4460-3}}, 36–37. o. (angol nyelven)</ref><ref name="Opcit|n=Butson|o=227"/> Jakir a [[kommunizmus]] őszinte híveként aktívan részt vett a belpolitikában és a párt munkájában. Tagja volt a [[Moszkva|Moszkvában]] működő [[Központi Bizottság]]nak<ref>{{Opcit|n=Erickson|o=426}}</ref>, illetve az [[Ukrán Kommunista Párt]] Politikai Bizottságának (Politbüró).<ref name="hrono.ru"/><ref name="krugosvet.ru"/> Míg katonai vezetőként eredeti és független gondolkodás jellemezte, a szovjet politikában a párt lojális tagjaként, hithű [[Sztálinizmus|sztálinista]]ként volt ismert.<ref group="j">Jakir – többek között Sztálinnal, Jezsovval és [[Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkaja|Krupszkajá]]val együtt – tagja volt a [[Nyikolaj Ivanovics Buharin|Buharin]] letartóztatása után, a [[huszonegyek peré]]nek megkezdése előtt felállított különleges bizottságnak. A bizottság volt hivatott dönteni Buharin és társainak sorsáról. Jezsov javaslata szerint a Központi Bizottságból való kizárás és (gyors bírósági tárgyalás után) kivégzés várt rájuk. [[Pavel Petrovics Posztisev|Posztisev]] javaslata alapján tárgyalásra igen, kivégzésre azonban nem került volna sor. Sztálin javaslata szerint az ügyet alaposabban ki kellett vizsgálni, ezért visszakerült volna az NKVD-hez. A bizottság tagjai ábécésorrendben szavaztak a három javaslat valamelyikére. Egyes visszaemlékezések szerint Jakir volt az egyetlen, aki tartózkodott, ami adott esetben hőstettel ért fel. Más visszaemlékezések szerint azonban Jakir (akinek neve az orosz ábécé utolsó betűjével kezdődik) kihasználta előnyös helyzetét, és – a számára legkényelmesebb módon – Sztálin javaslatára adta le a voksát.</ref><ref>{{cite book |author=Anna Larina |title=This I Cannot Forget |publisher=W. W. Norton & Company |year=1993 |id=ISBN 978-0-393-31234-8}}, 241–42. o. (angol nyelven)</ref><ref>{{cite book |author=Jörg Baberowski |title=Felperzselt föld. Sztálin erőszakuralma |publisher=Európa Könyvkiadó |year=2015 |id=ISBN 978-963-9931-7}}, 252. o.</ref>

1937. május 31-én az [[NKVD]] letartóztatta és a moszkvai [[Lubjanka]] börtönbe szállította Jakirt,<ref group="j">Jakir május 30-án tért vissza Kijev melletti dácsájába egy katonai konferenciáról. Itt hívta fel telefonon Vorosilov, és haladéktalanul Moszkvába rendelte a Katonai Forradalmi Tanács gyűlésére. Jakir megkérdezte, repüljön-e, de a népbiztos azt felelte, elég, ha vonattal jön (azaz világosan tudta, mi vár a körzetparancsnokra). Jakir még aznap útnak indult a 13:15-ös kijevi vonattal Moszkvába. A vonat hajnalban megállt Brjanszkban, ahol a felszálló NKVD-sek letartóztatták Jakirt; helyettesével, Zaharcsenkóval tudta megüzenni a családjának, mi történt vele, és azt is, hogy ártatlan. A vonatról leszállva autóba ültették, és egyenesen a Lubjankába száguldottak vele, ahol magánzárkát kapott, az egyenruháján viselt rangjelzését és érdemrendjeit pedig leszaggatták. Mivel a vallatók biztosak voltak abban, hogy ellenáll majd a „tudományos módszerekkel végzett nyomozásnak”, (Tuhacsevszkijhez, Primakovhoz és Korkhoz hasonlóan) végig magánzárkában, a többiektől elkülönítve őrizték.