„VII. Sándor pápa” változatai közötti eltérés

'''VII. Sándor''' ([[Siena]], [[1599]]. [[február 13.]], – [[SienaRóma]] –, [[1667]]. [[május 22.]], [[Róma]]) a [[katolikus egyház]] 237. [[pápa (egyházfő)|pápája]] [[1655]]-től haláláig. Itália egyik legbefolyásosabb és leggazdagabb családjából származó Sándor a [[Franciaország|francia]] és [[Spanyolország|spanyol]] érdekellentétek harcából nyolcvan napos [[konklávé]] után foglalhatta el a pápai trónt. A [[bíboros]]ok akkor még úgy vélték, hogy a [[nepotizmus]] nem fog rést ütni az erkölcsös és reformtisztelő Fabio pontifikátusán. Sándor tizenkét éves pontifikátusának legmeghatározóbb jellemzőjévé azonban éppen ez vált. A pápa szinte egyáltalán nem törődött a kormányzással és a diplomáciával, és visszavonultan tanulmányainak és a tudományos műveinek szentelte idejét. Ezalatt a [[Pápai Állam]] és a pápaság tekintélye visszaesett, a rokonai és bíborosai által irányított egyházi reformok pedig bonyolult, bürokratikus rendszerré változtatták a [[Római Kúria]] intézményét, amely elsősorban az arisztokrácia érdekeit szolgálta. Sándor uralkodása során végig szemben állt Franciaországgal és a [[janzenizmus]] is újabb nyílt támadást intézett a pápa ellen. A [[róma]]i [[barokk]] kiteljesedését Sándor is támogatta.

A konklávén összegyűlt bíborosok mindannyian egyetértettek abban, hogy az új egyházfőnek fel kell hagynia azzal a tarthatatlan szokással, hogy családját hatalmas előnyökhöz juttatja. A spanyol érdekeket képviselő kardinálisok többek között emiatt is alkalmasnak találták Sándort az uralkodásra, ugyanis a Chigi egyházfőnek szelíd, erkölcsös jelleme volt. UralodásánakUralkodásának első évében úgy tűnt, Sándor valóban betartja a [[nepotizmus]] teljes megtagadását. A pápa még azt is megtiltotta családjának, hogy Rómába utazzanak hivatalos ügyeiken kívül. De ahogy az új pápa és az általa hozott új rend megszilárdult a [[Vatikán]]ban, Sándor bizalmasai azt kezdték el rebesgetni a pápának, hogy talán mégiscsak jobb lenne, ha néhány családtagját bíborosi rangra emelné, hogy ezzel is erősítse a pápai hatalmat a római kúriában. <br />

Már a konklávé befejeztekor tudható volt, hogy Mazarin bíboros erős ellenvetései nem fognak egyhamar elcsitulni a pápa személyét illetően. Sándornak egész pontifikátusa alatt szembe kellett néznie az ifjú [[XIV. Lajos francia király]] és államminisztere, Jules Mazarin állandó támadásaival. A franciabarát kardinálisok szintén mindenben kritizálták a pápát, és mivel a francia külpolitikát leginkább a katolikus egyház rangos tagjai irányították, szinte minden francia bíboros Sándor személyes ellenségének tartotta magát. Mazarin egészen [[1661]]-es haláláig megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a pápával. Még azt is megakadályozta, hogy Lajos követséget küldjön Rómába, hogy gratuláljon Sándor trónra lépéséhez, és hogy hűséget fogadjon neki, mint katolikus uralkodó. Egészen [[1662]]-ig nem neveztek ki francia nagykövetet sem az örök városba. <br />

A pápa visszavonultsága miatt nem lehet elmondani, hogy uralkodásának viszonylag hosszú ideje alatt sok és jelentős diplomáciai események történtek volna. Pedig a francia ellenségeskedés mellett Sándornak alapvetően jó kapcsolata volt Európa más országaival. Ez különösen igaz volt Spanyolországra, amelynek megválasztását is köszönhette. Az [[1640]]-es forradalommal függetlenné vált [[Portugália|Portugáliát]] elődeihez híven Sándor sem akarta elismerni. A portugál uralkodó, [[IV. János portugál király|IV. János]] többször is vitába szállt a pápával, de Sándor nem akart engedni a spanyol korona alól kiváló országnak. <br />

*{{cite web | title = Documenta Catholica Omnia | publisher = | url = http://www.documentacatholicaomnia.eu/01_01_1655-1667-_Alessander_VII.html | language = latin | accessdate = 2011-12-06}}