„Asgard (mitológia)” változatai közötti eltérés

a
támogatásával -> rábeszélésére
(pontosítás a fal építéséről)
a (támogatásával -> rábeszélésére)
Az [[izland]]i hagyomány szerint istenek ácsolták és kovácsolták e várat, s egy óriás építőmester fallal vette körül. A várban minden istennek külön lakása van. Asgardot egy Bifrost-nak nevezett [[szivárvány]]híd köti össze az emberek lakta földdel, [[Midgard]]dal. (Bifrost a legfontosabb híd a skandináv mitológiában).
 
Az építőmester fizetségként [[Freyja]] istennőt, valamint a Napot és a Holdat kérte. Az Æsir-ok beleegyeztek, de kikötötték, hogy a munkának be kell fejeződnie egyetlen tél alatt. Ez olyan rövid időtartam volt, aminek teljesítését még ők is lehetetlennek tartották. Az építő kérésére, [[Loki]] támogatásávalrábeszélésére, az istenek megengedték, hogy az építésben [[ló|csődör]]e, ''Svaðilfari'' is segíthessen. A ló olyan gyorsan dolgozott, hogy a határidő előtt pár nappal a fal már majdnem elkészült. Ekkor az istenek követelték Lokitól, hogy bármi módon de akadályozza meg, hogy a fal időben elkészüljön. Loki ezért [[kanca|kancává]] változott, hogy magára vonja a csődör figyelmét, és így az ne tudja befejezni a fal építését. A mént sikerült a munkától elcsábítani, a fal nem készült el időben, de Loki egy nyolclábú csikónak, Sleipnir-nek adott életet (ez később [[Odin]] lova lett).
 
== Források ==