„Surányi Ibolya (előadóművész)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
bevezető
→‎Élete: kitöltés
39. sor:
 
==Élete==
1946 és ’52 között az [[Eötvös Loránd Tudományegyetem]] Bölcsészettudományi Karának volt hallgatója. A versmondás művészetét [[Ascher Oszkár]]tól sajátította el.
 
1952-től az ELTE irodalmi tanszékén verstani előadó volt. Megalakította az egyetem Balassi Bálint Szavalókörét, mellette szerkesztő volt a [[Magyar Rádió]] irodalmi osztályán is. Több önálló estje is volt már ebben az időben ([[Balassi Bálint]], magyar gyermekversek, lengyel kortárs írók).
 
1957-ben az akkor megalakult [[Egyetemi Színpad]] irodalmi műsorainak szerkesztőjévé nevezték ki. Az ő kezdeményezésére kezdett [[Ady Endre|Ady]]-verseket szavalni [[Latinovits Zoltán]], sok fiatal költőt, előadóművészt fedezett fel. Az itt folytatott munkájával párhuzamosan, 1963 és ’70 között a [[Magyar Televízió]]ban szerkesztette a ''Költészet'' c. műsort. Az [[1970-es évek]] közepén eltávolították az Egyetemi Színpadról, újra tanított: a fonetika tanszéken versmondás-elemzést adott elő. 1985-ben nyugdíjazták, ez után idegenvezetőként dolgozott.
 
==Források==