„I. Ferenc francia király” változatai közötti eltérés

A konfliktus súlypontja hamarosan Itáliába tevődött át. A pápa ugyanis – aki eddig V. Károly ellenfelének számított, mivel félt a Nápolyból rá nehezedő nyomástól – [[Luther Márton]] fellépése hatására kénytelen volt együttműködni a császárral. Mi több, [[VIII. Henrik angol király|VIII. Henrik]] is csatlakozott [[X. Leó pápa|X. Leó]] és [[V. Károly német-római császár|V. Károly]] szövetségéhez. [[Odet de Foix-Lautrec|Odet de Foix]], Milánó kormányzója nem tudta felvenni a harcot a pápai és császári hadakkal, és novemberben vereséget szenvedett tőlük. Az [[Adda]] folyóhoz visszavonult [[vikomt]] svájci zsoldosaival hamarosan megpróbálta visszaszerezni Milánót, mindhiába: [[1522]]. [[április 22.|április 22-én]] a [[Bicoccai csata (1522)|bicoccai csata]] francia vereséggel végződött a város közelében. [[Fernando de Avalos]] és [[Prospero Colonna]] serege a menekülő franciák nyomában [[május 30.|május 30-án]] bevette [[Genova|Genovát]]. Ferenc szorult helyzetbe került, mert a vereségein felbátorodott angolok arra hivatkozva, hogy névlegesen támogatta [[John Stewart albanyi herceg]]et a skóciai trónviszályban, [[Calais]]-ból kiindulva fosztogatni és dúlni kezdték [[Pikárdia]], [[Normandia]] és [[Bretagne]] vidékét. Anyagiak híján Ferenc képtelen volt védekezni, ezért minden lehetséges eszközt igyekezett megragadni kincstára feltöltésére. Édesanyja segítségével megpróbálta rátenni kezét a Bourbon-örökségre, ez a törekvés azonban mélységes rosszallást váltott ki [[III. Charles de Bourbon]] [[connétable]] részéről, aki rövidesen el is árulta királyát.

Franciaország helyzete komolyan romlott [[1523]]-ban. Az új velencei dózse, [[Andrea Gritti]] azonnal békét kötött V. Károllyal, ráadásul ekkor derült fény Bourbon connétable összeesküvésére. A hadvezér a felelősségre vonás elől a császárhoz menekült, és a [[Pireneusok]] felől támadta hajdani urát. Míg Bourbon Károly Odet de Foix-val csatározott délen, északról [[Charles Brandon suffolki herceg]] egészen a [[Somme]]-ig jutott, de egymaga nem indult [[Párizs]] ellen. Ilyen helyzetben Ferenc ősszel sereget menesztett Lombardiába, amely a következő évben ütközet nélkül volt kénytelen visszavonulni a télen jelentős erősítést kapott császáriak elől. A nyomában járó császáriak [[1524]] nyarán betörtek a védtelen [[Provence]]-ba, és nagyrészt sikerült is meghódítaniuk. Egyedül [[Marseille]] városa állta ostromukat, míg az erős haddal érkező Ferenc elől ellenfelei jobbnak látták visszavonulni.

Ferenc személyesen vezette negyvenezres hadát az Alpokon át Lombardiába. A francia csapatok bevonultak a hercegség központjába, Ferenc ezután a komoly császári helyőrségnek otthont adó [[Pavia]] ellen vonult, amit azonban az ősz során nem sikerült ostrommal bevennie. A franciák a kiéheztetés mellett döntöttek. Decemberben a Genovában partra szálló spanyolokat sikerült megverniük, és [[VII. Kelemen pápa]] is beleegyezett, hogy ne segítse tovább V. Károlyt annak fejében, hogy Ferenc megtámadja a [[Róma|Rómához]] fenyegetően közeli Nápolyi Királyságot. Úgy tűnt, a hadjárat sikeres lesz: Albany hercege vezetésével a francia király csapatot küldött Nápoly ellen, ráadásul szövetségre lépett vele a zsoldosvezér [[Giovanni de' Medici]] is. [[1525]] januárjában azonban friss erők érkeztek a Habsburg-hadsereg támogatására, akik így elvágták a paviai ostromgyűrűt Milánótól. [[február 24.|Február 24-én]] Pavia mellett összecsapott a két sereg, és a francia nehézlovasság súlyos vereséget szenvedett a német [[landsknecht]]ektől és a spanyol lövészektől. Számos jeles francia hadvezér elesett, köztük a korábbi főparancsnok, [[Jacques de La Palice]] marsall is, maga I. Ferenc pedig fogságba került. Nem véletlenül nevezi az utókor a [[Paviai csata (1525)|paviai ütközetet]] „a lovagkor utolsó csatájának”. A francia hadak maradékai egy kis milánói helyőrséget leszámítva visszavonultak hazájukba. A nápolyi különítmény útja is eredménytelenül végződött.