</ref><ref name="Opcit|n=Conquest|o=200"/><ref>{{Opcit|n=Butson|o=224. és 227}}</ref> akit – [[Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij|Tuhacsevszkij]]hez és másik hat letartóztatott katonai vezetőhöz ([[Robert Petrovics Eideman|Robert Eideman]], [[Borisz Mironovics Feldman|Borisz Feldman]], [[Avguszt Ivanovics Kork|Avguszt Kork]], [[Vitalij Markovics Primakov|Vitalij Primakov]], [[Vitovt Kazimirovics Putna|Vitovt Putna]] és [[Ijeronyim Petrovics Uborevics|Ijeronyim Uborevics]]) hasonlóan<ref group="j">Vorosilov jegyzetfüzetének tanúsága szerint július 7-én, alig 5 nappal a kivégzések végrehajtása előtt a Tuhacsevszkij-perben még mind az elítéltek, mind a bírák ([[Jakov Ivanovics Alksznisz|Jakov Alksznisz]], [[Ivan Panfilovics Belov|Ivan Belov]], [[Vaszilij Konsztantyinovics Blücher|Vaszilij Blücher]], [[Szemjon Mihajlovics Bugyonnij|Szemjon Bugyonnij]], [[Pavel Jefimovics Dibenko|Pavel Dibenko]], [[Jeliszej Ivanovics Gorjacsev|Jeliszej Gorjacsev]], [[Nyikolaj Dmitrijevics Kasirin|Nyikolaj Kasirin]], [[Borisz Mihajlovics Saposnyikov|Borisz Saposnyikov]], illetve [[Vaszilij Vasziljevics Ulrich|Vaszilij Ulrich]]) névsora képlékeny volt. Jakirnak azonban biztos helye volt az elítéltek között: rögtön másodikként szerepelt a neve Tuhacsevszkijé után.</ref><ref>{{cite book |author=Kun Miklós |title=Az ismeretlen Sztálin |publisher=PolgART Könyvkiadó/Athenaeum 2000 Kiadó |year=2002 |id=ISBN 963 07 55920}}, 395. o.</ref> – [[trockizmus|trockista]], szovjetellenes tevékenységgel, illetve a [[Nemzetiszocializmus|nácik]]nak való kémkedéssel vádoltak meg,<ref group="j">A vádak között például a következő esztelenségek is elhangzottak (az első kettő magának Sztálinnak a szájából): hogy Jakir májbetegséget színlelve, nyugati szanatóriumokba vonulva informálta a német titkosszolgálatot; hogy Tuhacsevszkijhez és [[Avel Szaframovics Jenukidze|Jenukidzé]]hez hasonlóan hasonlóan neki is viszonya volt egy német kémnővel, Josephine Heinzével; hogy [[Jan Gamarnyik]]kal együtt tervelt ki egy Jezsov elleni terrorista merényletet, és megbízást is adott a végrehajtására; illetve hogy Tuhacsevszkijjel és Uboreviccsel szándékosan törekedtek a motorizált haderő megerősítésére, hogy meggyengítsék, sőt szabotálják a lovasságot.</ref><ref name="Opcit|n=Erickson|o=482">{{Opcit|n=Erickson|o=482}}</ref><ref>{{Opcit|n=Baberowski|o=294. és 296}}</ref><ref>{{Opcit|n=Ziemke|o=202}}</ref> és – az együttműködő Feldman kivételével<ref>{{Opcit|n=Rayfield|o=353}}</ref> – kegyetlenül megkínoztak.<ref group="j">Jakirt kilenc napon át kínozták, mire kiverték belőle a beismerő vallomást.</ref><ref name="Opcit|n=Conquest|o=201">{{Opcit|n=Conquest|o=201}}</ref> Jakir (amíg meg nem törték) mindvégig ártatlannak vallotta magát: Sztálinnak írt leveleiben és az 1937. június 11-én tartott tárgyalás során is. Noha (általánosságban) beismerte az összeesküvést, a tárgyaláson tagadta a kémkedés vádját, sőt amikor azt kérték tőle, hogy bővebben fejtse ki vallomása egyes pontjait, kijelentette, hogy az írásos vallomásán kívül nem tud többet mondani.