„Léon Gambetta” változatai közötti eltérés

a
nincs szerkesztési összefoglaló
aNincs szerkesztési összefoglaló
aNincs szerkesztési összefoglaló
1868. november 17-én lett közismert személy, amikor [[Louis Charles Delescluze]] forradalmárt, aki ''Réveil'' című lapjában az 1851-es államcsíny áldozata gyanánt elesett, Baudin emlékszobrára közadakozást mert rendezni, a törvényszék előtt nagy sikerrel és még nagyobb merészséggel védelmezte, miközben a császárságot, de még inkább az államcsínyt szenvedélyesen elítélte. Ez a vakmerő támadás megnyitotta előtte a törvényhozó testület ajtaját: nehány héttel később Párizsban és [[Marseille]]-ben a törvényhozó testületbe választották, ahol mint a szélső „engesztelhetetlen” balpárt egyik vezérférfia, heves támadásokat intézett a császári udvar és a romlott kormányrendszer ellen. Maró gúnnyal nyilatkozott különösen az 1870. április 5-én rendezett népszavazásról és még kíméletlenebbül bánt a liberális elvekhez hűtlenné lett [[Émile Ollivier]]-vel.
 
Szenvedélyes, lendületes szónok volt, aki nem annyira meggyőző, mintsem elemi erővel ragadta magával hallgatóit. Hatalmas, tömör és kellemes orgánuma még jobban emelte beszédeinek sikerét. Az 1870-es [[porosz–francia háború]] előestéjén (július 15.) helytelenítette ugyan a hadüzenet körül követett könnyelmű eljárást, de a rendkívüli hitelt megszavazta. Mihelyt kitűnt, hogy [[Charles Cousin-Montauban]] császári kabinetfőnök, Palikao grófja által közzétett győzelmi hírek légből kapottak, barátaival a császárság ellen kezdett agitálni. Augusztus 10-én a nemzetőrség felfegyverzését és Párizs védelmi készültségbe helyezését indítványozta. A [[Sedani csata|sedani katasztrófa]] hírére szeptember 4-én a törvényhozó testületben pedig azonnal [[III. Napóleon francia császár|III. Napóleon császár]] letételét és a [[Bonaparte-ház|Bonaparte-család]] örök időkre való számkivetését indítványozta. EgyúttalA városházán (Hôtel de Ville de Paris) kikiáltotta a köztársaságot, és párizsi ellenzéki képviselőtársaival a nemzeti honvédelem kormányában a belügyi tárcát vállalta magára.
 
Párizs körülzárolása után, 1870. október 8-án a németek figyelmét kikerülve, léggolyón menekült Párizsból [[Tours]]ba, hogy az ideiglenes kormánynak ott székelő bizottságát serényebb működésre bírja. A belügyi tárcán kivül még a hadügyit is kezébe vette, diktátori hatalommal szervezte a háborúnak végső erőmegfeszítéssel való folytatását, megszervezte a sorkatonaságot, nemzetőrséget, franctireurs-eket és még az ellenség által is bámult csüggedetlen lelkesedéssel szervezte [[Franciaország]] védelmét. Lázas sietséggel létesítette a Délnyugati Loire hadsereget [[Louis d’Aurelle de Paladines]] és az Északi hadsereget [[Louis Faidherbe]] parancsnoksága alatt. Az előbbinek kudarca után pedig annak romjaiból két sereget alakított, a [[Loire-sereget]] ([[Alfred Chanzy]] alatt) és a merész fordulattal a Keleti határra, [[Belfort]] felmentésére rendelt Keleti hadtestet [[Charles Denis Bourbaki]] alatt.