„Kemenespálfa” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Fmvh (vitalap | szerkesztései) a apró jav. |
|||
30. sor:
Pálfalva későn, csak [[1467]]-ben jelentkezik oklevélben, ekkor a Kelédi család tartott hozzá jogot. Később is köznemeseké volt. Az [[1549]]. évi rovásadó-jegyzék szerint Pörös Péter, Demjéndi Sandrin, Páhy Pál és Szecsődy Osvát összesen 8 jobbágyportát, 5 zsellért, 1 pusztatelket, 2 allodiális telket és 3 szolgát birtokolt. A középkori falu a mai belterület pálfai része (Fő utca) alatt lehetett.
A belterület déli szélén van az Alsómajor, más néven Martonfa. Ennek közvetlen szomszédságában kerültek elő a falu régészeti nyomai.
[[1733]]-ban Bél Mátyás "Vas vármegye leírása" című művének tanúsága szerint már állt Mártonfán felsőbüki Nagy (I.) István "tekintélyes rezidenciája". [[1797]]-ben báró Révay Miklós inszurgens ezredes volt a település földesura, aki [[1805]]-ben grófi címet kapott. [[1820]] körül a rezidenciát kibővítették és klasszicista stílusban átépítették, minden bizonnyal ekkor készült el a középső rész emeleti szakasza is. A [[Révay család]] [[1556]]-ban kapott bárói címet, majd egyes ágait [[1723]]-ban, [[1804]]-ben és [[1805]]-ben grófi rangra emelték. A [[19. század]] második felében ismét a felsőbüki Nagy família tulajdonába került a mártonfai birtok és a kúria, [[1925]]-ben az [[Egyházashetye|Egyházashetyén]] lakó felsőbüki Nagy (IlI.) Sándornak 1200, [[1935]]-ben pedig a kiskorú felsőbüki Nagy (VI.) Pálnak 1176 katasztrális holdas birtoka volt a településen.
A mártonfai birtokot Krenner Elek intéző vezette a két világháború között, [[1927]]-ben aranyéremmel tüntették ki a gazdaságot kiváló mezőgazdasági eredményei miatt.<ref name="auto_On62AhKG4NwTlsJOLPRyIA">[Kemenespálfa Építési Örökségvédelmi Hatástanulmánya - Gergye Péter-2007.]</ref>
| |||