„Lábelkötés” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
kiegészítés a hivatkozásokból
aNincs szerkesztési összefoglaló
1. sor:
[[Fájl:A HIGH CASTE LADYS DAINTY LILY FEET.jpg|Egy kínai nő elkötött lábakkal|thumb|right|250px]]
A '''lábelkötés''' egy szokás volt [[Kína|Kínában]] körülbelül ezer évig. Fiatal lányoknak, általában 6 éves korukban, erősen bekötötték a lábfejüket, úgy hogy az ne nőhessen tovább. Körülbelül egy éven belül a [[lábfej]] erősen deformálódott. A nő lábfeje nem nőhetett 10-15 centinél hosszabbra, és kicsi maradt felnőttkorára is. AzA ilyeneket10 cm-nél is kisebbeket nevezték arany lótusz lábnak. Ugyanakkor nagyobb veszély volt, hogy fertőzés vagy paralízis keletkezzen.
 
A lábelkötés először Észak-Kínában terjedt el, a gazdagok között a X. században. Egy gazdag nőnek nem kellett dolgoznia a termőföldeken, így elkötötték a lábát és ezzel elérték hogy ''nem is bírt'' dolgozni, valamint, hogy csak „bájosan” tipegve tudtak járni. A megkötött láb ezért elsősorban a gazdagságot jelentette, és idővel a nők legintimebb testrészévé vált (még a nemi szerveknél is ritkábban ábrázolták). A szokás lassan elterjedt az összes társadalmi szinten, kivéve a legszegényebbek között, ahol szükséges volt, hogy a nők is dolgozzanak a megélhetésért.