„Peja” változatai közötti eltérés

 

A [[kereszténység]] nagyon korán, már a 1. században megjelent az illírek lakta területeken. [[I. Theodosius római császár|I. (Nagy) Theodosius]] ([[347]]‒[[395]] ‒ uralkodott: [[379]]‒395) 379-ben a déli részeken három [[egyházmegye|püspökséget]] szervezett. A három közül az északi volt Praevalitania egyházmegye [[Shkodra|Scodra]] székhellyel. Theodosius elhatárolódva az [[eretnekség|eretnekmozgalmaktól]] csak azoknak engedélyezte a „katolikus keresztény” megnevezés használatát, akik elfogadták a [[Szentháromság]]ot, úgy ahogy azt az [[első nikaiai zsinat]] [[325]]-ben meghatározta. A Római Birodalom [[395]]-ös kettészakadásával a [[Drina|Drinustól]] keletre lévő területek a [[Bizánci Birodalom|Keletrómai Birodalomhoz]] kerültek, de ekkor még a nyugat-balkáni részek, felekezeti értelemben (joghatóságilag), a kereszténység római ágához tartoztak.<br />

A [[Bizánci Birodalom]] a Balkán-félsziget nagy részét [[Illyricum]] néven szervezte a császárság tartományává. A [[6. század]] közepétől északról az [[avarok|avar]], a [[Bulgária történelme|bolgár]] és különösen a szláv ([[antok|szlavin]]) támadások az egész félszigetet a vadság és a pusztulás örvényébe juttatták. A szlávok (és bolgárok) rablóhadjáratai egyre inkább területszerző harcokká lettek, és az Illyricumban történt letelepedésüket eredményezték. Megtartották törzsi szerveződésüket. A szlávok nem vették fel a kereszténységet, nem voltak városaik, s államuk sem fejlődött ki.