<ref name="Opcit|n=Conquest|o=201"/><ref>{{Opcit|n=Taylor|o=163}}</ref> Egyik utolsó Sztálinhoz írt levele (amelynek egy hosszabb, [[Georgij Konsztantyinovics Zsukov|Zsukov]] által idézett változata<ref group="j">A második, hosszabb változat szövege szabad fordításban kb. így hangzik: „Először is, Sztálin elvtárs, azért merek Önhöz fordulni, mivel mindent elmondtam, és úgy hiszem, hogy immár ugyanaz az őszinte és hűséges párttag és forradalmár vagyok, mint sok-sok évvel ezelőtt. Egész felnőtt életem önfeláldozással és az összeesküvők elleni becsületes munkával telt – most pedig itt állok az árulás lemoshatatlan mocskával besározva... A nyomozás lezárult. Elítéltek árulóként. Én beismertem és meg is bántam a bűneimet. Hiszek a bíróság teljes körű alkalmasságában, ítélőképességében és ítéletében. Immár az utolsó leheletemig becsületes katona vagyok, és az Ön, a párt és az ország iránti szeretettel az ajkamon, valamint a kommunizmus győzelme iránti töretlen hittel fogok meghalni.” A levél hossza, ill. az elejének a Jezsovnak 2 nappal a halála előtt írt levél elejéhez (lásd 36. jegyzet) való hasonlatossága miatt kétlem, hogy a hosszabb verzió lenne a valódi. Zsukov az „itt állok” résztől idézte.</ref> is ismert – őszinte és szívhez szóló: „Becsületem és hűségem sosem szűnt meg a párt, az állam és a nép iránt... Az utolsó leheletemig becsületes katona vagyok, és az Ön, a párt és az ország iránti szeretettel az ajkamon, valamint a kommunizmus győzelme iránti töretlen hittel fogok meghalni.”<ref name="Opcit|n=Conquest|o=201"/><ref name="Opcit|n=Butson|o=227">{{Opcit|n=Butson|o=227}}</ref><ref>{{cite book Opcit|authorn=Otto Preston Chaney |titleo=Zhukov |publisher=University of Oklahoma Press |year=2014 |id=ISBN 978-0-8061-4460-336}}, 36. o. (angol nyelven)</ref><ref group="j">Jellemző adalék, hogy Jakir (akárcsak például [[Konsztantyin Konsztantyinovics Rokosszovszkij|Rokosszovszkij]]) az utolsó pillanatig naivan hitt abban, hogy Sztálin mit sem tud a katonai csúcsvezetők elleni koholt vádakról. A tárgyaláson a kiábrándult Primakov neki is szegezte a kérdést: „Iona, azt hittem, van eszed. Szerinted ki eszelte ki ezt a kis tréfát?”</ref><ref name="Opcit|n=Butson|o=227"/> Éles ellentétben állnak ezzel a Politbüró tagjai által a papírlapra firkált cinikus, társalgásnak is beillő kommentárok: „semmirekellő rohadék” ([[Joszif Visszarionovics Sztálin|Sztálin]]), „tökéletes jellemzés!” ([[Kliment Jefremovics Vorosilov|Vorosilov]] és [[Vjacseszlav Mihajlovics Molotov|Molotov]]); „ennek az áruló, szemét k****gnek csak egy büntetése lehet, mégpedig a kivégzés” ([[Lazar Moiszejevics Kaganovics|Kaganovics]]).<ref name="hrono.ru"/><ref name="krugosvet.ru"/><ref name="Opcit|n=Conquest|o=201"/><ref name="Opcit|n=Butson|o=227"/><ref>{{Opcit|n=Sebag Montefiore|o=229–230}}</ref><ref>{{Opcit|n=Chaney|o=36–37}}</ref>

Jakirt és a másik hét főtisztet a tárgyalás után gyakorlatilag közvetlenül, fellebbezéseik elolvasása nélkül, 1937. június 12-én kora hajnalban agyonlőtték;<ref group="j">A közvetlenül az ítélet végrehajtása előtt állítólag elhangzott utolsó szavait Hruscsov idézte a XXII. Pártkongresszuson és az emlékirataiban is: „Örökké éljen a párt, örökké éljen Sztálin!” Mikor Sztálinnal közölték Jakir utolsó szavait, a visszaemlékezések szerint átkozódott és káromkodott.