„Kende Zsigmond (orvos)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
24. sor:
[[Fájl:Budapesti szavazo lap 1945.jpg|bélyegkép|jobbra|400px|Szavazólap 1945-ben]]
 
Kende 1920-tól 1946-ig a [[Központi Tejcsarnok Vállalat]]nál dolgozott, mint élelmiszerhigiénikus, illetve bakteriológus. Az [[1930-as évek]]ben szervezte a ''Keddi társaság''ot, amelynek egyben tagja is volt. 1945-ben az Országos Tejipari Vállalat igazgatójának tették meg, s a főváros tejellátása az ő feladata volt. Ugyanezen évtől kezdve 3 éven át volt a [[Magyar Radikális Párt]] ügyvezető elnöke, illetve választási vezetője, a választási pénztár felügyelője. Az [[1945-ös magyarországi nemzetgyűlési választás|1945-ös választások]] során képviselőjelölt volt, az [[1947-es magyarországi országgyűlési választás|1947-es választásokon]] pedig pótképviselő. 1947. december 12-től behívott képviselő volt. Kezdetben a Magyar Radikális Párt nagy-budapesti, később a [[Magyar Függetlenségi Népfront]] országos, majd pedig (1953. május 17. – 1958. szeptember 26.) a Pest megyei listájáról. 1948 tavaszán, mint pártja vezérszónoka, az államosítás mellett szólalt fel. 1950-től 11 éven át a XIII. Kerületi Tanács, illetve Fővárosi Tanács egyik tagja, s ezen utóbbi intézmény Egészségügyi Állandó Bizottságának elnöke volt. 1948-tól két éven át az Országos Közegészségügyi Intézet osztályigazgatója volt. 1950-től az Élelmiszeripari Minisztérium szaktanácsadója egészen 1958-ig. 1959 és 1962 között a Tejipari Központ bakteriológiai laboratóriumának munkatársa volt, majd pedig 1966-os nyugdíjba vonulásáig az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet munkatársaként dolgozott.
 
Az 1[[9401940-es évek]] második felétől<ref> Egyes forrásokban 1945, míg másutt 1948, illetve 1949 szerepel. </ref> kezdve 1950-ig a [[Haladás (hetilap)|Haladás]] című lapot szerkesztette.
 
Legfőbb kutatási területe a tejipari bakteriológia volt.