|
== Politikai háttér ==
A belpolitikában az északiaknál folyt tovább a megszokott közélet a [[Párt|politikai pártokkal]] (1862-ben megrendezték a kongresszusi és a helyhatósági választásokat, 1864-ben pedig az elnökválasztást), a közigazgatási gépezettel, a polgárháború nagyobb követelmények elé állította az intézményeket, az infrastruktúrát, de megbírkozikmegbírkoztak vele. Lincoln elnök tekintettel vanvolt a legkisebb belpolitikai rezdülésekre is, a tábornokok kinevezésénél figyelt arra, hogy mind saját pártja, a [[Republikánus Párt (USA)|Republikánus Párt]], mind pedig az ellenfél [[Demokrata Párt (Amerikai Egyesült Államok)|Demokrata Pártjának]] legjobbjait kinevezze a megfelelő katonai tisztségekbe, ezzel is sok hívet szerzett magának. Sikeresen tartotta egyben az északiak táborát, 1864-ben újra elnökké választották, a katonák és családtagjaik mind rá szavaztak.
A külügy, a [[diplomácia is]] bonyolulttá vált, a déliek reménykedtek abban, hogy [[Anglia]] és [[Franciaország]] diplomáciailag elismeri az [[Amerikai Konföderációs Államok]]at, a déliek az Angliában és Franciaországban szükséges erős gyapothiányra alapozták elképzeléseiket, s kapóra jött az ún. Trent-ügy is. A déliek elnöke, Jefferson Davis 1861 őszén a [[virginia]]i James M. Mansont ([[Washington (főváros)|Washingtonban]] volt korábban szenátor, ő fogalmazta meg a Szökött Rabszolgatörvényt<ref>A Szökött Rabszolgatörvény 1863-ig volt érvényben, amely azt jelentette, ha az Egyesült Államok nem rabszolgatartó államaiba szöknek a rabszolgák, akkor azokat ott is el kell fogni, s átadni jogos tulajdonosuknak, e miatt a szökött rabszolgák [[Kanada|Kanadába]] igyekeztek, ahol ez a törvény már nem volt érvényes.</ref>) és a louisianai John Slidellt (ő is szenátor volt) küldte tárgyalni az angolokhoz és a franciákhoz a diplomáciai elismertetés végett. [[Charleston (Dél-Karolina)|Charlestonban]] szálltak fel egy blokádtörő gőzösre egy koromsötét éjszakában, eljutottak [[Havanna|Havannába]], s ott átszálltak egy Trent nevű angol postagőzösre, már a Bahama-csatornán haladtak a nyílt óceán felé, amikor a 15 ágyúval felszerelt San Jacinta nevű hadihajó két lövés árán, melymelyeket a hajó előtt a vízbe irányítottak, lassításra késztette a Trentet. A San Jacinta kapitánya [[Charles Wilkes]], a híres öreg tengerész volt, kinek délsarki expedíciói hírnévnek örvendtek. Wilkes csónakot küldött a Trenthez és a Trent kapitánya kénytelen volt kiadni a déliek két követét Mansont és Slidellt, akiket aztán Wilkes [[Boston]]ba vitt, s ott bebörtönözték őket. Amikor a Trent befutott Angliába, s híre ment a történetnek, kitört a diplomáciai háború Anglia és az északiak közt, [[Charles Francis Adams]] Amerika londoni nagykövete által a brit kormány ultimátumot nyújtott át a Lincoln-kormánynak, a Lincoln-kormányzat engedett, maga az elnök tévedésnek minősítette Wilkes eljárását, s szabadon engedte a két déli foglyot, Masont és Slidellt. Végül [[Európa]] politikailag semleges maradt, de a Konföderáció diplomáciai elismerésének veszélye mintegy lebegtetve volt mindazzal együtt, hogy [[Viktória brit királynő]] már Charles Francis Adams nagykövet fogadásakor, 1861 májusában semlegességet hirdetett az [[amerikai polgárháború]]s konfliktust illetően.
== A néger rabszolgák ügye ==
|