</ref><ref name="Opcit|n=Conquest|o=201"/><ref>{{Opcit|n=Larina|o=160. és 175}}</ref><ref name="Opcit|n=Chaney|o=37">{{Opcit|n=Chaney|o=37}}</ref><ref group="j"><ref>{{cite book |author=[[Nyikita Szergejevics Hruscsov|Nyikita Hruscsov]] |title=Memoirs of Nikita Khrushchev: Volume 1: Commissar, 1918–1945 |publisher=Penn State University Press |year=2004 |id=ISBN 0271058536}}, 178. o.</ref> a kivégzést a [[Lubjanka]] főhóhérára, a hírhedt [[Vaszilij Mihajlovics Blohin|Vaszilij Blohin]]ra<ref>{{cite web |url=http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20120719-vaszilij-blohin-a-vilagrekorder-hoher.html |author=Szegő Iván Miklós |title=Tízezreket ölhetett meg a világrekorder hóhér}}</ref> bízták. A holttesteket azonnal elégették, a hamvakat a [[Donszkoj-kolostor]] udvarán ásott tömegsírba<ref group="j">A tömegsír 1930–42-ben volt használatban. A sír a sztálini elnyomás során politikai okokból likvidált személyiségek, (Jakir mellett) többek között Tuhacsevszkij marsall és az őket vallató [[Nyikolaj Ivanovics Jezsov|Nyikolaj Jezsov]] sokáig jeltelen nyughelye volt. Jelenleg két felirat olvasható rajta. Az egyik még a Szovjetunió fennállása alatt készült, és mindössze ennyi áll rajta: „1. számú tömegsír: 1930–42-ből származó, hozzátartozók által nem igényelt hamvak.” A másik felirat 1989 utánról származik, és a következő a szövege: „Itt nyugszanak az 1930–42 közötti politikai elnyomás ártatlan, megkínzott és agyonlőtt áldozatai. Emléküket örökre megőrizzük.” A képen a sír jelenlegi állapota látható: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c9/Mass_grave_of_victims_of_Stalin%27s_political_repressions_at_the_New_Cemetery_Don.JPG.</ref> szórták. Jakir családtagjait, ahogyan az más politikai elítéltek esetében is szokás volt, azonnal kivégezték<ref group="j">Jakir (természetesen hiába) megpróbált közbenjárni az érdekükben: három nappal a halála előtt levelet írt Vorosilovnak. „K. J. Vorosilovnak. A Vörös Hadseregben hűséges szolgáltattal töltött éveimre való tekintettel arra kérem Önt, hogy támogassa tehetetlen és ártatlan családtagjaimat, és gondoskodjon róluk. Ugyanezt a kérést Ny. I. Jezsovnak is elküldtem. Jakir, 1937. június 9.” Vorosilov mindössze ennyivel kommentálta a levelet: „Általánosságban kételkedem egy becstelen ember becsületességében. K. Vorosilov. 1937. június 10.”</ref><ref name="Opcit|n=Conquest|o=201"/> – így például az öccsét, Morisz Emmanuilovicsot (1902–1937) –, illetve a [[Gulag]]ra küldték: a húga, Izabella Emmanuilovna (1900–1986) tíz, míg a felesége, Szarra Lazarevna (1900–1971)<ref group="j">1937. június 8-án a ''[[Pravda]]'' címlapon számolt be arról, hogy Jakir felesége, Szarra Lazarevna nyilvánosan elítéli és megtagadja hazaárulóvá vált férjét. Noha lehetséges, hogy a megfélemlített nő a saját maga és a fia védelmében csakugyan írt hasonlót, sokkal valószínűbb, hogy az NKVD által kitalált és a későbbiekben gyakran alkalmazott trükkről van szó, amellyel még inkább meg kívánták erősíteni a kirakatperek „erkölcsi” alapjait.</ref><ref name="hrono.ru"/><ref name="krugosvet.ru"/><ref>{{Opcit|n=Larina|o=174}}</ref> és akkor mindössze 14 éves fia, Pjotr Ionovics (1923–1982)<ref group="j">Pjotr Jakir elismert történész és emberi jogi harcos lett; életének közel felét börtönökben, illetve a Gulagon töltötte. A hruscsovi olvadás évei alatt lehetőséget kapott arra, hogy levéltárakban kutathasson. 