„Forradalmi törvényszékek (1919)” változatai közötti eltérés

== Működése ==
 
A forradalmi törvényszékek három főbb tagból álltak: elnök, vádbiztos, diktorus (jegyzőkönyvvezető). Mindhármukat a Forradalmi Kormányzótanács, valójában sokszor a politikai megbízott nevezte ki. Ezek a tisztségek a rendelet alapján nem voltak "képesítéshez kötve"., Ígyígy a korábbi hivatalos állomány gyakorlatilag ki lett rekesztve a bíróságokból, s a helyükre a tanácskormány bizalmi emberei kerültek, akik "kellően képzettek" voltak politikailag. A forradalmi törvényszékek bárhol, és bármikor megtarthatták üléseiket.
 
A IV. számú rendelet 4. §-a a következőkövetkezőt voltmondta ki: "''A forradalmi törvényszék hatáskörébe tartozó ügyekben sem alakszerű nyomozó eljárásnak, sem vádirat benyújtásnak nincs helye. Az egész eljárás elejétől végig az együttülő forradalmi törvényszék előtt, és ha csak lehet, félbeszakítás nélkül folyik le. A terheltet elfogása után azonnal a forradalmi törvényszék elé kell állítani.''" Ezzel gyakorlatilag szabad kezet adtak a törvényszéknek az ítélkezésben, hiszen megszokott nyomozást nem folytattak, s a bizonyítékotbizonyítékok, illetve a bűncselekményt megjelölő vádiratot sem lehetett benyújtani, így a bírák sokszor nem a tények alapján ítéltek.
[[Fájl:Makói Forradalmi Törvényszék tagjai.jpg|50px|keretezett|jobb|A makói forradalmi törvényszék tagjai: Rózsa Ferenc, Tokai Péter és Szoboszlai Imre]]
A vádlott bárkit választhatott védőnek, és ha ezzel a jogával nem élt, vagy nem volt lehetőség védő meghívására, akkor a törvényszék jelölhetett ki számára egyet.
 
A 94. számú rendelet alapján a törvényszékek tagjait a helyi munkástanács választotta meg. A munkástanácsokban való választást, illetve a forradalmi törvényszék tagjává való kinevezést nem kötötték cenzushoz, bárki szavazhatott, és bárkit megválaszthattak. Az új állomány megkezdte a régi ügyek felülvizsgálatát. Először a régi rendszer alatt indított bűnügyeket ellenőrizték. A 62. számú rendelet szerint minden megyében a helyi törvényszéken belül 3 tagú külön tanácsot, úgynevezett likvidációs tanácsot kell szervezni, melyek a korábbi (akár befejezett) bűnügyek felülvizsgálatával foglalkoztak. 1919 májusában változtattak a forradalmi törvényszékek rendszerén: elrendelték, hogy törvényszékeket csak megyei székhelyeken kell létrehozni, a három tagot pedig a megyei szintű tanácsok választják. Az ügyészi teendőket a vádbiztos látta el, az igazságügyi népbiztos megbízásából. A vádbiztos készítette elő a tárgyalásokat, vizsgálta meg a bűncselekmények körülményeit. Hatáskörébe tartozott továbbá az ügy előterjesztése a bíróságnak, a vádlott személyi viszonyainak megvizsgálása, a bizonyíték(ok) beszerzése, a sértett(ek) előteremtése. A vádbiztos feladata volt még a szakértő(k), tanú(k) megidézése, ha szükséges, illetve azok elővezetésének ügyében intézkedni. Minden tárgyalás úgy kezdődött, hogy a vádbiztos előadta a vádakat. A bizonyító eljárás befejezésével a vádbiztos annak eredményét kifejtette és megtette indítványát. Erre a vádlott, illetve annak védője felelt, amelyre a vádbiztos válaszolhatott. Az utolsó felszólalás joga minden esetben a vádlottat, illetve a védőjét illette meg. A tárgyalás után zárt ülésre ült össze a törvényszék. Ezután a bűnösség kérdésében titkos szavazás alapján döntöttek. Halálos ítéletet csak egyhangú szavazással hozhattak. Az ítéletet rövid indokolással azonnal írásba foglalták, s a március 26-i IV. rendelet 10. § alapján azonnal végrehajtották. A döntés ellen fellebbezni nem lehetett, a kegyelmi kérelmeknek nem volta z ítéletvégrehajtásra felfüggesztő ereje.
A 94. számú rendelet alapján a törvényszékek tagjait a helyi munkástanács választotta meg. A munkástanácsokban való választást, illetve a forradalmi törvényszék tagjává való kinevezést nem kötötték cenzushoz, bárki szavazhatott, és bárkit megválaszthattak.
 
Az új állomány megkezdte a régi ügyek felülvizsgálatát. Először a régi rendszer alatt indított bűnügyeket ellenőrizték. A 62. számú rendelet szerint minden megyében a helyi törvényszéken belül 3 tagú külön tanácsot, úgynevezett likvidációs tanácsot kell szervezni, melyek a korábbi (akár befejezett) bűnügyek felülvizsgálatával foglalkoztak.
 
1919 májusában változtattak a forradalmi törvényszékek rendszerén: elrendelték, hogy törvényszékeket csak megyei székhelyeken kell létrehozni, a három tagot pedig a megyei szintű tanácsok választják.
 
Az ügyészi teendőket a vádbiztos látta el, az igazságügyi népbiztos megbízásából. A vádbiztos készítette elő a tárgyalásokat, vizsgálta meg a bűncselekmények körülményeit. Hatáskörébe tartozott továbbá az ügy előterjesztése a bíróságnak, a vádlott személyi viszonyainak megvizsgálása, a bizonyíték(ok) beszerzése, a sértett(ek) előteremtése. A vádbiztos feladata volt még a szakértő(k), tanú(k) megidézése, ha szükséges, illetve azok elővezetésének ügyében intézkedni.
 
Minden tárgyalás úgy kezdődött, hogy a vádbiztos előadta a vádakat. A bizonyító eljárás befejezésével a vádbiztos annak eredményét kifejtette és megtette indítványát. Erre a vádlott, illetve annak védője felelt, amelyre a vádbiztos válaszolhat. Az utolsó felszólalás joga minden esetben a vádlottat, illetve a védőjét illette meg.
 
A tárgyalás után zárt ülésre ült össze a törvényszék. Ezután a bűnösség kérdésében titkos szavazás alapján döntöttek.
Halálos ítéletet csak egyhangú szavazással hozhattak. Az ítéletet rövid indokolással azonnal írásba foglalták, s a március 26-i IV. rendelet 10. § alapján azonnal végre kellett hajtani. A döntés ellen fellebbezni nem lehetett, a kegyelmi kérelmeknek nem volt ítélethajtást felfüggesztő hatása.
 
== Hatáskörük ==