Főmenü megnyitása

Módosítások

a
belső hivatkozás egyértelműsítése AWB
A párt nagy hatást ért el azzal, hogy olyan újságokat alapított a nagyobb városokban, amelyek terjesztették céljait. 1800-ban megnyerték az elnöki választásokat, és az [[Brit–amerikai háború (1812)|1812-es brit–amerikai háború]] végére sikerült teljes győzelmet aratniuk a föderalisták felett. [[1820]]-ban a demokrata-republikánus [[James Monroe]]-t minden nagyobb ellenállás nélkül választották újra elnökké.
 
1824-re a párt különböző frakciókra szakadt. Az 1824-es választásokon az erős központi kormányzatot támogatók (több demokrata-republikánus és több volt föderalista) a [[Kentucky]] állambeli [[Henry Clay (politikus)|Henry Clay]]t, a Képviselőház elnökét, vagy a [[massachusetts]]i, volt föderalista [[John Quincy Adams]]et támogatták. A „régi republikánusok”, az erős központi kormányzat ellenzői a pénzügyminiszter, a [[Georgia (állam)|georgiai]] [[William H. Crawford]] mögött sorakoztak fel. A negyedik jelölt, a [[tennessee]]i háborús hős, [[Andrew Jackson]] tábornok inkább populizmusra alapozta kampányát, mintsem ideológiákra, de leginkább úgy tekintettek rá, hogy közelebb állt Crawfordhoz, mint a másik két jelölthöz.
 
Jackson kapta a legtöbb választói szavazatot, de a Képviselőház legyőzte, úgy, hogy Clay átadta a szavazatait Adamsnek. Mikor Clay megkapta az államtitkári posztot, meggyanúsították, hogy egyezkedtek egymással. Clay és Jackson emiatt politikai ellenfelek maradtak egész pályafutásuk során, és Adams elnöksége alatt Jackson egy olyan ellenállás vezetője lett, amiben saját támogatói egyesültek Crawford elitistább régi republikánus követőivel, köztük a [[New York]]-i [[Martin Van Buren]]nel. (Több korábbi föderalista is csatlakozott hozzájuk, köztük [[James Buchanan]] és [[Roger B. Taney]]). Ez az új koalíció, mely a mai Demokrata Párt alapját képezi, sikeresen elérte, hogy Jacksont 1828-ban elnökké válasszák.
Jackson és Van Buren új demokrata pártja földrajzi szempontból hasonlított a régi demokrata-republikánus pártra (mindkettőt erősen támogatták [[New York City]]ben és [[Virginia|Virginiában]], de kevesen [[Új-Anglia|Új-Angliában]]). Közös volt bennük továbbá a jeffersoni szembenállás az arisztokráciával, és a hit a népben.
 
A fő ellenállást a [[Nemzeti Republikánus Párt]] jelentette. Ennek fő vezetője [[Henry Clay (politikus)|Henry Clay]] volt, akit az [[1832-es amerikai elnökválasztás|1832-es választáson]] Jackson legyőzött. (Ekkor használta először a ma szokásos elnökjelölési módszert a Demokrata Párt és a Szabadkőműves-ellenes Párt is). Jackson második elnöksége alatt az elnök autoritariánus stílusa (melynek egyik jele volt a [[vétó]]jog gyakori használata) miatt a déli államok jogainak sok korábbi támogatója átállt az ellenzékhez. Közülük sokan Clay mellé álltak, és megalapították a [[Whig Párt (Egyesült Államok)|Whig Pártot]].
 
Ebben a „kétpártrendszerben” a Demokrata Párt egy összetett, többelemű koalíció volt, nagy részét vidéki farmerek és városi munkások képezték. Az 1830-as években a legfontosabb ügyek közé tartoztak a védnökség, a [[vám]]ok és a bank. 1828 és 1850 közt a legfontosabb belügyeknek számítottak a bankkal és vámokkal kapcsolatos kérdések, a földosztás és a terjeszkedés.