1957-es rehabilitálása után könyvet állított össze híres édesapjáról, amelyben a még élő kortársak, például [[Ivan Hrisztoforovics Bagramjan|Ivan Bagramjan]] és az édesanyja, Szarra Lazarevna visszaemlékezései olvashatók. A 60-as évektől tüntetéseket szervezett, és egyre inkább szembefordult a rendszerrel. 1967-ben levélben tiltakozott a Központi Bizottságnál Sztálin rehabilitálása ellen. A 60-as évek végétől a nyugati sajtót is tájékoztatta a [[Leonyid Iljics Brezsnyev|brezsnyevi]] politika visszásságairól. ''Gyermekkor a börtönben'' (Gyetsztvo v tyurme, Детство в тюрьме) című önéletírása 1972-ben jelent meg [[London]]ban oroszul, majd 1973-ban angolul. Pjotr Jakir 1982-ben, balesetben halt meg Moszkvában. Mindössze 59 éves volt. Egy lánya született, Irina (1948–1999).</ref><ref>{{cite web |url=https://ru.wikipedia.org/wiki/%D0%AF%D0%BA%D0%B8%D1%80,_%D0%9F%D1%91%D1%82%D1%80_%D0%98%D0%BE%D0%BD%D0%BE%D0%B2%D0%B8%D1%87 |author= |title=Pjotr Ionovics Jakirról szóló Wikipédia-szócikk}} (orosz nyelven)</ref> közel húsz évet<ref group="j">Anna Larina szerint „a barátnőmre, Szarra Jakirra már kiszabott 8 éves büntetést azért hosszabbították meg további 10 évvel, mert a táborban megjegyezte, hogy a Földközi-tenger nem marad el szépségben a Fekete-tengertől, és hogy Olaszországban csinos hímzett női blúzokat készítenek. Az efféle »lázító« kijelentéseket a kapitalizmus dicsőítésének tekintették. (Nem túlzás; csakugyan így volt.)”</ref><ref>{{Opcit|n=Larina|o=149}}</ref> töltöttek kényszermunkatáborokban. Jakir katonai tárgyú műveit betiltották. És hogy az elítélt tábornokok erkölcsi megsemmisítése is teljes legyen: az újságokban hazaárulóknak nevezték őket, a kivégzésüket üdvözlő cikkek alatt pedig neves szovjet művészek neve szerepelt – akár valóban aláírták a nyilatkozatot, akár nem (utóbbiak közé tartozott pl. [[Borisz Leonyidovics Paszternak|Borisz Paszternak]] is)<ref>{{Opcit|n=Baberowski|o=293}}</ref>.

A [[Nyikita Szergejevics Hruscsov|Hruscsov]]<ref group="j">Hruscsov és Jakir közeli ismerősök, mi több, barátok voltak. Rendszeresen összejártak, sakkoztak, beszélgettek. Letartóztatása előtt nem sokkal Jakir felkereste Hruscsovot Moszkva melletti dácsájában, amivel önkéntelenül is bajba sodorta a megszeppent komisszárt, aki ezután igyekezett ismeretségük minden nyomát eltüntetni. Barátja halála azonban láthatólag megviselte: emlékirataiban és más visszaemlékezéseiben is több helyen felidézi Jakir alakját, akit emberként és katonaként is nagyra tartott.</ref><ref>{{Opcit|n=Hruscsov|o=105–106., 109–110., 178., 257. és 657}}</ref><ref>{{cite book |author=[[Nyikita Szergejevics Hruscsov|Nyikita Hruscsov]] |title=Szemben a zsarnokkal |publisher=Leopárd Kiadó |year=1990 |id=ISBN 963 02 8503 7}}, 75. o.</ref> által megkezdett [[desztalinizáció]] során Jakirt 1957. január 31-én rehabilitálták. Síremléke a moszkvai [[Vvegyenszkoje (Német)-temető]]ben áll.<ref>{{cite web |url=http://vvedenskoe-grave.narod.ru/uch/29/yakir-i.htm |author= |title=Иона Эммануилович ЯКИР}} (orosz nyelven)</ref>