„Peja” változatai közötti eltérés

 

A [[kereszténység]] nagyon korán, már a 1. században megjelent az illírek lakta területeken. [[I. Theodosius római császár|I. (Nagy) Theodosius]] ([[347]]‒[[395]] ‒ uralkodott: [[379]]‒395) 379-ben a déli részeken három [[egyházmegye|püspökséget]] szervezett. A három közül az északi volt Praevalitania egyházmegye [[Shkodra|Scodra]] székhellyel. Theodosius elhatárolódva az [[eretnekség|eretnekmozgalmaktól]] csak azoknak engedélyezte a „katolikus keresztény” megnevezés használatát, akik elfogadták a [[Szentháromság]]ot, úgy ahogy azt az [[első nikaiai zsinat]] [[325]]-ben meghatározta. A Római Birodalom [[395]]-ös kettészakadásával a [[Drina|Drinustól]] keletre lévő területek a [[Bizánci Birodalom|Keletrómai Birodalomhoz]] kerültek, de ekkor még a nyugat-balkáni részek, felekezeti értelemben (joghatóságilag), a kereszténység római ágához tartoztak.<br />

A [[Bizánci Birodalom]] a Balkán-félsziget nagy részét [[Illyricum]] néven szervezte a császárság tartományává. A [[6. század]] közepétől északról az [[avarok|avar]], a [[Bulgária történelme|bolgár]] és különösen a szláv ([[antok|szlavin]]) támadások az egész félszigetet a vadság és a pusztulás örvényébe juttatták. A szlávok (és bolgárok) rablóhadjáratai egyre inkább területszerző harcokká lettek, és az Illyricumban történt letelepedésüket eredményezték. Megtartották törzsi szerveződésüket. A szlávok nem vették fel a kereszténységet, nem voltak városaik, s államuk sem fejlődött ki.

 

 

A [[7. század]] első évtizedeitől a birodalmi igazgatási szervezetek, a [[thema|themák]] létrehozásával megindult a Balkán-félsziget nyugati és déli területein a szlavinok sikeres [[asszimiláció (szociológia)|asszimilálása]] a bizánci kultúrába. A megkeresztelkedett, s göröggé lett szláv népességnek ismét püspökségeket alapítottak. – A Észak-Balkán középső területein az utolsó szláv csoportokként a [[szerbek]] telepedtek le. A Birodalom egyik legfontosabb, és kezdetben a legengedetlenebb alattvalói lettek. Először – Bizánc kérésére – Rómából küldött misszionáriusok térítették keresztény hitre őket. A császár megengedte nekik, hogy a Birodalom határain belül, de saját vezetőik irányítása alatt éljenek, fejedelmük legyen. A szerbek ugyancsak szerepet játszottak a területeiken élő szlavinok kulturális asszimilációjában, de ezt úgy tették, hogy saját szláv/szerb nyelvük átvételével juttatták őket a bizánci kultúrához. A déli görög(szlavin) és az északi szerb(szlavin) népcsoportnál a kulturális asszimilációs folyamat legjelentősebb tényezője, az újabb misszionárius munkával megerősített (ortodox) katolikus vallás (egyház) volt. Pentz városa a két, különböző asszimilációs jellemzőket mutató terület határvidékén volt.

===A középkor===

=====A szerb-időszak=====