„Lív nyelv” változatai közötti eltérés

5 601 bájt hozzáadva ,  6 évvel ezelőtt
nincs szerkesztési összefoglaló
Címke: Hullámos ő – kalapos ű
|}
 
A magánhangzók tekintetében a lív hangrendszer közelebb áll az észthez: a lívnek és az [[Észt nyelv|észtnek]] sokkal több közös hangja van; a lív helyesírás mégis a [[Lett nyelv|lett]] hangjelölési elveket követi. Míg az észtben a magánhangzók hosszúságát betűkettőzés, addig a lettben és a lívben a betű fölött elhelyezett vízszintes vonal, a [[Diakritikus jel|makron]]<ref>A makront a lettben ''makrons''-nak vagy ''garumzīme'' ’hosszúságjel’-nek nevezik, a lívben pedig ''pitkittēḑ'' ’hosszúságjel’ vagy ''pitkitvīps'' ’hosszúságvonal’ a neve.</ref> jelöli.
 
Az ''a'' betű mind a három nyelvben a rövid ''á'' hangot takarja az indoeurópai és a finnugor nyelvekhez hasonlóan.
Ugyanez igaz az ''o'' esetében is, ugyanis a lett helyesírás nem különbözteti meg a rövid és a hosszú ''o'' hangot. Ez avval magyarázható, hogy a lettben történetileg hiányzott az ''o'' hang, az ugyanis összeolvadt az a hanggal, az ''o'' betű pedig az ''ou'' diftongus jelölésére szolgált. A rövid és a hosszú ''o'' idegen eredetű szavakkal került vissza a nyelvbe, pl.: oktobris = oktōbris. A lívben található lett jövevényszavakban az uo diftongusként jelenik meg, pl.: ''toumär'' ’de, viszont’ lett ''tomēr'' ’de, viszont’.
 
Az ''ȯ'' egy sajátos, az ''u'' és az ''o'' között található hang. Nem túl gyakori, csak néhány szóban fordul elő (főként a létige bizonyos alakjaiban és egypár névszóban).
 
Az ''õ'' egy centrálisan képzett hang, amely a magyar ''ö'' hangra hasonlít, de nem labiális, azaz az ajak nem kerekített az ejtéskor. Az ''õ'' hang megtalálható a lívben, az észtben és a võróban is, sajátos déli balti finn hang.
|}
 
==Névszóragozás==
== Személyes névmások + a létige ==
{{Lív esetrendszer}}
 
A lív nyelv [[Eset|esetrendszere]] sokban hasonlít más [[balti-finn nyelvek]] esetrendszeréhez szerkezetét illetően, megtalálunk benne sok, a közfinn alapnyelvre visszavezetett esetragot, bár ezek közül nem mindegyik tekinthető produktívnak. A finnugor nyelvekre jellemző irányhármasság a lívben is megfigyelhető, de a finnségi nyelvekre jellemző belső és külső helyhatározói rendszer alapvetően visszafejlődött. Az közfinn alapnyelvi esetragok alakjaihoz képest a lívben ‑ más déli finnségi nyelvekhez hasonlóan ‑ jellemző a redukálódás (elsősorban a magánhangzók teintetében, ami a hangrendi illeszkedés eltűnéséhez vezetett) és (főleg a többes számú alakoknál) bizonyos hangok palatalizálódása. A hagyomány úgy tartja, hogy a balti-finn nyelvek közül a lívben maradt meg a legkevesebb eset (és a [[Vepsze nyelv|vepszében]] található a legtöbb), illetve a lív esetrendszere vette fel a legtöbb, a [[flektáló nyelv|flektáló nyelvekre]] jellemző vonást (a többes számú alakokban a többes szám jele és az esetrag nem különíthető el egymástól, valamint számos alapnyelvi szóban belső flexió is megfigyelhető).
én: ma/minā (miná)
 
A lívben két szám (egyes és többes szám) és tíz eset található<ref>Az esetek száma vitatott.</ref>.
te: sa/sinā (siná)
# A '''nominatívusz''' avagy [[alanyeset]] alapvetően a mondat alanyának és az állító mondat névszói állítmányának esete, amely jelöletlen.
# A '''genitívusz''' avagy [[birtokos eset]] a birtokos jelző esete, amely birtoklást, rész-egész viszonyt és egyéb kapcsolatot fejez ki. A birtokos eset ragja testetlen, az alanyesetű és a birtokos esetű alak az egytövű szavak esetében megegyezik, a szabályos, többtövű szavak esetében utolsó szótagi alakváltozás történik, míg a számtalan alapnyelvi, rendhagyó szavaknál tőbelseji magánhangzó- és mássalhangzó-váltakozások lehetségesek.
# Az '''akkuzatívusz''' avagy [[tárgyeset]] ‑ a többi finnségi nyelvhez hasonlóan ‑ a határozott és teljes tárgy esete, amely alakilag mindig megyezik az alanyesettel, ezért bizonyos nyelvtanok nem veszik fel önálló esetként.
# A '''[[partitívusz]]''' avagy részelő eset jellemzően finnségi eset, amely a határazatlan és részleges tárgy formája. Szintén partitívuszban áll a tárgy, ha anyagnév vagy elvont főnév, és minden olyan szó, amelynek számnévi mennyiséghatározója van<ref>Kivéve az 'egy' jelentésű szám, amely után alanyeset áll.</ref>. A partitívusznak számtalan formája van: ''-õ, -Cõ, -dõ, -da, -tõ, -tā, -t''; és lehet jelöletlen is. A részelő eset a többtövű szavak esetében jellemzően a az alanyesettől eltérő tőhöz járul.
# A '''datívusz''' avagy [[részeseset]] a címzett esete a mondatban (mint a magyar ''-nak/-nek'' rag), és a birtoklást kifejező habeo-szerkezetben a birtokos kifejezője.A datívusznak három alakja van: ''-n, -õn, -Cõn''. A datívusz a finnségi nyelvek közül egyedül a lívben maradt meg.
# A '''transzlatívusz''' avagy eredményeset vagy változtató eset valamivé válást fejez ki, a mondatban állapot- vagy eredményhatározó, a magyar ''-vá/-vé'' ragnak feleltethető meg. Különböző alkokban él: ''-kõks/-õks/-ks''.
# Az '''insztumentális''' avagy [[eszközhatározói eset]] a mondatban megjelölt cselekvés eszközét nevezi meg, más európai nyelvekhez hasonlóan az eszközhatározói eset egyben társhatározói eset avagy '''[[komitatívusz]]''' vagy [[Sociativus|szociatívusz]] is. Az insztrumentálisz mindig azonos alakú a transzlatívusszal, ezért a nyelvtanok szinte mindig a kettőt vagy egyik, vagy másik névvel illetik, és nem kezelik külön.
# Az '''[[Illativus|illatívusz]]''' a ''hová?'' kérdésre válaszoló belső helyhatározói eset, amely a magyar ''-ba/-be'' ragnak felel meg.
# Az '''[[inesszívusz]]''' a ''hol?'' kérdésre válaszoló belső helyhatározói eset, a magyarban ''-ban/-ben'' raghoz hasonló. Szintén sok alakban fordul elő: ''-s, -š, -sõ, -šõ, -õs''.
# Az '''[[elatívusz]]''' a ''honnan?'' kérdésre válaszoló belső helyhatározó eset, a magyarban ''-ból/-ből'' raggal fordítható. Különböző formákban él: ''-st, -št, -stõ, -štõ, -õst''.
 
Bizonyos nyelvtani esetek visszaszorultak, és csak rendhagyó esetekben vagy rögzült formákban fordulnak elő.
ő: ta/tämā (temá)
 
* Az '''abesszívusz''' valami nélküliséget kifejező állapot- vagy módhatározó, a lívben ez az eset már csak a ''bäs'' (< lett ''bez'') 'nélkül' vagy a ''ilmõ'' 'nélkül' elöljárószókkal együtt fordul elő, mivel más finnségi nyelvekben az ''ilmõ''-nek megfelelő viszonyszók gyakran partitívusszal állnak, ezért a lívben az abesszívusz ezekben a szerkezetekben a partitívusz javára visszaszorult.
mi: meg
* Az '''esszívusz''' avagy minsőghatározói eset valamilyen állapotban való létezést fejez ki, gyakorlatilag kiveszett a lívből, a múlt században még találtak rá példát, pl.: ''Siedā ma kūliz lapsõn vȯlts.'' ’Ezt gyerekként hallottam. tkp. gyerekként voltomban.’<ref>Kettunen, Lauri 1938. ''Livisches Wörterbuch: mit grammatischer Einleitung''. Suomalais-Ugrilainen Seura. Helsinki.</ref>
 
* Az '''insztruktívusz''' mód-, állapot- vagy időhatározó a mondatban, már csak néhány rögzült formában lelhető fel a nyoma, pl.: ''jālgiņ'' ’gyalog’, ''pāikiņ'' ’egyedül’, ''pǟviņ'' ’nappal’.
ti: teg
* Az '''[[Allativus|allatívusz]]''', '''adesszívusz''' és az '''[[ablatívusz]]''' a finnségi nyelvek külső helyhatározói esetei, amelyek a ''hová?'' (allatívusz ‑ magyar: ''-hoz/-hez/-höz''), ''hol?'' (adesszívusz ‑ magyar: ''-nál/-nél'') és ''honnan?'' (ablatívusz ‑ magyar: ''-tól/-től'') kérdésekre válaszolnak. A lívben ezek az esetek eltűntek, helyüket névutók és elöljárószók vették át.
 
ők: ne
 
én vagyok: ma um
 
te vagy: sa ūod (úod)
 
ő van: ta um
 
mi vagyunk: meg ūomő
 
ti vagytok: teg uotő
 
ők vannak: ne attő
 
== Igeragozás ==
 
kizző – kérdezni
 
ma kizūb – kérdezek
 
sa kizūd – kérdezel
 
ta kizūb – ő kérdez
 
mēg kizzőm - kérdezünk
 
tēg kizzőt - kérdeztek
 
ne kizzőbőd – ők kérdeznek
 
==Jegyzetek==
Névtelen felhasználó